Kelly Creagh - Soha már (Nevermore-trilógia 1.)

A Nevermore-t elég régen kinéztem már magamnak, bár kissé unom a tipikus "párosítsuk a  rosszfiút a jókislánnyal" alaphelyzetből kiinduló történeteket, de mivel goth karakteres és a fülszöveg alapján jelentős szerepet játszik benne Edgar Allan Poe, nyilván mindenképpen meg akartam tudni, vajon milyen lesz egy efféle elegy.

Elég nagy elvárásokkal futottam neki, ugyanis a legutóbbi szőke szépség & goth srác regény, a North of Beautiful nagyon hamar beférkőzött a kedvenceim közé, így nem is feltételeztem, hogy esetleg nem lesz kifejezetten jó a végeredmény. Nyilván ott egy realistább, míg itt egy fantasyval átitatott történetről van szó, tehát ilyen szempontból nemigen hasonlítható össze, ám magát a tényt alátámasztja számomra, hogy ebből a kombinációból igencsak pozitív dolgok is születhetnek.

A bejegyzés kifejezetten spoileres, szinte mindenre kiterjedően, ha még nem olvastad a könyvet, de tervezed, vedd figyelembe ezt.

„Az ​író egy lépéssel mindig az olvasó előtt jár, amitől a Soha már egy olyan könyv lett, amiben könnyű elmerülni, rágódni rajta és ízlelgetni.”
–New York Journal of Books
Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a világ, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

Általában azzal szoktam kezdeni, ami tetszett, ám ezt most a végére hagyom, kezdjük azzal, ami nem tetszett:

- A fordítás. 

Egyszerűen olyan nyakatekert és döcögős sokszor, hogy csak lestem, néhol teljesen kiérződik a tipikus angol nyelvű szófordulat, amit magyarban soha nem használunk (jobb esetben), néhol úgy tűnik, az eredeti szöveg is fura.

A teljesség igénye nélkül ehhez hasonlóakra gondolok:

Szófordulatok és magyartalanságok:

"Bújj  ki  a  dobozból, Swanson! Lélegezz!  Ezt  hívják  levegőnek." 

Rákerestem erre a bújj ki a dobozból dologra, egyedül ezt az egy regényt dobja rá a Google (az egyéb variációknál meg különböző macskák, gyíkok és egyéb négylábúak kászálódnak elő, szóval az kevésbé releváns). Nyilván azt jelenti a (coming) 'out of box', hogy másféleképpen gondolkodni, új szemlélettel megközelíteni valamit, nem ragaszkodva az ezeréves beidegződésekhez, stb., ami teljesen korrekt a jelenetben, de valahol ezt a kifejezést élőszóban magyarul még nem hallottam így, még egy sima "alkalmazkodj" is értelmesebb lett volna (esetleg lépj ki a komfortzónádból? Bár aki az agyafúrt jelentését sem ismeri /lejjebb majd látni fogjátok/, az aligha használ ilyen szavakat).

"Mintha  az  ujjbegyei  valahogy  elaludtak volna." 

Az enyémek általában elzsibbadni szoktak.

"Ez nem erről szól – sóhajtott fel megint Isobel. – Csak a... izé miatt kell együtt lennünk" 

Csak "a izé"? Még ha "csak a dolog" miatt lenne (ami egyébként a házifeladat-projekt), még oké, de ki beszél így?

"Ha megingasz, valaki biztos kiszúrja” -- "megingasz" Google ~300 találat, "meginogsz" ~4000.
- "Remélem,  nem veszekedtetek odakint - mondta  az  anyjuk, miközben lehajolt, hogy leporolja a krétaport Isobel térdéről.
– Már  mindketten  elég  öregek  vagytok  ehhez,  különösen te, Isobel." 

Fura, hogy tizenpár éveseket leöregeznek, szintén nem életszer... Inkább elég idősek?

"Utána a szó gyorsan Dannyre terelődött és az ő horrorfilm nézős bulijára,  ahová  a  többi  cserkészfiúval készültek,  miután végeztek  a  „csoki  vagy  csíny”  játékkal." 

 "csoki vagy csíny", ~300 Google találat. "Csokit vagy csalunk", ~7500. "adsz vagy kapsz" ~4500, utóbbi az ugyancsak trick or treat kifejezéssel azonos című film magyar címe is.

"Ezek meg fogják őt enni élve." 

Angolul tökéletes, magyarul döcög. ("Ezek élve megeszik/felfalják/szétszedik őt")

Nevermore / Soha már

Úgy emlékszem, A holló versben az említett madár "sohamár"-t mond, egybeírva, ez viszont a borítón külön kerül kiírásra, nem tudom, véletlen vagy direkt vajon, ha utalás akart lenni, akkor illett volna pontosan.

 "Ugyanolyan  tökéletesen  nézett  ki, mint az előző éjjel, sima és nyugodt volt."  

SIMA? Valami ilyesmire kellene asszociálnom?

forrás - adsoftheworld

Az elrontott utalások: 

"Isobelnek kikerekedtek a szemei.
– Mi az? – kérdezte Gwen.
– Gwen, én nem libeghetek be ezt a cuccot viselve.
– Na és ugyan, miért nem?
– Mert rózsaszín.
– És?
– Helló, nem láttad a  Carriet?"

Ezek szerint olvasni ő sem olvasta, ugyanis Carrie ruhája vörös bársonyból készült, amelynek vörössége fontos szerepet játszik a regényben. Bár Isobel karakterétől a film Carrie megnézése is elég távol áll, nem ám még olvasni...lehet direkt is a pontatlanság, de nem tartom szerencsésnek.

"Tyúkhúsleves a pomponlány lelkének"  //Lábjegyzetben: Utalás a Chicken Soup for the Soul című könyvsorozatra. Ez az eredetileg az Egyesült Államokban megjelent könyvsorozat inspiráló es motiváló történeteket tartalmaz// 

Amit sajnos pont olvastam, magyarul Erőleves a léleknek címmel jelent meg...

*

A lábjegyzetek

Komolyan, ennyire dinkának gondol minket az író? Ez egy YA könyv, mondjuk 14-22 éves korosztály között bátran olvasható, akkor valóban szükséges kifejteni, hogy ki az a  Ronald  McDonald, Hulk, Scooby Doo?

 *

Jó, rendben, nem lenne ezzel olyan nagy gond, találkoztunk már olyan könyvvel, aminek nem volt tökéletes a fordírása/szerkesztése (tényleges helyesírási hibával nemigen találkoztam), viszont nem voltam maradéktalanul elégedett a karakterekkel és az egymáshoz fűződő viszonyukkal sem.

Karakterek és kapcsolatok

Varen - maga a fiú neve: szeretem az ügyesen elbújtatott utalásokat, de nehezen tudom elhinni, hogy a Varen-raven anagrammát van, aki nem veszi észre. A Nethersről ne is beszéljünk, A Google Translate szerint NETHERs = nether world, nether regions, the underworld of the dead; hell.
"The local Indians, the Chumash, had a legend of something that translates roughly to ‘mouth of hell’ - a place where demons emerge from the netherworld and walk the earth." szinonimák: hell, the underworld, the infernal regions, the abyss... stb. Nem túlzás ez egy kicsit? 

Szegényt sajnáltam nagyon, mert azon túl, hogy megtudtuk, hogy néz ki, minimális infót a családi hátteréről, illetve hogy milyen pletykák keringenek róla, semmit nem kaptunk belőle. Nekem ez kevés, kidolgozatlan és szegényes, pedig nem tellett volna sokba néhány vonással felruházni egy-két további tulajdonsággal - és nem, nem arra gondolok, hogy még öt jelzőt ráakasztunk, hanem cselekedtetni. Nem hiszem el, hogy egy karakter ilyen vagy olyan, ha csak ráaggatják, és nem az én számomra derül ki a tettei, viselkedése által.

- Gwen és Isobel - Isobel szekrénytársa, a szürke kisegér, akit főhősnőnk egyszer megszólít, onnantól kezdve a csaj folyamatosan rajta lóg, mintha ezer éve legjobb barátnők lennének... kiguglizza a telefonszámát (ilyet tényleg csinál bárki is?), rendíthetetlenül és hiperaktív módon tapadt a főszereplőnkre, ahelyett, hogy egy kedves, támogató karakter benyomását keltette volna, inkább zavaró és creepy volt - nema  pozitív értelemben. Nem beszéltek két szót, de már elvárja, hogy Isobel számoljon be neki a magánéletéről, vigye magával.

- Isobel és a barátnői - akik gyakorlatilag papírfigurák, olyannyira súlytalanok, hogy csak egy funkciót látnak el a történet szempontjából, semmiféle személyiséggel nem rendelkeznek, ahogy a többi ismerőse, barátja sem.

- Isobel és Brad.  Hihetetlen, hogy valaki, aki értékes-értelmes(-nek lenne beállítva, kikéri magnak a "szőkézést"), ennyire sekélyes barátokkal és pasival lógjon és közben jól érezze magát, ne tűnjön fel neki, hogy valami nincs rendben. Nyilván vannak azok az ellentétek vonzzák egymást-kapcsolatok, de itt nem igazán éreztem rá utalást. Isoben tud róla, hogy Brad milyen, hogy agresszív (hiszen említi, hogy rendszeresen bánt másokat), mégsem zavarja, csak amikor a leendő kiszemeltjével szemétkedik. Ja, hogy amíg nincsen személyes érintettség, addig rendben van? Nem azért gond a bullying ténye, mert létezik, hanem mert Isobel szereti az áldozatot? Ha nem jött volna be neki Varen, átlép az eseten, mint mindaddig? Igazán szimpatikus, mondhatom...

Brad a tipikus menő bunkó focista, nem is igazán sikerült rétegzett személyiséget növesztenie, a cselekedetei nem különösebben leptek meg, viszont az elején szinte komikus, hogy azért akad ki (ahogy Isobel állítólagos legjobb barátnői, baráti köre is), mert a barátnője az osztály csodabogarával lett összeosztva a sulis projekthez. Miért olyan nagy ügy ez? Kérje át magát vagy legyen minél előbb túl rajta, aztán kész. Tudom, hogy vannak ilyen emberek, de ennél azért kicsit több indítékot reméltem... Bár Isobel titkolózó magatartása is olaj volt a tűzre. Mi van abban, ha valaki megadja a számát és találkozik két ember iskola után tanulás céljából? Normál esetben semmi, lefut a projekt, aztán elfelejtik egymást. (Itt érezhető volt, hogy nem csak tanulás lesz - ha ezt tudta a csaj, nem lett volna korrekt szakítani? Természetesen ez nem mentség Brad tetteiért, viszont Isobel személyiségét határozottan nem a tisztességes jelzővel ruházza fel.)

 - Isobel és Varen - Egyszerűen nem életszerű, hogy két ennyire más "kasztba" tartozó ember ilyen instant szerelemmel startoljon, a csaj fél perccel korábban még fintorog, hogy egyáltalán szóba kell állnia az ügyeletes csodabogárral, majd azt lesi, hogy hú, milyen lehet vele csókolózni - miközben pasija van! Nagyon hihetetlen, hogy valaki, akit kinéz az ember (sőt, akit a baráti köröm is kinéz, esetleg jellegünkből adódóan kölcsönösen viszolygunk egymástól), azzal csak úgy random módon beugrik, hogy milyen lenne kopogtatni az emeleten, hogy a pince vajh' kiadó-e, sőt mi több, fellángol a szerelem. 

Az Isobel "tökéletes élet"-álmában Varen átlagos srácként jelenik meg, mind megjelenésében, mind viselkedésében... ráfogható, hogy az álmot nem Isobel irányítja (?), bár az ő ideálját vetítik ki, ami megintcsak kérdőjeles: vajon tényleg olyan mély az a szerelem, ha az álomszerű ideális világban teljesen másmilyennek teremtődik meg a szeretett partner? Ezek szerint Isobel jobban örülne, ha Varen átlagos lenne? Milyen szerelem az, ahol a másik teljes személyiségétől fosztanánk meg, mert nekünk úgy kényelmesebb, jobb lenne? Lehetséges, hogy túlreagálom, de Isobel nem oldja fel a feszültséget azzal, hogy "én a dark Varent akarom, nem az átlagos mását". Amit nagyon szeretne, az a Varenről alkotott képe, nem Varen.

"- Gondolj  valamire, amit nagyon szeretnél, gondolj arra, amit mindennél jobban szeretnél. Várj csak, már tudom is... de  először csukd be  a szemed! – Pinfeathers  abbahagyta a keringőzést, és karmos kezeit  a  lány  arca  felé  emelte.  Isobel  önkéntelenül  is  becsukta szemét, és amikor újra kinyitotta, Varen állt előtte.
A kék foltok és a sebhelyek eltűntek az arcáról. Nem volt semmi fekete festék a szeme alatt, és eltűnt az ezüstkarika a szája  sarkából.  A  haja  sem  volt  már  az  a  hollófekete, ahogy ő ismerte,  hanem  aranylóan szőke, mint a búza.
Varen rámosolygott,  és  a  pillantása  melegebb  volt,  és  szemei  zöldebbek, mint az erdő. Az egyes különbségek önmagukban nagyon aprók  voltak,  de  összességében  mégis  drámai  volt  a  változás. Annyira... normálisnak tűnt."

- Isobel és a szülei - Isobel anyjának hozzáállása teljesen támogató, szinte már óvatlannak, elővigyázatlannak nevezném. Beállít egy random srác (kinézettől függetlenül), és egyből tárt karokkal fogadja, minden egészséges emberi távolságtartás nélkül. Isobel apja viszont felettébb elutasító, ami bizonyos szempontból teljesen érthető, volt a lányának egy szép kis nyugis élete, számára szimpatikus barátja, aztán jön egy olyan alak, aki kb. szöges ellentéte az ő "amerikai álom" családjuknak. Természetesen emiatt roppant ellenségesen viselkedik, nem érti, mi ütött a lányába... erre Isobel konkrétan hülyének nézi a saját apját, amiért olyan felszínes - olvassunk csak vissza, mi volt Isobel első reakciója, amikor kiderült, kivel lesz összepárosítva? Képmutatás van, empátia nincs. (Mondjuk talán kissé nem túl egészséges, hogy a férfi ennyire ragaszkodik a lánya barátjához, de el tudok képzelni olyan szituációt, ahol a lányos apa saját fiaként szereti a gyermeke választottját.)

Nem is beszélve arról, hogy rengeteg dolgot eltitkol, hazudik, sokszor olyan esetekben, ahol semmi oka nem lenne rá (gondolok itt a fagyis bunyóra, a megrongált kocsira), nem észszerű, még ha nem is rohan rendőrségre az ember, legalább egy felnőtt tudjon róla? Főleg ha olyasvalaki az elkövető, aki a szülei barátja és bejárása van az illető házába... borzasztóan felelőtlen.

 - Varen és Lacy - Az ex, akinek gyakorlatilag egyetlen tulajdonsága, hogy szép (oké, kettő: tud ellenségesen bámulni), a funkciója pedig hogy féltékeny. Kész. Ezért nem volt értelme beleírni. Semmit nem adott hozzá a történethez.

Isobel maga a hajtépően intelligens döntéseivel és kijelentéseivel. 

- Csak azért,  mert  én  szeretek  az élet napos oldalán élni,  élvezem, hogy szőke vagyok, és a pomponlányok mezét viselem, nem jelenti  azt,  hogy  ostoba  vagyok.  Nagyon  elegem  van  már  ebből.
– Csak azért, mert feketét viselek, és személyes naplót vezetek,  nem  jelenti  azt,  hogy  holnap  felrobbantom  a  sulit, vagy agyatlan pompon  lányokat
fogok  terrorizálni,  ha  már  itt  tartunk.

Sztereotípiák? Ugyan... Varen is tud: kikéri magának az előítéleteket az pompon lányok mind agyatlanok.

- Végülis csak elhangzik az a mondat szerencsétlen csaj szájából, amire utaltam, hogy „mit jelent azt hogy agyafúrt?”. Nem is értem, miért nem ismeri ezt a szót... gondolom nem jellemezték vele sokszor.

 
- Miután jelenetet rendezett és viszonylag bátran, elegánsan távozik a szurkolócsapatból, utána gyakorlatilag saját magát mindenki előtt megszégyenítve térden csúszik vissza...

- Képes a goth klikk asztala előtt - miután őt, a szeretett méhkirálynőt nem engedik maguk közé - bevágni a durcást, hogy „Mert ti olyan mások vagytok, annak hiszitek magatokat pedig nem”. Borzasztóan égő, nem tudom elképzelni azt az élethelyzetet, amikor ez nem arra lenne kínos, aki kimondja, hanem arra, akinek célozzák. Másrészt milyen kínos, nem? Elvárja, hogy hirtelen szeretettel és megértéssel forduljanak felé azok, akik a sulis klikkjének az ellenpólusát jelentik? Biztos rossz, ha nem áll ki az ember mellett a partnere, viszont Varen baráti köre régebbi, stabilabb, ők meg nem is igazán jártak, furcsa így elvárni, hogy rögvest legyen ő a világ közepe.

- Miután a volt pasija - ismervén a szekrénye zárkombinációját - átkutatja a szekrényét, természetesen nem változtatja meg a kódot... mert minek, tényleg.

"...próbálta elképzelni egy pillanatra, milyen lehet az, ha valaki nem tud hazamenni. De nem bírt sokáig  gondolkodni  rajta,  mert  számára  ez  megfejthetetlen  volt." - Azért egy átlgos értelmi képességekkel rendelkező középiskolásba csak szorul annyi empátia... :( főleg ha a saját szerelméről esik szó.

forrás - neonpurplelines

Furcsaságok a történetben

Nem igazán értem, miért volt Isobel annyira beijedve attól a 10 oldalas dolgozattól és előadástól, amikor nagyjából pár óra alatt végeznek az egésszel (és akkor már sokat mondok, egyáltalán nem volt érzékeltetve, hogy mennyit foglalkoztak volna vele, kicsit úgy éreztem, a lány apja oldotta meg az egészet...)

A misztikus része nem kerül megfelelően felvezetésre, a könyv első fele üresjárat, száz oldal cselekmény, lassan talán történik valami, aztán váratlanul mintha egy teljesen másik történetbe csöppennénk. Kapunk néhány elnagyoltan felvázolt dolgot (álomvilág-rész), ami nem is lett volna rossz, sőt, viszont minden lóg a levegőben, MINDEN. Pinfeather? Reynlods? Miért ne lehetett volna szépen, fokozatosan felépíteni, megindokolni? Nem szájbarágósan, de a végére már folyamatosan azt olvasni, hogy "erre most nincs idő", 600 oldalon keresztül... hát lelombozó.

A végén a boss, a csatajelenet egyszerűen komikus, komolyan, TÉNYLEG ezt a szerencsétlen asszonyságot kellett előrángatni? :D Nem fogjátok elhinni, maga Lilith bukkan fel bármiféle korábbi utalás avgy figyelmeztetés nélkül. Egyszerűen... annyiszor leírtam már, de irreális, nem látom a logikát, hogy miért. Semmi, de semmi nem utalt rá, igazán még egy szivárványsörényű unikornist, vagy Trumpot sem találtam volna kevésbé érthetetlennek.

Az akció/horror - még eleinte voltak benne parás részek (sötétedéskor valaki követ a sarkon keresztül és hasonlók), viszont a végére, vörös hajú, hegyes fogú zombik (ghoulok? nehéz volt démonként gondolni rájuk) tartanak hosszas előadásokat, majd amikor lehetőségük lenne megölni a célpontot, madárrá változnak és elrepülnek :D

Ami a legszomorúbb, hogy a végén fény derül arra, hogy Varen cseppet sem jobb, mint Brad, bár némi karakterfejlődés talán elősejlik, hiszen meggondolja magát, megbánja (?) amit eltervezett, mindenesetre számomra a csendes tervezgető gyilkosok sem szimpatikusabbak, mint a nagyszájú bullying alakok.

***

Ezek után azért megemlítendő, hogy voltak olyan dolgok is, amelyek tetszettek:

- A világ alapötlete, felépítése, az álom-valóság összemosódása, annak a magyarázata, hogy a különböző dolgok hogyan jönnek létre (a végén). Kár, hogy a fülszöveg teljesen lelövi.

- Poe, mint szereplő ötlete, bár a megvalósítása sajnos nem lett a legeltaláltabb.


Ami jobb is lehetett volna:

- Poe felbukkanása során természetesen nem sikerült hozni azt a hátborzongató hangulatot, amit a Poe-i novellák árasztanak magukból. Érződik, hogy igyekezett a szerző, viszont annyira nem passzol hozzá, hogy inkább színpadias kissé, mint ijesztő. Természetesen egy Poe-stílusban megírt fejezet nagyon elütött volna a történet többi részétől, viszont így szegény nagyon lightos lett.

Gyakorlatilag simán kivitelezhető lett volna a Poe-utalások nélkül is az egész, inkább érdekes lett így, mint jó, pedig eleinte találónak éreztem, a vége felé inkább csak amolyan húzzuk rá, jó lesz az-jellegűnek.

Nagyon reménykedtem benne, hogy többet kapunk Poe-ból, mint a műveinek a címét és egy-két utalást, nem érzem úgy, hogy egy Poe-kedvelő álomvilágába csöppentünk volna, inkább egy lightos, olcsóbb utánzatba. Bíztam benne, hogy a végén kiderül valami nagy csavar, hogy netán Varen maga Poe reinkarnációja, vagy Isobel a régóta vágyott, életeken átívelő Kedves, ezért az instant szerelem, a bizsergés az első érintés után, de semmi. Csalódott voltam.

Feltételeztem, hogy hordoz majd némi komolyabb üzenetet is magában, hogy kiderül, hogy a külső nem minden, hogy az előítéletek majd lassan leomlanak, hogy a szerelem felé haladva lassan kell megküzdeniük magukkal, a beléjük ivódott, nevelt reakciókkal, ezáltal komoly személyiségfejlődésnek lehetünk szemtanúi, de ilyesmiről nem volt szó.
Esély sem volt erre, hiszen már az első pillanattól kezdve el volt ájulva Isobel Varentől... úgy, hogy nem ismerik egymás személyiségét, de hát mi sem ismerjük meg őket, mert nincs mit megismerni.

***

A goth szubkultúra megjelenése a regényben gyakorlatilag minimális, bár megjelenik benne egy középsulis goth klikk, később pedig egy dark bulin találjuk magunkat, ennyi erővel akár hippik is lehettek volna, csak a ruha színe változna.
A goth/dark szubkultúra (szerintem) kizárólag Poe miatt került kiválasztásra (ismert a "Poe-bálványozás -jelenség", lássuk be), ami nem lett volna rossz, ha nem csupán a szubkultúra, mint fantasy-alap kerül bele.
Valóban, van a goth szubkultúrának egy könnyebb, meseszerűbb rétege is, gondolok itt a sokak által kedvelt fantasy-lényekre, misztikumra, elvontságra, de ez csak rétege, és nem is feltétlenül (vagy inkább nem kizárólag) jelenti az esszenciáját. A való életben a goth emberek nem (csak) feketébe burkolózva némán Poe-t olvasgatva/fájdalmas verseket írogatva ücsörögnek valami félreeső kriptában gyertyafélnél éjfélkor, nekünk is megvan - legalábbis a magam nevében beszélve - a valódi életem, ami nem a naagy gótság mellett zajlik, hanem azzal egybeolvadva, finoman egybefonódva. Szinte kizártnak tartom, hogy létezik olyan ember, akinek csak és kizárólag abból áll az élete, hogy ő goth és kész. Szóval ezért nem szeretem az ilyen karaktereket, akik csak úgy odavetve sztereotipikusan gothok, de mellette a kell, hogy legyen egy reális emberi mivolta, környezete, hiszen mind emberek vagyunk, és attól lesz hiteles egy regény, ha ez érződik.

A goth buliban kezdtem egészen úgy érezni, hogy a közönség nem Isobel tőlük különböző volta miatt látja ellenségesnek a szórakozni összegyűlteket, hanem mert az író egyszerűen unszimpatikusnak állítja be a tömeget. Én nem tudom, arrafelé miféle goth csoportosulások vannak, de azért nem hiszem, hogy legyilkolnának egy cicababát bármelyik goth közösségben - vagy legalábbis merem remélni... Így viszont megkaptuk a gothokat ellenségnek, "rosszfiúknak", akikért nem kár a végén.

Kicsit off, de volt tinikoromban egy hosszabbacska (végül soha be nem fejezett) novellám/kisregényem, amiben szintén megjelentek darkok, szintén rosszra fordult buli volt a végén, viszont soha eszembe nem jutott volna úgy érzékeltetni a helyzetet, amiből az jön le, hogy maguk a szubkultúra tagjai a rosszak - hiszen rengetegféle ember létezik még ezen belül is. A helyzet lehet rossz, a körülmények lehetnek rosszak, de irreális, hogy kollektívan mindenki "rossz" volna. (Lehetséges olyan helyzet, hogy adott csoportból csak a "rosszak" jönnek össze, de azért illene ezt jelezni, mert akkor elég fals lesz a végeredmény.)

"Reynolds  egyik  pengéje  elvágta  a  Vörös  Halál  köpenyét.  A véráztatta ruha félig leszakadt a teremtményről, feltárva annak fejét  és  törzsét,  amely  akár  egy  csontvázhoz  is  tartozhatott volna. A sárga bőr úgy feszült rá a bordákra, mintha azok ki akarták volna szúrni a bőrt, mely úgy lógott a teremtmény testén, akár a nedves ruha. Vér csöpögött beesett szemeiből, összeaszott  szájából  és szétterpesztett  ujjai hegyéből. A tömeg teret adott a csatájukhoz, és hirtelen hátrébb húzódott. A gótok leengedték  az  álarcaikat,  hogy  jobban  lássanak,  komor  a
rcuk megdöbbenést  sugárzott,  majd  félelmet,  zavarodottságot  és végül  izgalmat.  Egyszer  csak valamelyikőjük biztatni  kezdte a küzdőket.
Tipikus, Isobel  csak  erre  tudott  gondolni.  Még  az  adott  körülmények között is képes volt becsmérlően forgatni a szemeit. A  gótok  nem  is  gondolták,  hogy  ez  valódi  harc,  azt  hitték,  az egész csak színjáték.
De végül is miért ne? Amikor ez a fajra beteg világ volt az ő közegük."

Ja. Hát már csak ilyen beteg világ a a gótoké, na. Ami nem lenne probléma, ha egy fiktív goth szubkultúrát mutatna be, mondjuk ahogy Böszörményi könyvében a gruftik démonvadászok voltak, ami oké, de egy átlagos társadalmi csoportot felhasználni úgy, hogy nem kapnak semmiféle módosítást, amitől másmilyenné válnának, mint a valóságban, viszont negatív jelzőket igen, azért az nagyon nem korrekt. Itt válik nyilvánvalóvá, mennyire csak a feeling miatt volt szükség az egész goth jelenségre, nem mint valódi szubkultúrára... Ami engem borzasztóan letört, bár mire idáig eljutottam, már azt gondoltam, nem fog tudni mivel meglepni. (Aztán mégis, amikor megjelent a főellenség :D)

***

Összegzés

Összességében nagyon sajnálom ezt a könyvet, mert a potenciál érezhetően megvan benne, az elgondolás, alapötlet jó, a karakterek megfelelően kibontva szintén működnének, a felesleges részek kihagyásával (a regény harmada-negyede értelmetlen üresjárat), szépen átdolgozva egészen pofás lett volna. 

Jó szívvel nem tudom ajánlani, viszont azoknak talán tetszhet, akiket... nem zavarnak a korábban felsorolt méretes bosszantóságok, kicsit könyörületesebbek mint én (ennyi könyv után már nemigen van humorom pocsékokkal szenvedni, de tényleg),  és/vagy nincsenek túl nagy elvárásaik.

Nem tervezem elolvasni a következő részt, esetleg ha páran jelzik, hogy kíváncsiak, akkor talán nekifutok és adok neki egy esélyt, de magamtól aligha.

***

Idézetek

A goth karakter Varen Nethers.

"Ott  ült  a  fiú  a  hátsó  sorban,  a  távolabbi sarokban a székébe süppedve, és mereven bámult előre tépett, hollófekete tincsein át. Vékony csuklója ki sem látszott a barátságtalan, szegecses, fekete bőr karkötők alól.
Voltak  pletykák,  melyek  szerint  a  fiú  néha  magában  beszélt,  boszorkány volt, meg olyanok, hogy egy gonosz szem van a bal lapockájára tetoválva. És egy elhagyott templom alagsorában él. Koporsóban alszik. És hogy vért is ivott már.
Székében   elterülve,   egyik   karját   az   asztalról   lelógatva, agyonhasznált,   szorosan   a   lábára   simuló   szíjas–csatos   bakancsba bújtatott lábait lazán keresztülvetette egymáson a fiú. 
Egy  hosszú  fekete  vonalhoz  hasonlított.  Karjával  eltakarta  azt a  rongyos,  fekete, keménykötésű könyvet,  amiben  látta  párszor elmerülni a lány az órákon.
Tekintete merev és hideg volt, a színe halvány jáde zöld. Szénnel kihúzott szemei a lányra szegeződtek, s pislogás nélkül nézte őt, tollszerű éjfekete hajtincsein át. Az egész olyan volt,  mintha  kalitkában  ülne,  és  egy  önelégült  és  számító macska  figyelné. "

A pillantása a kis fémgyűrűre esett, ami a fiú szája sarkában volt, és az alsó ajkát ölelte körbe.

Csak  arra volt  képes,  hogy bámulja a hatalmas gyűrűt, ami egy ezüstsárkányt  formázott, amely éppen rá vicsorgott a fiú középső ujjáról.

Soha  nem  látott  még fiút ilyen kezekkel, hosszú finom ujjakkal, amelyek gyönyörűek voltak, mégis férfiasak. A körmei is hosszúak voltak, szinte áttetszőek és kihegyesedők, ilyen kezeket képzelne el az ember csipke kézelőben. Mozartnak lehetett ilyen keze.

Goth karakter - mellékszereplő - Lacy

Érezte, hogy összegyűrődik a papír, miközben a fiút nézi, a sötétzöld autószerelő kabát hátát. A kabát hátulján  biztosítótűvel felerősítve fehér anyagból kivágva egy halott  madár  körvonalai  voltak  láthatóak,  amint  a  hátán  fekszik, lábait az égnek tartva. A gótok csoportjához sétált oda, az ablaknál  álltak  a radiátor előtt, s kezét felemelve megérintette egy sötét hajú, barna bőrű lány vállát. A lány feléje fordult, érzékien  mosolygott  telt,  sötétre  festett,  buja  ajkaival.

A lány nem mosolygott a képen. Kerek arcára dacos arckifejezés ült, mintha azt követelné a kép nézőjétől, hogy beszéljen hozzá. Dús fekete haja nem is fért bele a képbe, és Isobel emlékezett,  hogy  a  fekete  hullámok  végeit  vörösre  színezte.  Telt ajkai voltak, melyeket vérvörösre festett, és nagy sötét szemei, amik  még  nagyobbnak tűntek az erős smink miatt. Szemei és bronzszínű bőre együtt egy egyiptomi istennő külsejét kölcsönözték neki.

A sorozat

A sorozat 3 részből áll, az első a Soha már, a második az Enshadowed ​– Árnyék mélyén, a harmadik, a poszt publikálásának időpontjában magyarul még meg nem jelent Oblivion (Feledés?) címet kapta.

Egyéb borítók

forrás

forrás

fan cover - forrás