A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogsale. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogsale. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 19., péntek

Vinted - eladó dolgaim - shadowkitten

Végre elkezdtem feltölteni Vintedre az évek alatt összegyűjtött, de valamilyen okból kifolyólag (már) nem használt dolgaimat, az alábbi linken találjátok őket. Sok minden jelképes árú, illetve folyamatosan töltöm fel, ahogy időm engedi, ezért érdemes időnként újra átfutni. Többnyire ruhák, ékszerek, használati tárgyak, kreatív kellékek, cicás dolgok, amiknek új gazdát keresek

Felhasználónevem shadowkitten

2019. március 10., vasárnap

Könyves Blogsale 2019

 

A roppant szelektálásnak ami az utóbbi hónapokban csúcsosodott ki, a könyveim is "áldozatul estek", azaz átnéztem azt a több doboznyi könyvet, amit az utóbbi kb. 15 évben gyűjtöttem össze. Eljutottam odáig, hogy nem tudom azt írni, hogy "fájó szívvel, de" megválok tőlük, ugyanis tudom, ezeknek a könyveknek a nagy részét ha nem olvastam el ezek alatt az évek alatt, akkor minimális az esély rá, hogy pont majd most fogom, ha mégis úgy adódik, hogy kedvem támad valamelyikhez, hát ott a könyvtár, így meg nincs értelme tartogatnom - később meg úgyis be tudom szerezni valamelyik antikváriumból, ha szükséges.

2018. július 29., vasárnap

Gothic Gardrób Blogsale 2018


[ A blogsale jelenleg nem aktív, ha éppen fut hasonló,

Két éve, 2016 decemberében volt utoljára ehhez hasonló szekrényürítés, igazán már tavaly meg akartam csinálni újra, vagy legkésőbb idén húsvétkor, csak idő hiányában elmaradt. Most viszont, hogy újult lelkesedéssel álltunk neki rendszerezni a magunk között csak "dühöngőnek" becézett raktárhelyiségünket, rávettem magam, hogy legalább ez legyen meg újra (mellette rengeteg lomot és fölös cuccot ajándékoztunk el, illetve vittünk a zöldudvarba. Évek óta abba az irányba terelgetem a háztartást, hogy ne halmozzak fel feleslegesen mindenféle cuccot, csak azért mert megtehetem, sajnos ilyen "őrizgető" családból származok, nehéz levetkőzni, illetve az sem tett különösebben jót, hogy jó tíz évvel ezelőtt az egyik rokonunkál tárolt homijaink nagy része megsemmisült, vagyis nem sok minden maradt meg azelőttről, emiatt némileg nehéz úrrá lenni a "de nekem igenis vannak tárgyaim amelyek csak az enyémek" érzésen, még így ennyi idő távlatából is. De úgy érzem, jól haladok, lassan de biztosan. :) Remélem jövőre eljutok odáig, hogy azokat a dolgokat is sikerül feltöltenem, amelyeket már igazán régen, vagy soha nem viseltem, csak őrizgetem, mert szép vagy valamilyen olyan emlék köt hozzá, ami nem indokolná a tartogatását... na de majd ezt meglátjuk jövőre.

2016. december 18., vasárnap

Gardrób Blogsale 2016



Nemrég írtam arról, hogyan válogattam szét azt a sok dolgot, ami csak foglalja a helyet nálam, most eljött az ideje a nagy válogatás eredményének bemutatására :) Szeretném leszögezni, hogy nyilván nem meggazdagodni szeretnék ebből, viszont mivel a többségét én is csak pénzért vettem, amiért nyilván megdolgoztam, ezért valamennyit szeretnék érte viszont kapni (főleg ahol nem, vagy csak próbaképpen viseltem az adott dolgokat).

[ A blogsale jelenleg nem aktív, ha éppen fut hasonló,

2016. december 7., szerda

Így szelektáltam azt a hegyméretű ruhahalmot


Szóval igencsak rossz szokásom (volt) a gyűjtögetés, talán az elmúlt két évben kezdek törekedni ennek a kordában tartására, szelektálni az élet minden területén, mi az, amire szükség van és mi az, amire nincs, ugyanis minden lom, amit magunkkal hurcolunk és funkció nélkül csüng a nyakunkon, bizonyos szempontból hátráltat minket. A ruhák csupán egy - ám annál látványosabb - szeletét jelentik ennek a nagy lom-halomnak.

Szeretném, ha a majdani saját lakásunkba már csak azok a cuccok kerülnének át, amelyek funkciójukból adódóan tényleg szükségesek, örömmel töltenek el, jó érzések vagy fontos emlékek kötődnek hozzá, nem akarom, hogy gyakorlatilag funkció nélküli ballaszttal teljen meg - és mi magunk kiszoruljunk a sok kacat miatt a saját otthonunkból.