Az alábbi bejegyzést
Lady von Ruin tette közzé a
Tumblr-blogján, elég
érdekesnek találtam ahhoz, hogy lefordítsam nektek. Nagyrészt egyetértek
a mondandójával, viszont vannak olyan pontok, ahol nem teljesen így
látom a dolgokat, mint összefoglaló érdekes, de számos más történés is húzódott a háttérben, ezért aligha lehet minden említett változást a mainstream trendekre fogni, illetve úgy gondolom, némely fotó nem feltétlenül a legkifejezőbb/legjellemzőbb, de a hasonlóságokat jól érzékelteti, tehát a célnak megfelel.
Lady von Ruin a 'goth divatot' végig a ruházkodás, megjelenés tekintetében említi
(goth fashion), viszont itt nyilván a goth szubkultúrán belül éppen
közkedvelt, népszerűségnek örvendő főbb elemek összességeként érdemes
értelmezni. Kissé paradox dolog nekem ez a kifejezés amúgy, hiszen ott
van a már-már elcsépeltségig ismételt "a divat nem divatos többé" mottó - de mégis, való igaz, hogy időszakonként mi is fel-felkapunk bizonyos jellegzetes elemeket.
A hölgy úgy döntött, hogy megpróbálja helyretenni a negyven éve tartó
vitát a goth szubkultúra eredeti voltát tekintve, igyekszik
bebizonyítani a múlt-, és jelenbéli példák összehasonlítása révén, hogy a
szubkultúra divatja mindig is visszatükrözte valamennyire az adott kor
divatját - ami kölcsönösen merített belőle.
Csak annyit jegyeznék még meg, hogy nyilván lesz valamiféle kapcsolat a mainstream divattal egy "divatellenes divat" tekintetében, hiszen ahogy maga a mainstream trendek újulnak, merítenek a különböző szubkultúrák, mozgalmak, csoportosulások, stb. jellegzetességeiből, úgy az általánosan divatellenes szubkultúrák is próbálnak az ellentettjeik maradni, főleg amikor a köznapi divat rátelepszik úgymond az alternatívabb vonulatra (emlékeztek a plázás szegecses holmikra, a bandás pólókra, meg hogy szerencsétlen
nu goth hogy járt?).
Nos, lássuk miről is van szó: