2015. július 21., kedd

Érthetetlen... / Személyes

...hogy itt pakolászom a holmijaimat, bontom ki az évek óta dobozban szomorkodó ruháimat, és ahelyett, hogy örülnék, hogy újra viselhetem őket, egyszerűen csalódott és ingerült vagyok. Felveszem a tükör előtt a szoknyákat, felsőket, nézegetem magam és valahogy nem stimmel az összkép.
Az elmúlt több, mint fél évet kvázi corpgothként éltem (legalábbis külsőségeimben biztosan), most, hogy szabadon ruházkodhatnék egy-két hetet, pedig gyötrődök, olyan idegen az a múltból előbányászott ruhakupac.

Nem értem, miért érzem magam jobban egy egyszerű fekete trikóban/bandás pólóban és bakancsban, mint abban a sok cifra és különleges ruhában, amit anno olyan nagy lelkesedéssel gyűjtögettem össze. (Na azt nem tudnám őszintén kijelenteni azért, hogy nem örülök, hogy kicsit kiszabadultam a szaténblúzok meg kosztümnadrágok-blézerek világából, vagy mostantól szívesebben viselnék valami hétköznapit, mint a kedvenc gót-cuccaimat.)
Kidobni nyilván nem dobok ki semmit, eladni sajnálnám, elajándékozni - nincs kinek olyan téren, hogy annyira közel nem áll senki hozzám, hogy őszintén jó szívvel lemondanék a javára, na meg minden egyes darabhoz emlékek kötnek.
Azt hiszem, egy mosás után visszaköltöznek a dobozokba, és vagy megmaradnak emléknek vagy ha eljött az ideje, elbúcsúzok tőlük és valaki más fog nekik örülni.

*szomorú sóhaj*

(-  Mert felnőttél, azért, miért csodálkozol, hogy nem tetszik ugyanaz, ami öt évvel ezelőtt, hiszen te sem vagy már ugyanolyan - mondja a párom a háttérben.
- Hát hogyne, látom én azt - közben belecsípek a csípőtáji feleslegbe, erre ő a fejem felé mutat:
- Első sorban ott változtál.)

Amúgy igaza van, újra kell gondolni a dolgokat.

Annak ellenére érdekes, mert nem érzem úgy, hogy kevésbé tartoznék a szubkultúrához, viszont határozottan mást ad, mint amikor teszem azt, tizenhat vagy húsz éves voltam. 

Nem valami nagy dolog, de úgy éreztem, ki kell írnom magamból. No meg ha esetleg te is, kedves olvasó, voltál ilyen helyzetben, szívesen meghallgatnám, hadd ne érezzem már magam egyedül ezzel a "problémával" :)

2015. július 14., kedd

"Take my hand and we'll dance until we die" - avagy hallgassunk Omniát!

forrás: Omnia, Facebook
 
Meglepően kevés magyar nyelvű információt lehet fellelni erről a - saját definíciójuk szerint - újkelta pogány-folk zenét játszó holland bandáról, annak ellenére, hogy előadásmódjuk magával ragadó, számaik fülbemászóak, változatosak és egyediek.

Pályafutásukat 1996-ban kezdték,  és az elmúlt közel húsz év során számos változáson ment keresztül, két tagtól is megváltak (egyikőjük az egyik alapító volt), illetve egy újjal is bővült a felállás. A banda tagjai különböző nemzetiségűek, ahogy az általuk játszott zene is sokrétű, számos kultúrából merít és nyelven szólal meg, különleges hangszereket felvonultatva. Dalszövegeik a szabadság-természet-mondák témakört járják körül.