A következő címkéjű bejegyzések mutatása: OutfitOfTheDay. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: OutfitOfTheDay. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 1., hétfő

OotD: Low budget summer casual/ninja goth outfit - avagy az utóbbi idők basic kedvence

 

Ha követtek Instagramon, találkozhattatok már ezeknek a fotóknak egy részével - szeretnék kicsit mesélni nektek erről a helyről, ahol voltunk, illetve erről az egyszerű, totál kényelmes és olcsó ruha-összeállításról - meg úgy  egyáltalán pár szót. Az egyik Instára feltöltött kép alatt dióhéjban leírtam, hogy az utóbbi hónapokban nem várt egészségügyi nehézségekkel küzdök, így eléggé megakadtak a dolgok: máskülönben a magánélet és a munka az első, emiatt szorultak háttérbe az online tevékenységek, hát most ez. 

A nyárnak talán az egyetlen kiemelkedő pontja, amiről ebben a bejegyzésben írok, sajnos erre is rányomta a bélyegét az előbb említett dolog, hamar kiderült, hogy semmi esetre sem kellett volna útnak indulni, ha a jelen tudásom birtokában lettem volna, fel sem merült volna. Mindenesetre az élmény pozitív pillanatait nagyon megbecsülöm, igazán nehéz kerülni a kimozdulást, ha az ember hozzá van szokva a túrázáshoz, kiránduláshoz. Igaz, itt nem volt nagy jövés-menés, csak könnyű séta, inkább a levegőváltozás miatt emlékezetes számomra/számunkra.

2020. július 7., kedd

Ennyibe került a Gothic Találkozós ruhaszettem (2019)


A videóban a korábbi évekhez hasonlóan arról beszélek, hogy miért esett arra a ruha-összeállításra a választásom, amit végül viseltem, jó döntésnek bizonyult-e, és hogy mennyibe került. Idén blogbejegyzést is készítettem, hogy a témához tartozó fotók jobb minőségben is össze legyenek gyűjtve, illetve hogy az említett ruhadarabokhoz tartozó linkeket meg tudjam mutatni nektek, ha esetleg szemet vetettetek valamelyikre. :)

2016. november 11., péntek

OotD: Urbex in black

[Instagram]
Az elhagyatott telket, amelyen a két épület áll, a párom fedezte fel - kis ideig postásként tevékenykedett mellékállásban, akkor haladt el többször előtte, majd mivel nem hagyta nyugodni a gondolat, többször megemlítette, egy kellemesen borongós napon meglátogattuk.

2015. június 29., hétfő

OotD: ScerrA


Tudom, volt már, ráadásul nem is egyszer, és még csak nem is goth, de egyszerűen imádom őket. Én nem tudom túltenni magam azon, hogy nem fognak újabb jó kis muzsikával megörvendeztetni minket :(

2015. június 13., szombat

OotD: Simplicity & Summer


Néhány hete édesanyám beállított egy nagy szatyor ruhával - mondván, hogy ő is kapta, viszont a legtöbb vagy nagy (alacsonyabb nálam), vagy nem az ő stílusa. Bár nem túl nagy részét tudtam hasznosítani (feltehetően kerekdedebb, illetve mellben erősebb hölgytől kapta őket), örömmel fedeztem fel, hogy jó fél tucat egyszerű fekete trikó is lapul a különféle holmik között, tehát megúsztam a "nyári bevásárlás" egy részét. Költözés előtt rengeteg cuccomat kiszelektáltam, ami használhatatlan volt, kiszórtam, amiket már régen nem vettem elő, eladtam.

2015. március 9., hétfő

OotD: Corp goth

Bár ezzel az összeállítással korábban találkozhattatok már - hisz ebben mentem államvizsgára is, meg megmutattam, amikor a ruhatáram részévé vált ugye, de úgy érzem, megér még egy bejegyzést, hiszen olyan kis szép, ráadásul mostanra nem csak ünnepi darab, hanem teljes jogú mindennapi viseletté vált. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de egyszerre sajnálom felvenni hétköznapra, "csak úgy" a szebb darabokat, és egyszerre sajnálom azt is, ha a szekrényben - vagy jelen esetben a rattan-ládáimban - szomorkodnak.

2014. október 18., szombat

OotD: Fekete és egy csöpp piros

A pár nappal ezelőtti lila harisnyás szett meglepően nagy sikernek örvendett, ezért a közeljövőben többször is megosztom veletek, hogy mit viseltem az utóbbi időben :)

2014. október 12., vasárnap

OotD: Lila harisnya



Igazán már nem is emlékszem, honnan van a lila alapon mintás harisnya, de valahogy mindig csak nézegettem, és egy egyszerűbb darab mellett döntöttem, ő meg szegény maradt a többi között, mondván, hogy sima hétköznapra minek "pazaroljak el" egy ilyen kis szépséget? Pedig meglepően kedvednek bizonyult, abszolút feldobja a sima fekete holmikat, de mégsem kihívó, szóval tökéletes.

2014. szeptember 12., péntek

OotD: Zöld rózsák és pillangós bross


Előre is elnézést kérek a képek minősége miatt, a kamerám megmakacsolta magát és nem hajlandó vadi új elemekkel sem bekapcsolódni - úgy veszem észre, ez a régebbi fajta fényképezőgépek népbetegsége: idővel egyre hamarabb lemerülnek még márkás elemek használata mellett is, sőt, a "kínai" noname darabok egyszerűen be sem hajlandó kapcsolódni. 

No mindegy. Ez a szett azért különleges számomra, mert színes, bár nem adja vissza a kép, de valójában sötétzöld a felső, nem pedig ilyen kékes, tipikusan az a zöld árnyalat, amiért odáig vagyok meg vissza :) Bár még így is furcsa, hogy nem fekete, amilyen kizárólagosan többségében lenni szokott.
Egészen kellemes meglepetés volt, hogy a borongós, hűvös idő ellenére sem fáztam, még, melegem is volt hazafelé - természetesen egy egyszerű sima fekete leggingset is viseltem hozzá..

A csizma egy korábbi kincsvadászat-posztból lehet ismerős, a szoknyát Ausztriában vettem, a felső ha jól emlékszem, szintén turis, a kabátkát még évekkel ezelőtt a Hádában találtam, a brossot pedig édesapámtól kaptam, és a csomagolás során bukkantam rá újra. Nem egy übergót szett, de szerintem nagyon kedvesre sikerült.
 

2014. szeptember 2., kedd

OotD: Siouxsie and the Kitten

Igazán nem is Outfit of the Day, mert valójában vasárnap viseltem ezt a szettet így, de úgy éreztem, ez megörökítésre érdemes. Szoknyapárti vagyok, nem is emlékszem, igazi rövidnadrág mikor volt rajtam utoljára.

2014. február 27., csütörtök

OotD: Csipkenyakék és tüllszoknya


Előre is elnézést kérek a borzasztó képminőségért, úgy tűnik az öt megapixel nem számít olyankor, ha a kora esti gyér fényben megvilágított szobában igyekszik az ember lánya lekapni bármit is.
Tudjátok, nem vagyok nagy híve az outfit-posztoknak, egyrészt mert (főleg télen) borzasztó unalmasan öltözködök, bakancs, farmer, egyszerű garbó vagy pulcsi és a szövetkabát sállal, nem sok értelme volna lefotózgatni - a másik oka pedig, hogy a Kedves - nos a lehető legszebben szólva nem a fotózáshoz ért a legjobban, a gondolattól pedig, hogy a tükör előtt tekeregve kattintgassak, elmegy az életkedvem is. 

Viszont ha már egyszer sikerült egy klassz kis "ünneplős"- vizsgázós zsabós blúzt beújítani a hétvégén a vásárban, és még a rendelt nyaklánc is megérkezett, Kincsvadászat posztot nem érdemes két darabért írni, de így azért már megteszi. A nyaklánc elég hamar megérkezett, jelen pillanatban éppen négyszázötvenegy forintba fáj az az 1 euro és 99 cent, amennyit fizettem érte, és nem bántam meg: pont olyan, mint a képen, a csipke tartósnak tűnik, szép, a láncokkal és a gyöngyökkel is minden rendben van. Mondjuk sajnálok olyasmire pénzt kiadni, amit magam is meg tudnék oldani itthon, viszont elképzelésem sincs, ilyen széles csipkét honnan lehetett volna szerezni (csak egy-két centis keskeny csíkokkal találkoztam eddig), bár mondjuk láncot meg gyöngyöt lehetett volna szerezni, de egyetlen darabnál nem érte volna meg (mert pl. a láncot is sok helyen méterre adják, a kapcsot is ötösével, stb.), szóval így került ő hozzám. Jó lenne valami kis színes-rózsás-virágos is természetesen fekete alapon :)

2013. október 4., péntek

A nagy szekrény-poszt 2013: Ruha-halmok

 


Évente kétszer rendezek egy ilyen szekrény-szemlét (amit a Szerelmem úgy általánosságban mindig alig vár, de igazán alig :D), ami abból áll, hogy időjárástól függően a meleg vagy a hideg időre való ruhákat kipakolom a böhöm nagy szekrényből és betessékelem őket a mindennaposan használt cuccaim közé.

A legutóbbi ilyen akció közben eszembe jutott, hogy a mindenit, azért mégiscsak fura, hogy olyan sokan panaszkodnak, hogy nincs "goth ruhájuk", nem tudnak a szubkultúrára jellemző holmikat viselni, mert "nincs olyan bolt a közelben ahol vásárolni lehetne olyasmit". Tudjátok, az az igazság, hogy középsulis korom óta rendszeresen járok turkálókba, és amint saját kasszára kerültem, dolgozni kezdtem (~18 éves korom óta) ez nemhogy alábbhagyott, sőt! És gyakorlatilag kevés kivétellel az egész ruhatáramat azóta szedtem össze, ilyen second-hand helyekről, vagy Vaterán és egyéb eladós oldalakon össze-licitálgatva.

Természetesen eleinte, főleg az első évben összevásároltam minden vacakot felbuzdulva azon, hogy jé, mennyi jó ruha, meg hát hogy - munka révén - van miből, viszont idővel rá kellett, hogy jöjjek, hogy attól, hogy valami első ránézésre érdekesnek tűnik, még lehet, hogy
1.) rajtam nem mutat olyan jól,
2.) ha nagy akkor sosem lesz hozzá kedvem, hogy elővegyem és bevarrjam
3.) sokkal egyszerűbb vagy elcserélni/eladni, vagy egyszerűen meg sem venni és akkor annyival több marad.

 (Nem kell itt tízezrekre gondolni, a poszt végére úgyis meglátjátok :) )