Végül eljutottunk a trilógia befejező részéhez."A 9… 8… 7…-tel valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele. A 6… 5… 4…-el Lilith sorsa – amit az olvasók szavazatai határoztak meg – a teljes magány lett. Miután elveszítette a szüleit és a legjobb barátait, démonvadásszá vált, s az ő kezébe került a Város jövője.
Most pedig elérkezett a végső visszaszámlálás utolsó néhány pillanata. Ebben a kötetben Lilith története ismét csak úgy folytatódik, ahogy azt az olvasók akarták. A Város teljhatalmú ura a Fenevad, aki démonlégiói élén uralkodik, rabszolgasorba taszítva az embereket. Csupán néhány kisebb grufti osztag tart még ki, őrizve és csendben terjesztve a Tudást arról, hogy van még remény.
Legalábbis, míg áruló nem férkőzik közéjük! S mikor eljön az igazság pillanata, kiderül, hogy a gruftik, darkok és gótok, kiknek éjfekete szeme valóban látja a köztünk élő démonokat, képesek lesznek-e kitartani, vagy maguk is a Sötétség hatalmába kerülnek. Óra kattan, mutatója rezzen: az éj legsötétebb órája jött el."
A bejegyzés innentõl kezdve spoilereket tartalmaz, ha nem olvastad a könyvet vagy az előző részeit (9...8...7..., 6...5...4...), de szeretnéd, gondolod meg, hogy továbbgörgetsz-e.
Szinte biztos voltam benne, hogy a Fenevad-féle alternatívát követhetjük nyomon, aki eljutott a második rész végéig, arról azért feltételezhető, hogy kedvelte a démonlakta alternatív Budapestet és szívesebben térne vissza egy hasonló helyen játszódó folytatáshoz, mint a halálimádó-nekropolisz sorsához. Az a helyzet, hogy én az utóbbi is bírtam volna, ugyanis az előző "nulladik" rész nekropolisz-feelingje tökéletesen reményvesztettre és kietlenre sikerült, mint azt írtam is, kíváncsi vagyok, abban az esetben vajon milyen irányba fordult volna a történet. Viszont az is nyilvánvaló, hogy ez egy teljesen más színezetet adott volna az egésznek, talán kevésbé lett volna komplex, mivel megtörte volna az alaphangulatot, a kohéziónak határozottan jót tett, hogy így alakult.
A démonok világa - új szabályokkal bár, de "helyreállt", viszont már nem kötelező hozzájuk jutni, mint az első részben, módosított exikkel próbálja a jónép magához kötni a Fenevad szolgálóit. Az ellenállás egyre nagyobb sikereket ér el, valódi fenyegetést jelentve a Sötétség Fejedelmére és csatlósaira. A Végítélet közeledik, a Város lakóinak lelke a tét.
Áruló van a démonvadászok között - Lilith magányos hősként kénytelen szembenézni a végzetével, ugyanis - bár felfedi, hogy az ő döntései nyomán alakult így a sorsuk - senki nem hisz neki. Dühösen veszi a kezébe az irányítást. Vajon képes lesz megmenteni a Várost, és ezzel együtt mindenki mást is? Egyáltalán lehetséges bármiféleképp megmenekülni?
Ami tetszett:
- Az utalások, amelyek előrevetítik a tetőpontot. Újra kellett olvasnom, mert hogy őszinte legyek, a második és harmadik részt szinte egyszerre olvastam végig, nem voltam benne teljesen biztos, hol kezdődik az utolsó és hol ér véget a középső. Ez viszont lehetőséget adott arra, hogy felfedezzek pár olyan apróságot, ami a végét ismerve igencsak utalás-jellegű. Kár, hogy az előző két könyvvel nem érzem ugyanezt, legalábbis nem ilyen szinten.
- A sztori, amivel megmagyarázza, miért alakult így a Város sorsa, visszautalva az előző két kötetre.
Ami jó volt, de lehetett volna jobb is...
- Az "előre elrendeltetés" és a "véletlenek". Szerencsétlen Lilith annyira küzd az előre elrendeltetés ellen és mennyire akarja a szabad akaratot, ennek ellenére gyakorlatilag minden pont úgy alakul, hogy neki kedvezzen (Szürke pont jókor ér oda, hogy megmentse, pont azokkal fut össze, akikkel kell, pont akkor jutnak eszébe a dolgok, amikor szükség van rá, stb.), ami érthető olyan szempontból, hogy "hiszen ő az egyedüli, aki a történetben szabad akarattal rendelkezik", de hiányolok némi színfalak mögé történő reflektálást, mert egy idő után a "mindig pont jókor, pont jó helyen" egy kissé fantáziátlan - akár megtervezett, akár véletlen (bár akkor inkább legyen az előbbi, mert az utóbbira fogni minden "véletlen" megmenekülést és egyebet nagyon amatőr húzás).
...és ami nem:
- Lilithnek nem sikerült igazán kiforrnia, reménykedtem benne, hogy komolyabb karakterfejlődésnek nézünk elébe. Ami a végén kifejezetten komikus volt, hogy kritizálja a férfiakat szolgáló nőket mikor éppúgy céltalan az ő élete is és amint szembejön vele egy srác, már elolvad. Számomra hiányzik a céltudatossága.
- Továbbra is voltak efféle életszerű leírások: "mikor magamhoz tértem, egy gyönyörű lány hajolt fölém. Seprűs szempillái finoman rezzentek, lila rúzzsal kifestett ajka mosolyra húzódott.". Oké, ezt már sokat emlegettem a másik két véleményező posztomban, de tényleg nincs más mód bemutatni, ki hogyan néz ki? Vagy csak nekem nem futnak végig ilyen gondolatok a fejemben, ha ránézek valakire?
- Az efféle "frappáns" hasonlatok, mint "A padlószőnyeg sima volt, mint a plázacicák agykérge." Nos, a kis főhősnőnk sem a zsenik zsenije, sőt... Pl. hiába találnak egy DVD-t, amin rajta van a szöveg, a jelszó Lilith neve egy olyan rejtvényben amit kb mindenki meg tud fejteni, aki kicsit is ismeri a keresztény vallást...
 |
| by SamBriggs |
Az extra rossz pont, amikor egy kis időre befejeztem az olvasást, az ez volt:
"Selypegő hangon óbégató, trapézpólós, eszelősen szűk farmer-gatyát viselő fiú volt, akit végül elkapott.
— Most mér' csinálod itt nekem a feszkót, édes? — nyávogta a srác. — Azzal igazán nem ártok senkinek, ha a ligetben lófrálok, nem igaz?!
Szürke ezzel tényleg nem vitatkozott. Öt csupán az érdekelte, mit látott a bokrok közt tébláboló, éhes tato(meleg(roma)) démon által megszállt fickó. "
Eddig csak és kizárólag negatív tulajdonságokhoz (pl. beteges hiúság), rossz szokásokhoz, zavarokhoz (szorongás), mentális problémákhoz (alkohol -, és drogfüggés) sikerült "démonokat kötni", azaz mondhatni azzal megmagyarázni, de ezt most... tehát egyszerűen hitetlenkedve ültem a képernyő előtt, hogy na ne már. Melegdémon. Hát komolyan, próbálom menteni ami menthető, de ez kiverte a biztosítékot. (Nyilván nem a homoszexuális emberek megjelenése, hanem hogy ezzel kb. egy kalap alá veszi a nem-hetero embereket pl. az alkoholistákkal, az erőszakoskodókkal, stb., na ez itt számomra a negatív csúcs volt.) A végén a "skin démon" (skinhead, értitek) megjelenésekor már nem tudtam eldönteni, vicc szeretne vajon ez lenni, vagy komoly, mert ez nagyon gáz.
Végül egy kis összegzés és borítómustra, mivel eddig nem került rá sor:
Azt kell, hogy mondjam, nem volt annyira rossz, mint számítottam, viszont sajnos tagadhatatlanul voltak olyan ellentmondásosságai és hibái, amivel kapcsolatban biztos vagyok, hogy az idő segíteni tudott volna.
Ami a trilógián átívelően tetszett, az a három rész hangulata, a világkép és az alapötlet, viszont cserébe a karakterek nem voltak igazán mélyek, és amit nagyon sajnáltam, hogy a kapcsolataik szinte egyáltalán nem kerültek kibontásra (és itt nem feltétlenül a romantikus kapcsolatokra gondolok, sőt!) Szubkulturális szempontból (tudom, ez csak fikció, de mégis!) örültem volna, ha kicsit többet sikerül átvinni a való élet gruftijainak zenéiből, mentalitásából és kevesebbet a már-már leltárszerűen felsorolt "ki mit visel és ki milyen szép" leírásokból, amelyek sokszor fél oldalakat kitettek, szívesebben láttam volna némi lelkizést inkább.
A vallásos háttér a végére számomra felettébb unszimpatikussá vált (ez mea cupla, azért is nemigen olvasok /keresztény/ vallásos fiktív regényeket, mert egyszerűen taszít a téma, szóval lehetett volna bármilyen szuper történet, ugyanígy az lenne az érzésem, mint amikor belemártózok egy kellemesen langyos tóba, aztán három lépés után megcsúszik a dolog és a hideg víz összecsap a fejem fölött, én meg azon agyalok, hogy hopp, mi történt, hogyan kerültem ide, no értitek). Ennek ellenére nem mondom, hogy nem illik bele, mert hát mégiscsak démonokról esik szó végig, csak mint említettem, fel sem merült bennem, hogy ezek amolyan "igazi" vallásos démonok, mint szimpla fantasy-lények.
Objektíven szemlélve, nem tudom, nem sok-e ez egy kistininek mondjuk - oké, tudom, ez pont úgy hangzik, mintha gyilkosságot, alkoholizmust meg majdnem-erőszakot adnék a kezükbe, de jaj, vallásos cuccot nem - holott nem erre gondolok, hanem aki egy szórakoztató, fantasy, kvázi-steapmunk disztópiás (?) regénynek áll neki, nem biztos, hogy örülni fog a random szent szövegnek. (Aztán ebben lehetséges, hogy nagyon tévedek, nehéz ezt a témát elvonatkoztatva szemlélnem.)
Sajnáltam, hogy az első két rész egyáltalán nem utal a harmadikra (bár visszafelé működik a dolog), így számomra néhol nem igazán mutattak egy irányba a cselekményszálak, némely történés, fordulópont kissé légből kapottnak, oda nem illőnek hatott, emiatt nem állt össze teljesen a három rész egy egésszé.
A külsőségek tekintetében nem lehet ok panaszra, nagyon szép és passzol egymáshoz mindhárom könyv, jól esik kézbe venni őket. A borítók is igényesek, viszont hangulatában nem igazán illik a történethez, keményebb, sötétebb, véresebb, bizarrabb sztorit ígér, vagy több "darkságot", amennyire látványos és szokatlan, annyira nem ütős sajnos.
Ennek ellenére mégis azt mondom, egy olvasást megér, már csak azért, mert kevés hasonló magyar nyelvű történettel találkozni (angolul Goodreads-en Dunát lehetne rekeszteni velük), ha túl sokat nem vártok, ha hajlandóak vagytok szemet hunyni az ellentmondásosságok és a kisebb-nagyobb hiányosságok, hibák fölött, netán a fiatalabb (és/vagy még kevésbé olvasott) korosztály tagjait gyarapítjátok, simán van rá esély, hogy élvezni fogjátok.
Összességében ennyi, ha hiszitek, ha nem, borzasztóan sajnálom, hogy negatívabb bejegyzéseket sikerült csak összehoznom ezekről a könyvekről, szerettem volna szeretni, szerettem volna tiszta szívvel ajánlani, mindenesetre örülök, hogy túl vagyok rajta (és ezeken a bejegyzéseken is), nem esett jól ennyit mérgelődni, bántani meg igazán nem akartam, mert teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy némi ráfordított plusz idő és több, alaposabb előkészület után egy nagyon klassz trilógiát lehetett volna ebből összehozni, mert a fantázia megvan benne.
Ennek ellenére mégis azt mondom, egy olvasást megér, már csak azért, mert kevés hasonló magyar nyelvű történettel találkozni (angolul Goodreads-en Dunát lehetne rekeszteni velük), ha túl sokat nem vártok, ha hajlandóak vagytok szemet hunyni az ellentmondásosságok és a kisebb-nagyobb hiányosságok, hibák fölött, netán a fiatalabb (és/vagy még kevésbé olvasott) korosztály tagjait gyarapítjátok, simán van rá esély, hogy élvezni fogjátok.
Összességében ennyi, ha hiszitek, ha nem, borzasztóan sajnálom, hogy negatívabb bejegyzéseket sikerült csak összehoznom ezekről a könyvekről, szerettem volna szeretni, szerettem volna tiszta szívvel ajánlani, mindenesetre örülök, hogy túl vagyok rajta (és ezeken a bejegyzéseken is), nem esett jól ennyit mérgelődni, bántani meg igazán nem akartam, mert teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy némi ráfordított plusz idő és több, alaposabb előkészület után egy nagyon klassz trilógiát lehetett volna ebből összehozni, mert a fantázia megvan benne.
Oldalszám: 268 | Kiadás éve: 2009 | Kiadó: Könyvmolyképző | Kategória: Ifjúsági, Fantasy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése