Nagyon régen szerettem volna már erről a témáról beszélni vagy írni, végre sort tudtam rá keríteni.
A videó leginkább fiataloknak, a szubkultúrába frissen érkezőknek lehet hasznos, ám úgy gondolom, bármely szubkultúra tagjainak előnyére válhat végignézni.
2017. november 18., szombat
2017. november 10., péntek
Böszörményi Gyula: Rémálom-könyvek 3.: 3… 2… 1…
"A 9… 8… 7…-tel valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele. A 6… 5… 4…-el Lilith sorsa – amit az olvasók szavazatai határoztak meg – a teljes magány lett. Miután elveszítette a szüleit és a legjobb barátait, démonvadásszá vált, s az ő kezébe került a Város jövője.
Most pedig elérkezett a végső visszaszámlálás utolsó néhány pillanata. Ebben a kötetben Lilith története ismét csak úgy folytatódik, ahogy azt az olvasók akarták. A Város teljhatalmú ura a Fenevad, aki démonlégiói élén uralkodik, rabszolgasorba taszítva az embereket. Csupán néhány kisebb grufti osztag tart még ki, őrizve és csendben terjesztve a Tudást arról, hogy van még remény.
Legalábbis, míg áruló nem férkőzik közéjük! S mikor eljön az igazság pillanata, kiderül, hogy a gruftik, darkok és gótok, kiknek éjfekete szeme valóban látja a köztünk élő démonokat, képesek lesznek-e kitartani, vagy maguk is a Sötétség hatalmába kerülnek. Óra kattan, mutatója rezzen: az éj legsötétebb órája jött el."
Címkék:
0,
Böszörményi Gyula,
könyv ajánló,
könyv goth karakterrel
Heti vlogok | 2017 szeptember
Alább láthatjátok egy újabb hónap anyagát, mégpedig a szeptemberi történéseket. Volt minden, Ausztriába utaztunk, vásároltam egy rakás Halloween témájú cuccot, fotóztunk (vagy legalábbis próbáltunk :) ), sütiztünk, na meg persze a macskák sem maradhattak ki.
Címkék:
0,
saját vlog,
személyes
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)