2016. szeptember 6., kedd

Statisztika: Az olvasók és a rovatok

Bár a különböző statisztikai rendszereknek elég széles skálája áll rendelkezésünkre nekünk bloggereknek, több egymástól függetlenalkalmazást használok én is, mégis jobban szeretem az olvasók „saját szájából” hallani, hogy mi az, ami érdekli őket, illetve mi az, ami kevésbé, mit szeretnének látni még. Ezért készítek időnként egy-egy hosszabb-rövidebb kérdőívet (előbbi inkább év vége körül szokott előfordulni, utóbbi így amikor eszembe jut, vagy valamilyen változtatás előtt), ugyanis annak ellenére, hogy kvázi arról írok, amiről akarok, igenis nagyon fontosnak tartom, hogy akik olvasnak – azaz ti – milyen véleménnyel vagytok arról a tartalomról, ami a blogon található.

A kérdőív egy sima Google Docs-os űrlap volt, egy „ikszelgetős” és egy válaszadós résszel, az első, nagyobbik felében a különböző rovatok kedveltségét igyekeztem felmérni. Azért nem akartam a szokványos, egytől ötig pontozós módszert, mert jelzőkből kiválasztva talán homogénebb összképet mutat a végeredmény, gondolok itt arra, hogy egytől ötig szerintem nehezebb megítélni, egy válasz mit takar, mint egy gyakran kiválasztott „tetszik/legyen több” vagy éppen „nem tetszik/legyen kevesebb”.

Hét napig lehetett kitölteni, 29 ember élt a lehetőséggel.

Összesen 18 darab rovatot szedtem össze, ezek nyilván nem mind egyenrangúak, van olyan köztük, amiből egyelőre még csak egy-két bejegyzés született, de akad olyan is, ami havi szinten rendszeresen fut, lehetett volna még egyebeket is kiemelni, most ezekre esett a választásom.


Kevésbé személyes rovatok


Programajánlók (fesztiválok, hova menjünk…, események, stb.)

[LINK]


Ez a típus általában negyedévente, évszakhoz kötődően jelenik meg, persze vannak különleges alkalmak is, többnyire szimpla „száraz” információforrás, mivel viszonylag hosszú aktualitási idővel rendelkezik, ezért  azt mondanám, arányaiban olyan közepes kattintásszámmal rendelkezik.

Nem volt olyan válaszadó, aki ne ismerné, illetve olyan sem, aki szerint elhagyható lenne – viszont ez rendelkezik a legalacsonyabb „kedvencem” értékeléssel, és ez volt az, amire több, mint a kitöltők fele „nem érint, nem érdekel” lehetőséget választott. Ez nagyon érdekes , feltételezésem szerint két oka van, egyrészt akit érdekel, az egyszer-kétszer átszalad rajta, összegyűjti ami neki kell, jelöli Facebookon és kész, viszont sokkal többen vannak, akik – bár előfordulhat, hogy megnézik – teszem azt nem fővárosi révén (a legtöbb program pesti) nem érzi relevánsnak, ezért nem is foglalkozik vele igazán. 

A helyzet marad ugyanilyen: a „hova menjünk” negyedéves posztok nem lesznek gyakoribbak, viszont szeretnék rágyúrni a külföldi fesztiválokról szóló informálásra és az általános fesztiválbemutatókra (ilyenek tulajdonképp nem is igazán voltak még korábban).


Átfogó stílusbemutatók, irányzatismertetők
[LINK] és [LINK]


 Ez az egyik leghálásabb téma úgy tűnik, mind kattintás szerinti népszerűség alapján, mind a visszajelzések fényében, bár akadt egy-egy válaszadó, akit nem érinti/nem érdekli, illetve van, aki szerint lehetne kevesebb (bár ez számomra fura, tekintve hogy talán félévente, ha születik egy ilyen bejegyzés).

A szubkultúra szerves részét képező irányzatok mellett, amelyeknek népszerűbb vonulatait mind ismerjük már, igyekeztem azokat a (többnyire zenei) szubkultúrákat, stílusokat és irányzatokat felkutatni, amelyek valamilyen módon köthetőek a szubkultúránkhoz – gondolok itt arra, amely életérzésében hasonló (pl. dark mori), amely akár része is lehetne, ám megítélése kétséges (pl. health goth, nu goth és pastel goth), vagy ami szintén alternatív, bizonyos körökben közkedvelt, de a mainstream részéről kicsit homályos (pl. grunge), esetleg kis kedves, de kevésbé ismert (dolli kei).

Ami számomra abszolút szívmelengető, hogy a havi legolvasottabb bejegyzések között időről időre „csak úgy maguktól” feljönnek, annak ellenére is, hogy némelyik évekkel ezelőtt íródott.

De lassan úgy érzem, ideje volna a „hazai terepre” is bemerészkedni, hiába lehet Dunát rekeszteni a leírásokkal, amelyek a viktoriánus stílus jellemzőiről számolnak be, ha annak fele legfőbb elemeként a csipkelegyezőt jegyzik meg, vagy éppen a hőn szeretett (vagy annak beállított) kedvelt példaként felhozott szerencsétlen írók, költők nevét nem sikerül hibátlanul leírni. 


Zenei vérfrissítés-listák

[LINK]



Ez az az általában havi szinten posztolt öt zeneszámból álló kis kollekció, amely – többnyire valamilyen közös pont alapján – az utóbbi pár hétben sokat hallgatott, nem feltétlenül legkedvesebb, de minden esetben legfülbemászóbb muzsikám. Kifejezetten szeretem ezt a kis rovatot, számtalanszor jártam már úgy, hogy volt egy nagyonnagyonkedvenc zeneszám, amit hónapokig imádtam, aztán valahogy elkopott a dolog és évekkel később, véletlenül bukkantam rá újra, talán végképp el is veszett volna, sosem jut többet az eszembe. Na ezt megelőzendő abszolút jó ez a típus.

Mivel akadnak metálosabb, elektronikusabb, tradícionálisabb, post-punkosabb, folkosabb nóták is, azt hiszem szinte mindenki találhat olyasmit, ami beleférhet az érdeklődési körébe, ráadásul általában nem a legismertebb előadók kerülnek elő, ha mégis, akkor sem a legnépszerűbb számaikkal, szóval tényleg kis kincsesbánya, szó szerint vérfrissítés. Fontosnak tartok megosztani olyankor azért pár infót az adott bandáról, unalmas lenne ha csak úgy magukban árválkodnának azok a videók minden körítés nélkül, az ilyesmit másoknál sem szeretem.

A kedveltségi mutató szerint szintén közepes, a statisztikák szerint ha igaz, ez az a téma, amelyeknél a férfiolvasók aránya feltételezhetően a legmagasabb. A kérdőív eredménye hozza azt, amit feltételeztem, kisebb arányban vannak, akiket nem érdekel, nem ismerik vagy akiknek nem tetszik, nem sokat tekintik kedvencnek, viszont a többség jól megvan vele, aminek igazán örülök.

Marad ugyanígy, havi (vagy ahogy éppen jön) szinten, de tervezek mellé egy hasonló, öt-öt számból álló válogatást, kifejezetten régi, nosztalgikus zenéknek. (Mondjuk lehetséges, hogy ennek csak számomra van jelentősége, hiszen sok zenei vérfrissítéses darab is régi, ennek a nosztalgikus verziónak nem tudom volna-e nosztalgikus töltete az olvasók részére is. Viszont keverni nem szeretném a kettőt, majd meglátom.)


Könyvajánlók I. – Könyvek goth karakterrel

[LINK]






Az utóbbi hónapokban lendült fel ez igazán, jóval többet olvasok, mint előtte, és ha már van rá lehetőség, igyekszek olyan könyveket kiválasztani, ami a blog szempontjából is érdekes.
Statisztikai szempontból kiugróan magas értékeket szokott elérni,  amin eleinte csodálkoztam, ám nem olyan meglepő, ha azt vesszük, hogy nem csak a szubkultúránk iránt érdeklődő netezők kattintanak rá, hanem az random könyvmolyok, „egyszerű” érdeklődők is.

A mostani visszajelzések alapján nem túl nagy a széthúzás: a fele, a többség szívesen olvassa, a válaszadók kicsit több, mint negyede számára kifejezetten kedvenc, ám a maradék, negyednél kicsit kevesebb válaszadót hidegen hagyja.

Ez a típus is jól szerepelt mondhatni, ha találok olyan regényeket, képregényeket, amelyek beleférnek és elérhetőek, akkor simán lesz még hasonló, rajta vagyok az ügyön, hiszen olvasni is jó, írni róla szintén, na meg tudni, hogy többnyire nektek is tetszik :)


Könyvajánlók II. – Szakkönyvek, tanulmányok

 [LINK]


Ez egy viszonylag szárazabb, kicsit mostohább területe a blognak, ugyanis ahhoz képest, hogy mennyit olvastam, mennyivel foglalkoztam, és hála az égnek mennyit sikerült ténylegesen is beszereznem, igencsak szűkösen jelenik meg posztok formájában. Többnyire ez a szocio-goth projekt miatt is van, nem akarok addig ezekről akár csak bemutatót/ajánlót is írni, amíg a saját tanulmányomat el nem készítettem, nagyon elaprózna, viszont korábban volt már rá egy-két törekvés, ha más nem, egy gyors ajánló keretében (pl. cikk a Fekete Lyukról).

Sokkal kevesebb már nem lehetne, ezért nem meglepő, hogy nem volt olyan, aki kevesebbet szeretne belőle (mivel nemigen lehetne már ennél kevesebb), és nem lepődtem meg azon sem, hogy vannak, akik nem ismerik a rovatot. Ellenben sajnáltam, hogy volt, aki úgy véli, hogy őt nem érinti, vagy egyszerűen csak nem érdekli. Szerencsére a válaszadók kb. háromnegyede szeret(ne) a szubkultúrával kapcsolatos, komolyabb hangvételű könyvekről, tanulmányokról olvasni.

Ennek a bővítésével az előzőből fakadóan a saját tanulmányom befejezése után tudok komolyabban foglalkozni, hónapok kérdése.


Goth szubkultúra-releváns filmek / filmek goth karakterrel


Ebből sincsen túl sok, legalábbis a blogon ajánló formájában, ennek oka, hogy nem vagyok nagy filmnéző, és úgy ajánlót írni egy filmről, hogy nem látta az ember, nem szerencsés.  Ez pozitívabb visszhangot keltett, mint a goth karakteres könyvek, ám kattintásszám szerint mégis alulmarad, feltételezem a korábban a könyveknél említett szélesebb körű „nemgoth” célközönség hiánya miatt. (Kevés az olyan – széles körben ismert - film, amiben alternatív karakter hangsúlyos, hát ha még főszereplőre gondolunk! Na jó, mondjuk a Millenium-trilógián és az NCIS-en kívül.)

A dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek más lapra tartoznak, idővel jó lenne azokat is előszedni, meglátom, mi fér bele.


Instagram-ajánló

[LINK]


Friss rovat, egyelőre fut, elképzelhetőnek tartom, hogy idővel elkopik majd, ahogy kevésbé lesz népszerű az Instagram – vagy ahogy én hagyom majd el, egyelőre nincs kilátásban a dolog.

Elsőre fura volt, hogy ilyen magas azoknak a száma, akiket nem érint/nem érdekel, de tulajdonképpen nem meglepő, hiszen igazából nekem sincs instaképes telefonom, „csak úgy” gépről pedig nem biztos, hogy nekiállnék böngészni, akkor már ott a Tumblr.

DIY

[LINK]



A blog kis elhanyagolt mostoha-nyúlványa, amit valahogy mindig sikerül elkerülni, ha meg mégis készítettem valamit, akkor naná, hogy éppen nem örökítettem meg. Kicsit olyan „légy üdvözölve a felnőtt életben”-szaga van a dolognak, húzom az orrom, de tényleg. Pedig van a könyvjelzőim között egy olyan mappa, ami tele van a jobbnál jobb ötletekkel, a kreatívos dobozom roskadozik, az átalakítandó cuccok évek óta egy nagy szatyorban szomorkodnak, el tudjátok képzelni. (Ez nem magyarázat, ez sopánkodás :) ) 

És azon bosszankodok leginkább, hogy látványosan lenne rá igény, és mégis mindig elmarad, ráadásul olyan borzasztóan uncsi teendők miatt, mint a háztartás vezetése – főzés, takarítás, bevásárlás és egyebek. Egyszer kellene magamra erőltetni a dolgot, onnantól már menne, ismerem annyira már a hozzáállásomat, hogy tudom, csak az első lépés nehézkes.

Egyszóval, ebből mindenképpen többet szeretnék, már van is egy tippem, minek állok neki legközelebb, van is hozzá itthon minden. Hú, majd’ elfelejtettem, ezzel kapcsolatban kaptam valamit, amit meg szeretnék mutatni majd nektek, néhány héten belül látni fogjátok :) Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy hozzájutottam, évek óta szerettem volna egyet :) 


"Másoknál olvastam" listák

[LINK]

Szintén meglepetést okozott – pozitív értelemben, mivel ez a kattintások számából kiindulva egy alacsonyabb kategóriás rovatként élt bennem, hogy a válaszadók közel fele kifejezetten kedvencének választotta, abszolút váratlanul ért. A havi szintet tartom továbbra is, gyakrabban nem tudok, ugyanis ez az, ami abszolút nem rajtam múlik, amennyit írnak mások, abból tudok válogatni én is. 

Szeretem ezt a kis rovatot is, bár kevésbé olvasmányos, de szinte minden esetben találok jópár olyan posztot másoknál, amelyeket jó szívvel ajánlanék szélesebb körben, erre remek lehetőség. Előfordulhat, hogy egy-egy néhány mondatos ajánlóval is bővítem majd, mit szóltok?

Aktuális dolgok

[LINK]

Talán a legegybehangzóbb végeredmény ennél született, a válaszadók harmada nem kíváncsi rá, kétharmadának viszont tetszik. Kicsit kettős érzéseim vannak a rovattal szemben, egyrészt fontosnak tartom, hogy a különböző eseményeket, évfordulókat, jeles napokat tartsuk meg, amelyek a szubkultúránkkal kapcsolatos, de másrészt tisztában vagyok vele, hogy nem sok embert érdekel – és a mostani válaszok ismerete mellett is így gondolom a további statisztikák miatt.

Most mondhatnám azt, hogy hagyom a csudába, mert a kutya se olvassa, vagy hogy hú, erőltetem, csak azért is belehúzok, hátha lesz valami hatása, hát nem tudom, agyalok még, hogy mit lehetne a dologgal kezdeni. Előfordulhat, hogy átköltöztetem az egész témakört Facebookra, kap egy mappát és oda töltöm fel majd az ilyeneket, vagy írok egy-egy bejegyzést és minden évben ugyanazt osztom majd meg (bár azért ez egy kissé sótlan megoldás…) 

Mindenképpen változtatni szeretnék rajta.


Egyéb hosszabb bejegyzések
[LINK]

Ide tartozik minden olyan hosszabb bejegyzés, ami nem személyes, nem zenei, nem kifejezetten szubkultúra-releváns, tehát amolyan egyéb kategória tényleg, viszont hosszú és kifejtős, és nem csak a mi fajtánknak lehet érdekes.

Egybehangzóan pozitív visszajelzést kapott itt is, más statisztikáim szerint is, ebből is szeretnék többet, csak egyelőre nem túl sok olyan témám van, ami ide tartozna és tervben van, hogy a közeljövőben írok róla, akkor már inkább az irányzatokról, vagy magáról a szubkultúráról.


A szubkultúrával kapcsolatos hosszabb bejegyzések
 
[LINK]

Ez is látványosan érdekli az olvasókat, és tisztában vagyok vele, hogy az utóbbi időben azért elég elenyésző ilyen témájú bejegyzés született, első sorban pedig ezek miatt indítottam el a blogot, nem azért, hogy megmutassam, hányadik zenekaros felsőmet sikerült beszereznem. Ezt saját magam miatt, az olvasok miatt és a szubkultúra érdekében is szeretném feltámasztani, mindenképpen.


Érdekességek, fun facts

[LINK]


Amiből alig pár darab készült, viszont nagyon-nagyon sikeresnek találtam őket, és még jópár tucatnyi van elmentve, csak össze kell szerkesztenem. Ezeket azzal a szándékkal kezdtem el készíteni – amúgy külföldi „confessions” Tumblr-blogok mintájára - , hogy érdekes információkat osszak meg úgy, hogy az hasznos is legyen, olyan tényeket próbáltam megragadni, amelyek fontosak és izgalmasak egyszerre, illene tudni őket, képekre rászerkesztve pedig figyelemfelkeltőbbek és még több emberhez eljutnak.

Értelemszerűen ezt is szeretném megerősíteni, főleg látván, hogy ilyen erős pozitív visszhangot kapott.


Személyesebb rovatok


Életképek-bejegyzések

[LINK]


Na ezen őszintén ledöbbentem! Az a helyzet, hogy kattintásszám alapján gyakorlatilag a legnépszerűbb rovatnak mondható a ’Kincsvadászat után’ és a ’kirándulós-barangolós’ bejegyzések mellett, és ez a „mesterhármas” gyakorlatilag mind a személyes kategóriába sorolható. Annak idején direkt törekedtem az objektivitásra és a mérsékelt személyességre (sok tekintetben a mai napig), ám egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy igen komoly visszajelzéseket kapok a személyesebb posztokra (gondolok itt a kattintásszámra, lájkok és hozzászólások, illetve a privát üzenetek megszaporodására). És ezzel kapcsolatban valahogy kicsit még mindig olyan zavarban vagyok, pedig ismerek nem egy egoblogot, ami szuper módon működik, de magammal kapcsolatban fura az egész. Természetesen továbbra is adott a miheztartás, miszerint nem mondok/írok le/fotózok le/veszek videóra stb. és teszek közzé olyan anyagot, amit ne mernék aztán bárki, de tényleg bárki előtt vállalni, legyen az szülő, barát, főnök vagy bíróság, de kissé meztelennek érzem magam ilyenkor. Meg valahol olyan furi, hogy ennyi ember kíváncsi arra, amit gondolok, amik történnek velem – és az Életképek bejegyzések pont erről szólnak, 100% személyes téma, még csak azt sem mondhatom, hogy valaki a szép fotókra kíváncsi, mint egy túrázós posztnál, hiszen itt csupa személyes dolog kerül elő.

Ezeket szeretném havi szinten továbbra is megtartani, remélem sikerül, bár volt egy kis szünet benne, ugyanis vártam bizonyos dolgokra, amelyek elhúzódtak, remélem nem gyakran fog előfordulni ilyesmi újra.


Kincsvadászat után

 [LINK]


A Do It Yourself és a Funfacts mellett ez végzett a legjobban válaszadók kedvencei között, ezen nem voltam meglepődve, általában magas kattintásszám jellemzi, és úgy néz ki, nem is gyakori annyira, hogy azt az egy személyt, akit kevésbé érdekel, zavarjon (kb. negyedévente-háromhavonta írok ilyesmit).
Egyéb statisztikákon látszik, hogy az „idegenek”, a nem rendszeres olvasók is kifejezetten kedvelik. Mondjuk ezt meg tudom érteni, én is rendszerint átfutom az efféle bejegyzéseket másoknál, még ha nem is követem őket igazán.

Ez természetesen van, volt és lesz is, azt nem ígérem, hogy gyakrabban, hiszen nem mindig találok olyan érdekes dolgokat, na meg vannak olyan időszakok, hogy hónapokig nem veszek semmi olyasmit, ami a blogot is érintené (szokásomhoz híven azért olyan uncsi dolgokat, mint egy csomag zokni vagy egy melltartó azért inkább nem teszek közszemlére :) )


Kirándulós-barangolós-élménybeszámolós 

[LINK]


Az utóbbi egy-két évben kezdtem el ezeket igazán, szeretem az emlékezetesebb kirándulások alatt készült fotók közül kiválasztani a kedvenceimet és a nagyvilág elé tárni, és valami hihetetlenül jól esik, hogy milyen roppant mértékű kedves visszajelzés érkezik, képes vagyok nagyon-nagyon elérzékenyülni rajta :’) Nem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekel. Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak mind ti is ott lehettetek volna – legyen az túra, nagyobb séta, pihengetés az arborétumban, balatoni utazás vagy bográcsozás az erdő mélyén. Micsoda élmény lenne! 

Ezt is szeretném  folytatni, nyilván kötött ahhoz, hogy mennyi szabadidőm, energiám van, mikor nem dolgozik a párom, legszívesebben minden hétvégén máshová utaznék és más-más témájú, hangulatú fotócsokorral jelentkeznék, de erre – a legnagyobb sajnálatomra, higgyétek el – nincs kapacitásom.
Mindenesetre várom már az őszt és a telet, rengeteg ötletem van :)


Videobejegyzések

[LINK]


Az egyelőre még foghíjas és kissé esetlen rovat, ami még nagyon gyerekcipőben jár – nem vagyok valami tapasztalt benne, bár egy rakás videót felvettem azóta hogy a legutolsót közzétettem, csak nem töltöttem fel őket, egyrészt ilyen-olyan hibák miatt (amolyan „tesztverziók” voltak, kísérletezgetés és  gyakorlás gyanánt), másrészt még nem volt időm a vágásra (azért roppant aprólékos az utómunka, főleg olyannak, aki annyira amatőr, mint én, utána még kétszer megnézni a végeredményt, hogy tuti ne maradjon benne semmi, aminek nem kellene benne maradnia, hát jó sokáig tart, főleg minél hosszabb egy videó), szóval lehet, hogy nem látszik, de dolgozok az ügyön.

Várható volt, hogy van, aki nem ismeri, hiszen nincsen túl sok belőle, az sem érint rosszul, hogy viszonylag sokakat nem érdekel/nem érint, mert ez egy teljesen más műfaj, és egyelőre nem is érzem olyan felszabadultnak és gördülékenynek a dolgot, mint amilyen a való életben egy olyan beszélgetésben vagyok, ahol számomra kedves emberek vesznek körül, márpedig ez a célom.

Itt is nagy örömmel tölt el a túlnyomórészt pozitív visszajelzés, kicsit félénk vagyok a témával kapcsolatban, szóval sokat jelentett  a későbbiekre nézve :)


Ebay-wishlist

[LINK]
Ez viszont meglepő volt, ugyanis hasonló eredményekre számítottam, mint a Kincsvadászat után rovatnál. Ugye ez egy kívánságlista-jegyzék, ahova vagy tematikusan (pl. corpgoth ruhák, műbőr bakancsok) vagy csak random gyűjtök össze olyan dolgokat többnyire az Ebayről, amiket szívesen látnék itthon. Ez is egy magas látogatottságú kategória, összevetve más statisztikákkal viszont erőteljesen érződik, hogy ezt is olyan kósza lelkek látogatják gyakran, akik amúgy nemigen követik a blogot. Viszonylag ritka téma szintén, amikor összegyűlik egy adag, megosztom, de ha muszáj lenne, nem tudnék mondjuk hónapról hónapra újabb cuccokkal előrukkolni, nem igazán vagyok vásárlásmániás, sőt, ami tetszik, az sem kell feltétlenül.


 Ami nem tetszett a kitöltőknek


Lehetőség volt egy szabadon kitölthető mezőben saját szavakkal leírni, mi az, ami kifejezetten nem tetszik, illetve nem jó a bloggal kapcsolatban. Aki szemfüles, észrevehette, hogy ez a kérdés szinte folyton előkerül a kérdőíveimben, ugyanis nem afelé szeretnék tendálni, hogy csak arról írok, amiről ti szeretnétek olvasni, hanem hogy arról kevesebbet, amiről kevésbé – ez nagyobb szabadságot ad.

A 29 válaszadóból 8 fő válaszolt, ennek fele nemleges volt, ami nagyon kedves, jól esett, viszont a maradék négyet megosztanám veletek. 

Az első ilyen megjegyzés az olvasói hozzászólásokra való reakcióm lassúsága, illetve hiánya volt, a kitöltő úgy érezte, mintha nem akarnék kapcsolatot tartani az olvasókkal. Az a helyzet, hogy ez kicsit szíven ütött, mert nagyon fontosak számomra azok, akik követik a blogomat, mindig nagyon örülök, ha felkeres valaki, de egy egyszerű párszavas kommentnek vagy egy posztra nyomott ’tetszik’ visszajelzésnek is… viszont a felvetés teljesen jogos, és csak magamat okolhatom érte. Tényleg így van, sokszor nem válaszolok azonnal a hozzászólásokra, sőt akadnak olyanok is, amelyekre egyáltalán nem válaszoltam, és az a legszomorúbb, hogy ha másoknál találkozok ilyennel, engem is éppen úgy felbosszant, úgy érzem, mintha semmibe venné a blogger a véleményemet, hogy még egy árva mosolygó emotikont sem dob, jelezvén, hogy oké, értettem.
Ezt igyekszem majd úgy orvosolni, hogy kijelölök egy napot (mondjuk péntek délutánt vagy szombat délelőttöt), amikor szépen nyugodtan válaszolok mindenre – és ez vonatkozik a félprivát és privát levelezésre is, ugyanis még a számomra legkedvesebb emberekkel szemben is képes vagyok iszonyatosan hanyag lenni (erről Beth tudna mesélni,..).

A következő válaszadó megjegyezte, hogy örülne olyan képcsokroknak, amilyenek régebben is voltak (általában tematikusak, ásványokkal, évszakokkal vagy összeillő borongósabb fotókkal), ennek semmi akadálya :) Azért maradtak el, mert a saját tartalmat szeretném erősíteni első sorban, más (nem goth) bloggereknél sokszor olvastam, hogy fölöslegesnek találják, aztán így elsikkadt a dolog, alábbhagyott a lelkesedésem, pedig ha belegondolok butaság, hiszen én is nagyon szeretem ezeket a képeket, meg a statisztikák szerint ti is. Szóval amikor összegyűlik egy emberes adag, posztolom majd mindenképpen.

Aztán a következő egy újabb javaslat, mégpedig hogy lehetne több kreatív bejegyzés, ezt a DIY-témakörnél kiveséztem, nekem is hiányzik, törekszek rá.

Végül, de nem utolsó sorban volt, aki megjegyezte, hogy lehetnének gyakrabban friss bejegyzések - ezt sajnos nem tudom megígérni, attól függ, hogy mennyi szabadidőm és energiám van, hiszen téma akad bőven, ahogy félbehagyott piszkozat is, de sajnos nem mindig alakulnak ideálisan a dolgok, hobbiból írok, erőltetni nem szeretném. Heti egy bejegyzést minimum persze illendőnek tartanék - elvárnék - magamtól, de nem mindig jön össze. Kicsit talán háttérbe helyeződött a dolog, főleg hogy megint jó ideje monitor előtt végzem a munkám és nem akaródzik még délután/este/hétvégén is ott rostokolni. (Amúgy ismerem az érzést, nem egy blog van, amit én is folyton lesek és szívom a fogam, hogy ej, közel tíz napja, két hete, lassan egy hónapja, stb. nem történt semmi :( & :) )


Pár érdekes tény a rovatok népszerű(tlen)ségével kapcsolatban:

  • Legtöbben (4 fő) a videobejegyzésekkel nem tudtak mit kezdeni - vagy nem ismerik, vagy nem akarnak véleményt nyilvánítani
  • Legtöbben (18 fő) az átfogó stílus-, és irányzatbemutatókat jelölték meg kedvencként, míg legkevesebben (1 fő) az aktuális, megemlékezés rovatot
  • "Tetszik/legyen több" jelzőből legtöbben (19 fő) az aktuális, megemlékezés posztokra nyomtak, második a zenei vérfrissítés lett (18 fő), míg legutolsóként (8 fő) a "másoknál olvastam" linkcsokor végzett
  • Ami a legtöbbeket hidegen hagy (16 fő) az a programajánló, a második az Ebay-wishlist lett (10 fő), harmadik az Instagram-ajánló (9 fő)
  • Mindössze öt kategóriára érkezett "legyen kevesebb/nem tetszik" reakció, 2 fő nem kedveli a zenei vérfrissítés-listákat, míg egy-egy ember az átfogó stílusbemutatókat/irányzatismertetőket; az Ebay wishlistet, Instagram ajánlót és a Másoknál olvastam linkcsokrokat.
  • (És egy trollt sem sikerült kifognom :) )


Nagyon szépen köszönöm a kitöltést mindenkinek, nagyon hasznosnak találtam a visszajelzéseket, igyekszek olyan irányba haladni, ami mindannyiunknak - nektek és nekem is - kényelmesebb és kellemesebb. Legközelebb majd karácsony környékén lesz lehetőség hasonló visszajelzésre, aki lemaradt volna, írja meg (akár névtelenül) itt alul, írjon egy mailt, vagy várjon a következő lehetőségig.

Ha esetleg van olyan konkrét téma, ami titeket kifejezetten érdekel és a blog témájába vág, írjátok meg bátran :)

2 megjegyzés:

  1. Ez marha érdekes volt, nagyon klasszul adod elő az adatokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :) Én imádok másoknál statisztikákat olvasni, sokat lehet belőlük tanulni. (Na meg a "furcsa keresőkifejezéseket" is, bár az nem tartozik szorosan most ide :D)

      Törlés