2014. december 13., szombat

Hallgassunk dark jellegű zenét! (Kihívás)

A héten született pár bejegyzés Blithe-nél és Wikkánál, nálam is, ami egészen összecseng, ezért arra gondoltam, klassz lenne tematikusan írni, mondjuk minden hétfőn, vagy megegyezés szerint, ki mikor ér rá leginkább (talán hétvégén szerencsésebb lenne?), természetesen Top5 zenei témában. Némi relevancia azért jó lenne, ha már egyszer mindannyian ugyanabba a szubkultúrába tartozunk többnyire.
 
A kihívás célja az lesz, hogy bemutassuk a kedvenceinket, leírjuk az érzéseinket, és ezzel együtt olyan bandákat ismertessünk meg a kedves Olvasókkal, amelyekkel esetlegesen eddig nem találkozott.


A lent leledző lista eddig hiányos, én ezeket gondoltam (igen, tudom, némelyiket már feldolgoztam/feldolgoztuk, de az alá szeretném linkelni majd a Ti bejegyzéseiteket), ha vannak olyan zenekarok, előadók, akikről szívesen írnátok/olvasnátok (mert nyilván vevő vagyok az olvasói oldalra is), azt írjátok meg.

És elkészült, íme a lista:

1. Top 5 Deine Lakaien
2. Top 5 The Sisters of Mercy
3. Top 5 Ákos (vagy) Bonanza Banzai
4. Top 5 Kátai Tamás (Thy Catafalque vagy Gire, vagy bármelyik projektje, ha nem ismeritek, akkor egy random kedvelt, elvont, nem kifejezetten goth magyar is megteszi, vagy pár szó arról, hogy milyennek találjátok első hallásra)
5. Top 5 Bauhaus
6. Top 5 Siouxsie and the Banshees


7. Top 5 Fields Of The Nephilim
8. Top 5 The Cure
9. Top 5 The Crüxshadows
10. Top 5 VNV Nation
11. Top 5 Mátyás Attila (Fuck Off System, Sex Action, Action, Agnus Dei, Mátyás Attila Band, vagy bármelyik projektje, vagy dal, aminek az előadásában, írásában, stb közreműködött)
12. Top 5 Nevergreen (és/vagy bármilyen side projekt; Green Division, Kreaton, Amok)
13. Top 5 Adrian von Ziegler
14. Top 5 Nox Arcana  
15. Top 5 Sopor Aeternus
16. Top 5 banda egy adott nemzettől (ami nem magyar/saját országod)

17. Top 5 zseniális dalszövegű szám (dalszöveg részlettel)

18. Top 5 a perifériáról:  Magyarországon kevésbé ismert előadók top számai (pl. victoriandustrial, gothabilly , steampunk, Voltaire, stb)
19.  Egy denevérfióka kedvencei: Top 5 szám/banda, amit a kezdetek kezdetén nagyon szerettél, ma már kevésbé

20.  Amit mások szeretnek: Top 5, amit folyton hallasz, mert népszerű, de te mégsem kedveled

21. Hangszerek előnyben: Top 5 instrumentális szám, amit szívesen hallgatsz 
22. Top 5 zenekar, akinek részt vennél a koncertjén, egy-egy szám, amit nagyon szívesen meghallgatnál tőlük élőben
23. Top 5 dark/goth magyar banda és a legkedvesebb számaik
24. A meglepetés ereje: 5 szám, ami abszolút nem dark/goth, de mégis nagyon szereted
25. 5 kedvenc trad goth stílusban (különböző, eddig nem említett bandáktól)

 26. 5 kedvenc elektronikus/industrial szám (különböző, eddig nem említett bandáktól)

27. 5 kedvenc zene ebm stílusban (különböző, eddig nem említett bandáktól)

28. 5 kedvenc metál szám (különböző, eddig nem említett bandáktól, nem muszáj goth metálnak lenni)
29. 5 kedvenc folk zenekar (különböző, eddig nem említett bandáktól)

30. 5 méltánytalanul elhanyagolt, briliáns banda, ami nagyobb nyilvánosságot érdemelne

A feladat egyszerű: 
  • Kiválasztani 5 (kb. max 8) olyan zeneszámot ami az adott kategóriába beleillik
  • Leírni, hogyan találkoztatok vele, milyen volt az első benyomás, stb.
  • Miért szereted/nem szereted, mi tetszik benne különösen, vagy mi nem
  • Miért ajánlanád vagy épp miért nem
  • Néhány szó, személyes élmény, bármi :)
  • (Nem muszáj, de ajánlott, hogy ne nagyon legyen ismétlődés a zeneszámokban, mert pont az a lényeg, hogy minél sokrétűbb zenét posztoljunk)
  • Ha nem ismered, hallgass meg tőle néhány számot és írd le, milyennek találod: ha tetszik, mi tetszik benne, ha nem, miért nem fogott meg, ilyesmi.
  • A forma mindegy, lehet hagyományos szöveges blogbejegyzés, videoblog, képekkel illusztrált, információval gazdagon ellátott, kinek mi tetszik, a lényeg, hogy releváns legyen.
(A posztok gyakoriságát, módját még megbeszéljük, egyeztetünk, szuper lenne, ha kb. ugyanazon a napon tudnánk közzétenni, vagy egy napra időzíteni. Átgondoltam, igazából érdemes lenne mindenkinek a maga tempójában haladni, kényelmesebb, ráadásul úgyis fel vagyok iratkozva szinte mindenkire és észreveszem, ha írtok. Az egyetlen kérésem, hogy majd valamilyen formában erre a bejegyzésre hivatkozzatok, én is linkelni fogom a ti bejegyzéseiteket, mindenkinek jó lenne ez így, mert nagyobb az átjárás, többen találnak hozzátok, hozzám is, a plusz látogatok, jófej embereknek meg szerintem mindannyian örülünk.)

Aki csatlakozna, ajánlana valamit, jelentkezzen alább, hozzászólás formájában :)

17 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez a kezdeményezésed! Az biztos, hogy csatlakozok. :D és minden Deine Lakaiennel és a Sister Of Mercy-vel kezdődött. :D amúgy a Thy Catafalque-ről majd én is akarok írni zeneajnálós részben. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor ha bármi(bárki) eszedbe jut, írj csak, mert attól függően rakom össze :) Igen, igen ^^ Na, mennyi közös kedvenc :)

      Törlés
  2. Huhhh, jó nehéz kihívás lenne, főleg a szeretem részek, eddig nem említett bandáktól... Én azt átírnám eddig nem említett számokra, és akkor a kihagyott helyekre még több bandát be lehet írni, és akár 30 napossá is bővíteni a kihívást, de ahogy gondolod :) ... És akkor jöhetne bele Bauhaus, Siuxsie, Fields, stb. Én szívesen olvasnám, hogy ki mit szeret tőlük :) ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Frankó ötlet, legyen 30, viszont nem mertem többet írni, nem tudom, Ti miket szerettek, kik azok, akiktől egyáltalán többet hallgattok (és nyilván több albumuk van, mint 2, hogy azért lehessen válogatni :D)
      Szólj, miket szeretnél, és beírom, akkor 1-20ig legyenek bandák, 21-30ig pedig a témaspecifikus kérdések, akkor még 9-et kellene összekaparni valahonnan :P

      Törlés
  3. Lehet kísérleti jelleggel csatlakozni? Úgy értem, bármekkora szégyen, voltak nevek a listában, amiket még sosem hallottam, szóval nem tudom, hogy választanék tőlük kedvenc számokat, de jó alkalom lenne, hogy megismerjem őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogyne, hogyne :) Nyugi, a Nox Arcanával meg Adrian von Zieglerrel én sem vagyok köszönőviszonyban még sem, szóval lesz mindannyiunknak szerintem olyan, ami újdonság... Kis vérfrissítés ^^
      Ha van kedved, írj egyet-kettőt, hogy azért otthonos terepen is mozogj :) (Voltaire esetleg? :D)

      Törlés
    2. Voltaire kicsit olyan, mintha a színtér udvari bolondja lenne, és nem tudom, kinek hogy veszi a gyomra a Vampire club-féle öniróniát, de nem rossz ötlet.
      Otthonosan, hááát... egy ötletem lenne, a keverék vagy perifériazenék. Ez az egész lehetne egy kérdés, mert nem vagyok benne biztos, hogy victoriandustrial vagy gothabilly zenékből össze tudnánk kaparni ötöt külön-külön.

      Törlés
    3. Legyen egy vegyes kategória akkor? És hogyan nevezzük el? Top 5 szokatlan/ különleges, és akkor zárójelbe mögé, hogy kb. mire gondoltunk? (Mert pl a victoriandustrial -ból csak Emilie Autumn-öt ismerem, utóbbit meg egyáltalán nem hallgatok, talán össz 2 számot tudnék... nem tudom, mekkora a színtér)

      Törlés
    4. Na megoldottam, ők lettek a 18-as

      Törlés
  4. Voltaire-t nagyon szeretem. :D És akkor hogy lesz ez pontosan? Mikortól kezdjük posztolni őket? =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre azt beszéljük, hogy ő egyben lesz, illetve szabadon választható :)
      Amíg nincs meg a 30 kérdés, addig ne, de szerintem 1-2 napon belül összeszedjük, aztán mindenki a maga tempójában (én meg figyellek titeket és majd írom össze, hogy ki hol tart, hogy innen mindenki bejegyzése elérhető legyen :) )
      Ha összeállt, úgyis kiírom a Fb-s blogcsoportba, úgyhogy nem fogsz lemaradni ^^ (Úgy gondoltam, haladjon mindenki a maga ütemében, én meg mondom, úgyis látom, hol tartotok :))

      Törlés
  5. Emilie Autumn? Ő igaz "neo-victorian" inkább, de a victrorian goth-ba beleillik, mert ahogy így átnéztem a listát, eléggé megmaradtunk a TradGothnál :D ... Ami nem gond :) ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mert leginkább dark (mint darkwave)-közelieket szerettem volna, mert metált bárhol találni, viszont mondom, nyitott vagyok minden lehetőségre :) (Meg bazi elfogult vagyok a Trad irányába, haha :) )

      Törlés
    2. Ismerős, én is borzalmas elfogult vagyok a TradGoth-al, de hát van aki meg lehet azt nem szereti :) ...

      Törlés
    3. Igaz, igaz, de most dark(wave) jelleggel mégsem írhatok be top 5 mulatóst, vagy nem tudom :D Nyitott voltam/vagyok az ötletekre, ha valakinek valami nem tetszik, akkor csak szóljon. :) Nem egy olyan került be, akiket én nem hallgatok, úgyhogy fogalmam sincs még, mit fogok írni róluk, de a vége felé azért könnyebb, hiszen a második felében ugye mindenki olyat választ, amit ismer.

      Törlés
  6. Szia! Én is elkezdtem :D
    Amúgy tök jó, hogy van már ilyen kihívás is.

    VálaszTörlés