2016. február 27., szombat

Életképek #02

A múlt hónapot az első életkép bejegyzéssel zártam, elérkezett az ideje a következőnek. Elég mozgalmasan telt ez a rövidke négy hét, tulajdonképpen végig dolgoztam, a hétvégéket itthon töltöttük, de nem is bánom, volt mit tenni így is bőven.

Az új munkahely - én, a folyamatellenőr


Nem voltam túl bőbeszédű az új munkahelyemet illetően, akkor most azért mesélek róla egy kicsit, mert amúgy nem titok (Facebookon aki ismerősöm, láthatta is kiírva), csak amíg nem töltöttem ott legalább pár hetet, nem akartam - és nem is tudtam - túl sok mindent írni róla.
Végül az ipari szférában helyezkedtem el egy helyi kis cégnél folyamatellenőrként, ami úgy kb. szöges ellentéte minden eddigi elképzelésemnek, de nem igazán érzem úgy, hogy megtaláltam a számításomat azokon a területeken, ahol eddig próbálkoztam (tudtam csinálni, alkalmas voltam, csak egyszerűen egy idő után egyik sem okozott örömöt - tudom, hogy a munkahelyre nem vigyorogni jár az ember, de azért jó ha egy alap feeling adott - persze más dolgok is közrejátszottak, de elsősorban ez). Úgyhogy gondoltam egy próbát megér, ha nagyon gáz lesz, maximum megmondom, hogy oké, mégsem, aztán kész, majd lesz más.
Diákként dolgoztam gyárban, de nyilván teljesen más volt a feladatom mint itt, na meg az egy többször ekkora cég volt, a lényeg, hogy volt némi elképzelésem, hogy körülbelül miről van szó (na meg a párom anno dolgozott ott néhány hónapot, úgyhogy nagyjából volt egy kis előnyöm). Amitől nagyon féltem, az a zaj, a szagok és azok a bizonyos női napok, mert a sok adminisztráció mellett azért van fejvesztett futkosás is olykor rendesen, de mint kiderült, ezektől egyáltalán nem kell tartani, előbbi kettő nem vészes és hamar megszokja az ember (már-már otthonossá válik kis idő után), utóbbinál pedig tudjuk úgy alakítani az időnkön, hogy a munka is haladjon és mi se purcanjunk ki. Amire viszont nem számítottam, az az emberi oldala - nyilván egy gyárban teljesen másmilyen emberek dolgoznak, mint akikkel az előző munkahelyeimen, főiskolán találkoztam, akik a baráti/ismerősi körömben előfordulnak - eleinte furcsa volt, hogy látszólag teljesen más dolgok foglalkoztatja őket, előfordulnak összezördülések, és ez nekem borzasztóan fura volt, csak lestem, hogy ilyen is van, testközelből nem találkoztam még ezzel a réteggel. Nem tudom, hogy ez a különbözőség mennyire okoz majd problémát, eddig úgy érzem, megfelelően tudom majd kezelni a helyzetet. Hála az égnek szerencsésnek mondhatom magam, mert a felettesem és a többi folyamatellenőr abszolút jófej és rátermett ember.

A munka amúgy nem rossz, abszolút vihető, az első hét volt iszonyú - olyan szempontból, hogy mindennek német neve van, de nem ám ilyen középfok, hanem speciális szakkifejezések: alkatrészek meg gépek meg kutyafüle, és nem állt össze a kép sokszor, borzasztóan butának éreztem magam, pedig mindenki így kezdi. Hányszor morogtam magamban, hogy bár németül tudnék úgy, mint angolul! Hogy mit hol találok, mit mikor kell elintézni, kinek kell szólni (egyáltalán, kit hogyan hívnak, ki miért felelős...)
Szerencsére a harmadik hét közepére, negyedik elejére már nagyjából letisztultak a dolgok  - azért azt nem merném mondani, hogy otthonosan mozgok itt, de sokkal előrébb vagyok.

Hogy meddig leszek itt vagy hogyan fog alakulni, nem tudom, érezhető, hogy nem innen fogok nyugdíjba menni, de egyelőre jónak tűnik (na meg nem is fizet rosszul, szánalmas, hogy minden pótlék és plusz juttatás nélkül is többet kapok, mint a diplomámmal a szakmámban... - de az lenne igazán szánalmas ha ott ülnék és sírdogálnék, ha változtatni nem tudunk, lépjünk túl az adott dolgon, különben felemészt).
Majd kiderül. 


Életmód és fogyókúra
 

Bevallom őszintén múlt hónapban kifejezetten nehezemre esett erről a felesleg-dologról írni, pedig nem is volt olyan vészes, legalább félig-meddig muszáj-jelleggel sorra vettem, hogy hogyan is állok, mit szeretnék elérni, annyira meg nem is rossz a helyzet tulajdonképpen.
Ugye említettem, hogy az új munkám elég mozgalmas, szaladgálós (néha pakolászós), plusz napi kétszer fél órát gyaloglok közepes tempóban, ami hiányzott a recepciós állásom óta, pedig nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani. Hosszú távon rossz dolog egész nap lótni-futni, de rossz dolog egész nap ücsörögni is, valami köztes megoldás lenne a jó, azt hiszem.
 
Ott a poci, remélem, a harmadik goth találkozón már nélküle veszek részt. Mondjuk itt a
felkarom is elég szörnyűnek tűnik, de ez részben a korábbi súlyzózás érdeme, szóval azzal
még kiegyezek. A képek ha minden igaz, Dorina munkái.


Hogy neve legyen a gyereknek, kb. 170-172 centi vagyok, az előző bejegyzés megírásakor hetvenkettő kilót mutatott a mérlegem (következetesen reggelenként mérem magam még minden fogyasztás előtt, estére másfél-két kilóval nehezebb az ember, ezért jó találni egy adott időpontot, amiből nagyjából majd egy korrekt összehasonlítási alapot kapunk).
 
Körülbelül 57-58 kiló lenne az ideális, de gyakorlatilag a fősuli eleje óta nem mentem 63 fölé, úgyhogy viszonylag szépen elvoltam magammal, ha mégis történt valami kilengés, egy-két hétnyi koplalással lefaragtam és mehetett minden szépen tovább. Ehhez az értékhez képest az a majd' plusz tíz kiló azért nem olyan szép. Nem tudom, milyen lenne, ha újra hatvan alá sikerülne faragni a dolgot, ugyanis lényegesen izmosabb vagyok, mint anno, de sajnos elképzelésem sincs, hogy ez mennyit nyom valójában a latban.
 
Elég szerencsés alkatom van, az arcomon, nyakamon nem látszik meg ha hízok, ahogy felül a bordáim is átsejlenek, a kulcscsontom is kiáll, a kezeimmel, karjaimmal sincs különösebb gondolom (bár az évek elteltével némi "denevérszárnyat" felfedezni vélek, jó lesz odafigyelni), sajnos viszont a hasam, és kétoldalt a csípőm felett egyből gömbölyödik ha nem figyelek. Annyiból szerencsés, hogy szoknyával, megfelelő pulcsival vagy gumisabb derekú nadrágot viselve frankón nem látszik, de nekem nem igazán jön be ez a takargatósdi, szépen tűnjön el, aminek el kell tűnnie, aztán kész.

Tényleg leginkább az elkényelmesedés volt az oka a dolognak, amikor azt látom a környezetemben, hogy ó, ugyan, nincs miért aggódni, vannak nálam sokkal kerekebbek is, az már régen rossz, nem másokhoz kellett volna mérni a dolgot, hanem magamhoz, csak így azért nyilván kényelmesebb volt.

Hetvenkettő kilóval indítottam a hónapot, most hatvannyolcat mutat a mérleg, ez mínusz négy kilót jelent (hurrá, lecsúsztam a horror-hetven alá :D) - ami őszintén szólva nem valami hatalmas produkció, egy nagyon kiszámolt mérsékelt kajálással ezt kb. feleannyi idő alatt el lehet érni, viszont a csavar a dologban, hogy ugyanannyit ettem, sőt volt, hogy többet is, csak épp a fentebb említett napi kétszer fél óra, meg a nyolc órás jövés-menés megtette a dolgát. Az elején fanyalogtam is, hogy emellett aztán hogyan lehet "diétázni", ott esek össze, ha csak egy kis cukormentes limonádét iszok a kajaszünetig, mint ahogy korábban szoktam, na gondoltam fölösleges is lesz ez a nagy igyekezet így nyilvánosan, de igen pozitívan csalódtam.

A másik, ami viszont kísérleti jelleggel végigkísérte a múlt hónapomat, az a tudatos vízfogyasztás - sajnos én is azok közé tartozok, akik nagy eséllyel nem isznak eleget (ráadásul túl leveses sem vagyok, és annyira sok zöldséget-gyümölcsöt nem fogyasztok azért, hogy jelentősön nyomjon a latban), ez nálam nem csak fáradtsághoz, de sokszor ronda migrénekhez is vezetett. Már az első pár nap után éreztem, hogy valami más, nem tudtam volna megmagyarázni, mi változott, de a közérzetem jobb lett, kevésbé vagyok éhes, nem fáradok ki olyan hamar és a fejfájásos napok-órák is látványosan megfogyatkoztak. Szóval ha valaki valami abszolút költségmentes módon szeretne javítani az életén, akkor ezt mindenképpen érdemes kipróbálni.

Kúl lenne még egy tízest ledobni, bár nem tudom, mennyire lesz ez így kivitelezhető, mert ezzel a tendenciával inkább izomépítésbe fog áthajlani a dolog, bár ez ebben a formában mindenképpen együtt jár a zsírveszteséggel is, szóval nagyon kíváncsian és lelkesen figyelem, mi fog kisülni az egészből.

 
Tetoválás
 

December közepére érett meg bennem a gondolat, hogy lehetséges, hogy szeretnék majd tetoválást, nem valami extra nagy dolgot, két kis ábrát, mindkettőt a belső könyököm alá (van ennek valami anatómiailag korrekt megnevezése?), az egyik egy négyszavas kis felirat, a másik pedig egy amolyan legendás szobrocska képmását azzal a "ponttechnikával" (sajnos fogalmam sincs, mi a szakszerű kifejezés rá), egyszerű fekete színben. Csak az tart vissza, hogy rengeteg kikopott, szétfolyt, elzöldült-kékült tetoválást láttam, ami igazán elrettentő, és nem tudom, hogy vajon kihez lehetne fordulni az ügyben. Akiket szegről-végről ismerek, pestiek, meg egy szép munka nem szavatolja, hogy az évek múlva is szépen fog festeni. Úgy döntöttem, ha még december tájékán is szimpatizálok a gondolattal, akkor nekilátok a dolognak - ha közel egy éven át nem gondolom meg magam, akkor utána már aligha - hacsak nem lesz rút a végeredmény. Addig meg úgyis van időm utánaérdeklődni, hogy mit érdemes és kinél.

Alább képek a technikáról, angolul 'dotwork' néven fut.
 
forrás: Pinterest

forrás: tattoodo
 
forrás: tattoodo


Az új cica

 
Az első munkanapomon a párom pont éjszakáról jött haza, fél hétkor hívott, hogy ne legyek kiakadva, de... - és akkor már tudtam, hogy macska van nála. Megegyeztünk, hogy nem lesz több macska, már így is szűkösen vagyunk, még ha kijárósak lennének rendben, de ötvenöt négyzetméteren nem lehet csodákat művelni, nekik sem jó, nekünk sem. Aztán nála tört meg a jég - gyártelepi kietlen pusztaság közepén parkoló, a zuhogó esőben ott nyivákolt a fekete kis pufigombóc, feltűnően jóltáplált, kézhez szoktatott kisasszony (mint kiderült, négy hónapos körül lehet), olyan hangosan és rég óta sírdogált, hogy napokig be volt rekedve utána.
 
Miután délután hazaértem és volt időm szemügyre venni, kiderült, mi lehetett a gyors utcára kerülés oka, a füleiről egy-egy kétforintos nagyságú foltban kihullott a szőr, a doki szerint gomba, szóval semmi ok az aggodalomra, vizsgálattal együtt nem volt ötezer forint az egész, és abban már a kenőcs, a féreghajtó, minden benne volt. Úgyhogy klassz, ha ennyit nem ér meg egy élet, kiábrándító, miféle emberek vannak.
 
Hála az égnek abszolút szobatiszta, teljesen barátságos, a néhány napi karantén után úgy jött-ment a többiek között, mintha ezer éve itt lenne, bár a régiek közül van amelyik nem igazán tolerálja, nagy harag nincs, de játék az igen, de még hogy!
 
Kicsit vicces eset volt, nem igazán láttunk még cicát fogat váltani, na ez ráharapott az ujjamra, erre kifordult az egyik első foga, engem meg a frász kerülgetett, hogy most valami borzasztó történt, biztosan kitörtem a fogát vagy valami, aztán jobban megnéztem, és alatta ott volt az új kis fogacska, a régit egy kis bőrdarab tartotta csak :)
 
Most pont egy hónapja van nálunk, szépen összeszedte magát, a doki által leborotvált szőr is visszanövőben van a fülein, úgyhogy örülünk.

Egyelőre még név nélkül :)


Soproni turik, vásárok és piacok

Az előző bejegyzés után sokaktól kaptam azt a visszajelzést, hogy érdekes volt Sopronról olvasni, nos még egy kis szeletkéjéről mesélnék az itteni életnek, bár aki régebb óta olvas, annak aligha lesz újdonság.
 
Ugye mint írtam, Sopron erősen az osztrákokra épít, ami időnként elég hátrányos tud lenni az itt élő emberek számára - és itt nem csak az árakra gondolok. Dóra írta az utolsó Kincsvadászatos bejegyzésemhez, hogy a kinti emberek másmilyen igényeihez igazodik a kínálat, így érdemen például turik nincsenek, ami nekem nagyon fájó pont, mert otthon azért ott volt turkáló turkáló hátán, és sokkal erősebb volt a vásár/piac részleg is. Nyilván odakint nem kívánatos másodkézből beszerezni a dolgokat, sőt úgy veszem észre, hogy jellemző (de nem kizárólagosan) az a nyugati szemlélet, hogy szezononként (a nők) lecserélik a teljes ruhatárukat, gyakran látni márkás holmikat viselő, de amúgy abszolút nem csinos embereket is, ami egy teljesen más értékrendet sugall, ebbe pedig nem igazán férnek bele a turkálók - nincs rá igény, ezért nem is erőltetik a dolgot innen sem.
 
Pár dolgot azért vettem már, amire azt mondom, hogy rendben van, de olyanokat nem sikerült kifognom, mint Kaposváron, ami valamiféle hiányt ébreszt bennem, odáig jutottam, hogy egyszerűen félreteszem azt a pénzt, aztán majd Kaposváron ha épp hazautazunk bepótolom, de két-három nap alatt amikor amúgy is rokonlátogatóban van az ember meg ezerféle ügyet intézni nem valami buli.

Erre a kis boltra meglepő módon pont Sopronban bukkantam, a kintről behozott holmikat találhatjuk meg benne. - Instagram


A legtöbb városban van külön (zöldséges-gyümölcsös) piac, meg vasárnaponként vásár a maga zokni/ruhaárus romáival, édességeseivel, meg a többé-kevésbé változó arcokkal, akik hétről hétre megjelennek a saját megunt kis cuccaikkal - na ez itt sem így működik. A piac borzasztó - pár kereskedő árulja kvázi ugyanazokat mint amit a hipermarketekben is lehet kapni, csak más drágábban, a vásár pedig siralmas: alig vannak árusítók, néhányan ugyanazok mindig, a többség a kinti bolhapiacról behozott kacatokat próbálja eladni nevetségesen túlárazott módon. Ez annak tűnhet fel, aki amúgy rendszeresen jár ki ilyen helyekre, és tudja, hogy pl. az az öt pohár mondjuk ötven cent, itthon meg darabja kétszáz forint - persze csinálja csak, ha tudja, hiszen van, aki nem teheti meg, hogy kijárjon, és akkor így még mindig megéri, de amikor tudom, hogy hogyan működik, már nincs humorom hozzá.
Szóval lehangoló igazán, főleg mert Kaposváron ezekkel bőségesen el voltunk látva, egy egész délelőttöt el lehetett tölteni nézelődéssel, itt meg tíz perc már sok.
 
Mondjuk abszolút előny a kinti bolhapiacok (nem sokat posztoltam róla, pedig voltunk többször is, ez itt az első alkalomról szól, amikor a párommal voltunk, ez meg a leges-legelsőről - utóbbinál szegény fotók elég rosszak, de anno csak ez volt), de ez is csak akkor, ha tudja az ember, hová menjen, van kocsija, legalábbis minimális német nyelvtudása, meg egy egészséges készsége az alkudozásra. Ebben segítenek különböző oldalak (pl a Flohmarkt.at, ez egy kifejezetten könnyen kereshető, felhasználóbarát kis oldal), érdemes úgy összeállítani az adott szombati vagy vasárnapi napot, hogy 3-4 hely beleférjen, esetleg egy kinti bevásárlás is, mert a települések között azért kell autózni, ami plusz költség, de aki leleményes, meg tudja tervezni szépen előre.
 
Anyum mesélte, hogy klassz módszer vinni egy nagyobb címletű bankjegyet, meg sok aprót, ugyanis az osztrákok nem szívesen veszik, ha nagy pénzzel fizet ilyen helyeken az ember (ki tudja, nem hamis-e ugye), én inkább odaadják olcsóbban, mint hogy váltani kelljen.  
 
Megéri időnként átnézni, ha van rá lehetőség, jó kis program, kincseket lehet találni.

Ez most ennyi volt. Mi az, amit érdekesnek, esetleg meglepőnek találtatok? Miről olvasnátok szívesen?

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    én a tetováláson lepődtem meg, meg azon, hogy most mennyi mindenre kitértél, és mennyit írtál.
    Örülök, hogy jól alakulnak a dolgok, csak így tovább! :)
    Várom a következő életképek - bejegyzést. :)

    Beth

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Beth!

      Vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem, nekifutok, mások ennél sokkal-sokkal többet elárulnak magukról, valahol el kell kezdeni (bár ennél mélyebbre aligha fogok szerintem menni). Szívesen mesélnék még amúgy bizonyos dolgokról itt, csak nehéz megítélni, mennyi ami még rendben van, mennyi ami már sok, aztán csak reménykedik az ember, hogy sikerült jó helyen meghúzni a határt.

      A tetoválás már jó ideje motoszkált, most mondtam ki, hogy akkor kivárom, de lehet bekattan valami és gondolok egyet és nem fogok várni decemberig... addig nyilvánosan nem is fogom megmutatni, mi az pontosan, amit kigondoltam, de ha kíváncsi vagy, elküldöm majd Facebookon :)

      Köszönöm szépen a hozzászólást :)

      Törlés
  2. Szerintem jó ez az arány, eltaláltad :) nem túl személyes, de azért be lehet pillantani a mindennapjaidba. Nem tudom, mennyire volt nehéz így kitárulkoznod, nem hittem volna, hogy ilyen sokat fogsz írni :) nagyon érdekes volt és szívesen olvastam, olvasom.

    Furcsa lehet egy ennyire más szektorban dolgozni, biztos érez az ember egy kis kultúrsokkot. Remélem, megéled azt a kellemes alaphangulatot, amit keresel :)

    Meglepődtem a tetováláson, de ez a technika nagyon illik hozzád :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elsőre nehezebb volt, most könnyebben jöttek a szavak :) Köszönöm szépen a visszajelzést egyébként.

      Nem lesz hosszúéletű a dolog, nézelődök egyébként, csak kezd kissé zavaró lenni, hogy nem igazán találom a helyem... csak abban reménykedek, hogy hamarosan rátalálok valami olyanra, amit igazán a magaménak mondhatok, mert nem jó ez a folytonos fészkalódás, jövés-menés. :( Úgy irigylem azokat, akik tiniként kitalálják, mit szeretnének, aztán egy egész életen át csinálják és nem fáradnak bele úgy igazán... Na mindegy, majd lesz valahogy, nem panaszkodok. :)

      Törlés
  3. Tetoválásnál én azt mondom,hogy megéri a minőséget kifizetni,de akkor az olyan is lesz amilyet szeretnél. Nem pincébe lévő dugi helyiségekbe kell menni varratni,ahol fele annyiért csinálják mint a szalonba =( Én a DarkArt Tatoo-t tudom ajánlani. Pesten van és ott több tetováló is működik, el kell menni, elmondani mit szeretnél,hova szeretnél és szabnak egy árat és ennyi. Nem annyira para. Én is náluk voltam,bár az én lábaimat egy ott tanuló csaj csinálta és bőven be voltam pánikolva,hogy végem van... ,de a főnök figyelte a dolgokat és szerencsére nincs semmi baj,rendesen reagált rá a bőröm és azóta is rendben van.
    Persze lehet hallani ilyen olyan rémmeséket,de nyilván ezek az emberek olyan helyen csináltatták,úgy meg senki ne várjon csodát (:

    A cica meg irtó édes és nagyon jó fej volt párodtól,hogy befogadta a kis árvát! Ez annyira megható ,szeretem az ilyen történeteket (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek veled, csak épp ugye az a baj, hogy nem igazán van rálátásom arról, merre van az a 'minőségi', nem sok tetovált ismerősöm van, és eddig nem is merült fel mint téma, mert nem igazán izgatott a dolog, csak mostanra ütött be valamiért.
      Köszi a tippet, felírom, még utánanézek, meg körbeérdeklődök. :) A te kis denevéreid tetszenek, szóval abszolút jó referencia vagy :)

      A 'kis árva' borzasztó pocakkirálylány lett, alig van nálunk másfél hónapja, de szerintem a kétszeresére nőtt, hatalmas szőrgombóc lesz, már most látszik :) Legszívesebben mindet hazahoznám, de hát végesek a forrásaink :/

      Törlés
    2. És úgy képzeld el hogy az én denevéreimet egy tanuló csinálta :D Szóval gondolhatod mennyire pánikoltam. De mindent figyelt az ottani főnök és nem volt gond (: De úgy képzeld el,hogy ez még nm is egy annyira abszolút profi munka.

      Jaj egyem meg!!! Ez akkor is annyira kedves gesztus tőletek és úgy tetszik,örülök hogy jó sorsa van ott! ^^
      Persze,teljesen átérzem,mert én is mindet befogadnám mindig,de sajnos nem lehet =(

      Törlés