A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv goth karakterrel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv goth karakterrel. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 10., péntek

Böszörményi Gyula: Rémálom-könyvek 3.: 3… 2… 1…

Végül eljutottunk a trilógia befejező részéhez.

"A ​9… 8… 7…-tel valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele. A 6… 5… 4…-el Lilith sorsa – amit az olvasók szavazatai határoztak meg – a teljes magány lett. Miután elveszítette a szüleit és a legjobb barátait, démonvadásszá vált, s az ő kezébe került a Város jövője.
Most pedig elérkezett a végső visszaszámlálás utolsó néhány pillanata. Ebben a kötetben Lilith története ismét csak úgy folytatódik, ahogy azt az olvasók akarták. A Város teljhatalmú ura a Fenevad, aki démonlégiói élén uralkodik, rabszolgasorba taszítva az embereket. Csupán néhány kisebb grufti osztag tart még ki, őrizve és csendben terjesztve a Tudást arról, hogy van még remény.
Legalábbis, míg áruló nem férkőzik közéjük! S mikor eljön az igazság pillanata, kiderül, hogy a gruftik, darkok és gótok, kiknek éjfekete szeme valóban látja a köztünk élő démonokat, képesek lesznek-e kitartani, vagy maguk is a Sötétség hatalmába kerülnek. Óra kattan, mutatója rezzen: az éj legsötétebb órája jött el."

 

2017. július 15., szombat

Kelly Creagh - Soha már (Nevermore-trilógia 1.)

A Nevermore-t elég régen kinéztem már magamnak, bár kissé unom a tipikus "párosítsuk a  rosszfiút a jókislánnyal" alaphelyzetből kiinduló történeteket, de mivel goth karakteres és a fülszöveg alapján jelentős szerepet játszik benne Edgar Allan Poe, nyilván mindenképpen meg akartam tudni, vajon milyen lesz egy efféle elegy.

Elég nagy elvárásokkal futottam neki, ugyanis a legutóbbi szőke szépség & goth srác regény, a North of Beautiful nagyon hamar beférkőzött a kedvenceim közé, így nem is feltételeztem, hogy esetleg nem lesz kifejezetten jó a végeredmény. Nyilván ott egy realistább, míg itt egy fantasyval átitatott történetről van szó, tehát ilyen szempontból nemigen hasonlítható össze, ám magát a tényt alátámasztja számomra, hogy ebből a kombinációból igencsak pozitív dolgok is születhetnek.

2017. május 6., szombat

Böszörményi Gyula: Rémálom-könyvek 2.: 6… 5… 4…

 
Az előző rész nem volt olyan rossz, mint amilyenre emlékeztem, sőt, számos szimpatikus, pozitív elemet is felfedeztem benne, ezért úgy döntöttem, hogy végigmegyek az egész trilógián, kíváncsi vagyok, vajon mit tudott kihozni belőle az író.

2008. Budapest A 9… 8… 7…-tel valami elkezdődött! Valami felébredt! Még mindig azt hiszed, hogy ez csak játék? Reménykedsz, hogy téged nem érint? Akkor most nézz mélyen a borítón lévő lány szemébe és… Gondolkozz végre el! Nem mondhatom, hogy vedd bátran a kezedbe ezt a könyvet, hisz Lilith majd úgyis vigyáz rád. Úgy tűnik, ebben a városban mindenki csak önmagára számíthat! Annyit mondhatok, ha olvasni kezded, a tüdődben most is legyen annyi levegő, hogy még időben kiálthass: „Exi ab seo!”

A bejegyzés spoileres az első részre (9...8...7...) és a második részre (6...5...4...) is, ha még nem olvastad, de szeretnéd, gondold meg, hogy biztosan továbbgörgetsz-e.

2016. október 7., péntek

Alyson Noel – Evermore / Mindörökké (Halhatatlanok-sorozat)

Íme egy újabb goth/alternatív karakteres regény, mégpedig a kevésbé kedvelhető fajtából – próbáltam magam távol tartani a kritikáktól (főleg a negatívaktól), viszont sajnos azt kell hogy mondjam, én sem tudnék igazán felemelő, kedvcsináló ajánlót írni ehhez a történethez. Egyezzünk ki annyiban, hogy ez most inkább afféle beszámoló, nem pedig noszogatás, hogy biza kapd le a polcról, mint ahogy azért eddig elég sok könyvnél - hála az égnek – mertem ajánlani.

Sajnos se a goth karakter, se a történet nem nyerte el igazán a tetszésemet, de kezdjük inkább az elején, lássuk, miről is van szó pontosan. Adott egy középiskolás csajszi, Ever, aki tragikus módon egy autóbalesetben elveszítette a szüleit és húgát, ő maga is majdnem odaveszett, ám csodával határos módon megmenekült – viszont attól a naptól kezdve valami megváltozott: hallani kezdte az emberek gondololatait, látni az aurájukat, és nem mellesleg a kistini húga szellemét, akivel kvázi együtt él. Mellesleg Ever (természetesen) csinos, szőke hajú, jó tanuló, a történtek előtt népszerű is volt – és a kulcsszó a „volt”, ugyanis képességeit elnyomandó kapucnis pulcsit visel és folyton zenét hallgat, hogy elnyomja a többi ember rátörő gondolatait, meg úgy egyáltalán, távol tartson mindenkit magától, az osztály lúzereivel (a goth csaj meg egy meleg srác) kezd lógni. Nagynénje veszi pártfogásba, aki übergazdag, ám az emberi kapcsolatokhoz annál kevésbé ért.


2016. szeptember 28., szerda

Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: A tűz (Engelsfors-trilógia 2.)

A Kör után olyan roppant hiányérzetem támadt, hogy muszáj volt azonnal folytatnom a trilógiát, a következő rész, amely a Tűz címet viseli, megnyugtatóan vastag példánynak bizonyult, mégis túlságosan hamar elfogyott.
Az előző rész egyfajta enyhe függővéggel zárult, bár a történetnek megvolt a maga katarzisa, mégis  képes volt felkelteni az olvasó kíváncsiságát: vajon hogyan tovább? Képesek lesznek a Kör tagjai igazi csapatként viselkedni? Meg tudnak majd bízni egymásban a végsőkig? Vajon a képességeiket ki tudják –e fejleszteni időben olyan szintre, hogy meg tudják fékezni a rájuk (és a városra, a világra) leselkedő veszélyt?
Mi lesz az Anna-Karin ellen indított per kimenetele? Nicolaus visszatér valaha?

2016. augusztus 6., szombat

Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: A kör (Engelsfors-trilógia 1.)

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem a borítója keltette fel a figyelmemet, nehéz volt nem belefutni ebbe az egyszerre minimalista, mégis díszes alkotásba anélkül, hogy az emberben fel ne merüljön a kérdés, vajon miről szólhat ez?

Lassan felépülő és fokozatosan kibontakozó YA-fantasy, meglepően kellemes elbeszélési stílusban és sokféle karakterrel. 

Egy srác öngyilkos lesz az iskola egyik elhagyatott mosdójában – egyszerre több tanuló is különös dolgokat tapasztal saját magával kapcsolatban (furcsa álmok, képességek), egyre több nyomasztó dolog kavarog a háttérben. Vajon mi folyik Engelsforsban? Senki sem az, akinek – vagy aminek – első ránézésre tűnik.

2016. július 21., csütörtök

Justina Chen Headley: North of Beautiful – Iránytű Önmagamhoz

Szokás szerint nemigen olvastam el se a fülszöveget alaposabban, se a kritikákat, véleményeket, sajnálom előre elrontani a meglepetést, na meg nem is szeretek egy olyan előítélettel hozzáállni, hogy na ez biztos klassz/pocsék lesz, mert xy azt mondta, én pedig megbízok az ízlésében (még ha aztán be is bizonyosodik, hogy igaza volt).

Nos, annyit viszont tudtam, hogy egy első ránézésre  tökéletes (szőke, tökéletes alak, gazdag szülő, jó tanuló, stb.) végzős középiskolás lány és egy ázsiai goth fiú fog majd összeakadni (és feltehetően párkapcsolat szintjéig is eljutni) a történet, és mivel egyfajta hobbim lett goth-karakteres könyveket olvasni, ez sem maradhatott le a listáról.

Terrának, a főhősnőnknek látszólag mindene megvan: tehetős családi háttér, kiváló tanulmányi révén lehetőség bekerülni akár több neves főiskolára, hobbiját, a kollázskészítést egy neves műteremben gyakorolhatja, ahol dolgozik is, a külseje makulátlan – bomba alakja van, csinos, a népszerű és kellemes megjelenésű, tipikus „lányokkedvence” sráccal randevúzik.  

2016. június 26., vasárnap

Böszörményi Gyula: Rémálom-könyvek 1.: 9… 8… 7…

Meglehetõsen elfogult vagyok ezzel a könyvvel szemben - márpedig sajnos nem éppen pozitív irányban. Még tiniként olvastam elõször a trilógia elsõ részét és mérhetetlen ellenszenvet sikerült generálnia, a második részét félbe is hagytam, aztán úgy annyiban is maradt a dolog, mindenesetre ha azóta bárkinél is megláttam és azt hallottam, hogy dicséri, általában csak forgattam a szemeimet és magamban felidéztem azokat a hibákat és ellentmondásokat, amelyek annak idején kedvelhetetlenné tették szegény mûvet.

Azóta eltelt jópár év, én meg csak tologattam-kerülgettem, témája lévén pedig szükséges lett volna írnom róla valamit (tudjátok, gyûjtöm a goth jellegû karaktert felmutató könyveket), de az igazat megvallva nem emlékeztem már annyira belõle, hogy érdemben írni tudjak róla, azt a pár kevésbé szimpatikus momentumot felsorolni igazságtalannak éreztem volna, ugyanis vannak kifejezetten jó pontjai, elemei is a regénynek.

Újra elõvettem,  és igyekeztem úgy olvasni, mintha most találkoztam volna vele elõször - kíváncsi voltam, a tini-énem vajon miért akadt ki annyira.

2014. augusztus 5., kedd

Lista a könyvekben felbukkanó goth karakterekről


Egyre több Young Adult típusú könyvben bukkantam goth stílusú karakterre, így összegyűjtöttem azokat, "akikkel" eddig találkoztam, és kerestem még olyanokat, melyekkel még nem hozott össze a sors.
Szerencsére elég sokat találtam magyar nyelven (is), de ha esetleg tudtok olyanról, ami elkerülte a figyelmemet, szóljatok bátran.

(A goth jellegű könyvekről, gótikus regényekről, goth stílusú karaktert felvonultató rajzfilmekről, filmekről és mesékről álló listát kicsit később láthatjátok majd :) )


2013. december 23., hétfő

Könyv ajánló: Joe Hill - A szív alakú doboz / Könyv goth karakterrel

"Judas Coyne-nak volt egy spéci gyűjteménye: egy régi akasztófakötél… egy boszorkány beismerő vallomása… egy mexikói halálpornó-video… Számtalan rajongója éppúgy ismerte a korosodó death-metal rocksztár hátborzongató ízlését, mint hírhedett ifjúkori ballépéseit. Ám a legrémületesebb, legvalószínűtlenebb darabra éppen most tesz szert, jóformán a szemünk előtt – egy internetes árverésen olyasmit kínálnak, aminek képtelenség ellenállni: Árverésre bocsátom nevelőapám kísértetét… Egy szó, mint száz: Jude ezer dollár fejében büszke tulajdonosa lesz egy halott ember öltönyének, melyben állítólag egy nyughatatlan szellem kísért. Jude-nak persze semmi oka félni ettől. Kísérti őt sok minden a múltból is -anya- és gyermekverő apa, kíméletlenül eldobott szeretők, elárult, cserbenhagyott muzsikustársak. Eggyel több mit számít? Csakhogy amit a UPS egy szív alakú fekete dobozban leszállít neki, az nem közönséges, képzeletbeli szellem. Az a legvéresebb valóság. Egyik pillanatról a másikra a legváltozatosabb helyeken kezd felbukkanni az öltöny korábbi tulajdonosa: a folyosón… a hálószobaajtó mögött… Jude imádott Mustangjának hátsó ülésén.. az ablakon túl… a tévékészülék képernyőjén… Mintha várna valamire (vagy valakire) – és egyik csontos keze egy láncon függő, fényes borotvát himbál… A novelláiért több irodalmi díjjal is kitüntetett szerző első regénye a horror és a dark fantasy legújabb csillagának igen ígéretes karrierjét vetíti előre." 

Amikor először találkoztam a könyvvel, nemigen akaródzott csatlakozni hozzám, pedig pont le volt árazva - végül mégis egy King-kötet mellett döntöttem. Bár a fülszövege érdekesnek tűnik,a  borítót nem találtam túl csábítónak, és még erről a Hill-fickóról sem olvastam korábban, így nem annyira ragadta meg a figyelmemet, viszont amikor kicsit később a könyvtárban a kezembe került, adtam neki egy esélyt.
Hát nem adta könnyen magát.
Napokig csak "ültem rajta", valahogy olyan száraznak és nehézkesnek tűnt, vagy valóban kicsit nehezen indul, vagy én voltam nagyon rossz passzban. Aztán valahogy hirtelen fordult a kocka, és azon kaptam magam, hogy hajnali háromkor is fent ücsörgök, körmöt rágva és drukkolva Coyne-nak és a barátnőjének, hogy éljék túl - vagy legalábbis tartsanak ki még egy kicsit, nehogy "elfogyjon" a történet :)

2013. augusztus 1., csütörtök

Ellen Schreiber - Vámpírcsókok 1. A kezdet | Könyv goth karakterrel

"A tizenhatéves Raven belevaló gótikus csaj, aki megszállottan rajong a vámpírokért. Apró szülővárosát Uncsifalvának csúfolja, ahol számkivetett különcként él a jóravaló, ám minden fantáziát nélkülöző tisztes polgárok közt. De már nem sokáig… A lenyűgöző és állítólag kísértetjárta régi udvarház már évek óta lakatlanul és bedeszkázva áll a Benson-domb tetején. Egészen addig, amíg titokzatos és különös új lakói be nem költöznek. Vajon kik ezek a hátborzongató idegenek – különösen a jóképű, sötét és zárkózott Alexander Sterling? Vagy talán inkább micsodák? Lehetséges volna, hogy a városi pletyka ezúttal a döbbenetes igazat szólja? Valóban vámpírok? Raven, aki titokban vámpírcsókra vágyik, kockára téve saját halandóságát és Alexander szerető bizalmát, minden áron tudni akarja az igazságot. Ellen Schreiber hajmeresztően izgalmas románca két magányos lélek történetét meséli el, akik egy olyan városban ismerkednek meg, és szeretnek egymásba, ahol a szürke hétköznapiság uralkodik. Az események azonban döbbenetes meglepetéssel zárulnak…"

Meglehetősen nehezen álltam neki ennek a könyvnek, olvastam róla, hogy vannak benne vámpírok, "gótikus lány", humor, meg minden jó, csak amikor elkezdtem, roppant gagyinak találtam, a leírás is fura volt és én nem szeretem az óvodás (itt szó szerint :D ) szájbarágós dolgokat, ezért félbehagytam.

Aztán kicsit később Amaranth rám írt, hogy hallottam-e erről a könyvről, meg hogy milyen jó, érdemes elolvasni (utólag visszanézve, a könyv poénját is lelőtte, de végülis mindegy, mert mire odáig jutottam, hogy elolvassam, teljesen kiment a fejemből.)

Szóval valahogy sikerült rávenni magam, és... valamilyen szinten örülök neki, mert szórakoztató volt, viszont másrészt...