2016. február 12., péntek

A fekete rúzs története

forrás: xburningxflame
 
Bár a fekete rúzstól sokan idegenkednek, időről időre felüti a fejét - és nem csak a nonkomformista kis szubkultúrák képviselői között, hanem a legnagyobb divatházak kifutóinak modelljein, legnépszerűbb hírességek által viselve is. Akárhogy is viszonyulunk ehhez az erőteljes színhez, a történetéről nem sok szó esett.

Az első feljegyzések, amelyek a fekete rúzshoz köthetőek, körülbelül időszámításunk előtt 4000-ből kerültek elő. Az egyiptomi nők annak idején nem féltek erős színeket használni, zöldre festették szemhájukat, kékes-fekete rúzst, vörös pirosítót, hennával díszítették lábukat, keblüket arannyal és kékkel hangsúlyozták. Különleges kis sminkfelszerelésük volt, a rúzst nedves farudacskával vitték fel az ajkukra, kis fadobozkákban tárolták a színezéshez szükséges pigmenteket. Annak idején a férfiak is használtak ajakfestéket. Sőt, a holtakat is a kis "neszeszerükkel" helyezték örök nyugalomra.

forrás: pinterest
 
Pár ezer évvel később a fekete ajak, mint olyan az új-zélandi Maori törzs népének körében bukkant elő a 17. században - bár ők már nem festették, hanem tetoválással érték el a kívánt sötét árnyalatot. Persze számukra többet jelentett ez holmi divatnál, elképzelésük szerint a fej a test legszentebb pontja, a tetoválás pedig egyfajta beavatási szertartás része volt, jelezte a viselője társadalmi helyzetét.
 
A tetoválások a törzs női tagjainak arcán, leginkább az ajkaik körül helyezkedtek el, leginkább sötétkék, illetve fekete színnel.

 A 20. századra úgy tűnt, elkopik ez a hagyomány, de az utóbbi időben újra egyre gyakoribb.
A maorik elég különleges nézeteket vallanak ezeket a tetoválásaikat illetően, egyfajta mottójuk a "jelöld meg magad, így a halál barátjává válsz"gondolat.

Hollywoodot nem kerülhette el: a húszas években került elő, méghozzá praktikusságából fakadóan - ezidőtájt a fekete-fehér filmek főhősnőinek (gondoljunk Mae Murray-re vagy Clara Bow-ra
) ajkain sokkal szebben mutatott a fekete a fények játéka miatt - a szokásos vörös sehogy sem lett volna tetszetős. Sokszor már alapvetően "szürkeskálásra" sminkelték őket, hogy még tökéletesebben fessen élesben.
 
A színházon kívüli, hétköznapi hölgyek sminkkészletének azonban mégsem lett népszerű darabja egyelőre, annak ellenére, hogy jóval  elérhetőbb közelségbe került, mint azelőtt.


forrás: anartery
 
1927-ben megjelentek a különleges "színváltós" rúzsok a francia Rouge Baiser cég palettáján, melyek fel nem használva feketén, de az ajkakra kenve már vörösen virítottak. Hatféle árnyalatban forgalmazták, a legsötétebb éjszínben játszott. Később olcsóbb márkák (Tattoo, Tokalon) kínálatában is feltűnt.

A fekete ajakrúzs ötlete Paul Baudecrux nevéhez fűzödik egyébként, aki a Rouge Baiser vegyésze volt - két évvel később a népszerűsége miatt a Vogue is kiadta a maga verzióját, ami igen megosztónak bizonyult, ám végleg beette magát a köztudatba, innen nem volt már visszaút: rendszeresen bukkant fel divatmagazinok fotóin.

A hatvanas évek Londonjában  már igen nagy népszerűségnek örvendett, gondoljunk csak többek között az ikonokus Bibára, akin gyakran lehetett látni az amúgy színes sminkek kiegészítőjeként is. Lou Reed (többek között a Velvet Underground énekese, gitárosa) szintén nagy rajongója volt Biba rúzsainak, a híres-hírhedt Helmut Newton fotózta számtalan alkalommal, sőt, maga David Bowie is rendszeres vásárló volt. A fekete szín mellett a sötétbarna változatot is piacra dobtak - ami pillanatok alatt ki is fogyott a roppant kereslet miatt.

Gloria Swansont lenyűgözte
a sötét rúzs

(forrás: pinterest)
forrás:
paperdressvintage

'77-ben már a nyilvánvalóan a szubkultúránkhoz köthető, illetve azt (is) célzó Manic Panic jött elő a Raven fantázianevű, félmatt árnyalatával, ám itt már jóval komorabb, sötétebb körítésben, aztán a (sokak által kedvelt, közben sokak által lenézett) Hot Topic '88-as megnyitásával a goth szcéna jelentős sötét - nem csak fekete, de kék, sötétzöld, és számos szokatlan színű) rúzs-munícióhoz jutott. Széles körben megjelentek a kevésbé minőségi darabok bukkantak fel mindenütt Halloween tájékán. 
 
'96-ban a népszerű Urban Decay  előrukkolt egy rúzspalettával, melynek legsötétebb árnyalata az Oil Slick névre keresztelt fekete volt. Jó ideig nem is lehetett beszerezni, hamar elfogyott, aztán később újra piacra dobták, ám különösen nehezen beszerezhető.
 
Ugyanebben az évben jelent meg a The Craft (Bűvölet) című film, ami számos fiatalt ihletett a sötétebb egyebek mellett ajakrúzsok kipróbálására.


Közel egy évtized kellett, hogy újra a köztudatba kerüljön, 2008-ban az Yves Saint Laurent a Gloss Pur Black-kel borzolta a kedélyeket, modelljei fekete parókát viseltek a szóban forgó ajakárnyalat mellett. Innentől kezdve gyakorlatilag napjainkig aktívan él a divat-köztudatban, 2013-ban például a MAC adta ki a Black Friday-jét, és még lehetne sorolni.

Szóval amint láthatjátok, a feket rúzs mindenütt ott van, az ismert celebektől kezdve (pl a Kardashian-brancs) a pop-énekesekig (pl. Rihanna) akárkin megjelenhet, bár azt a konklúziót vonhatjuk le, hogy hosszú távon nem marad színen, nonkonformistaként nem igazán emészthető, csak a szubkultúrákban örvend állandó, hosszú távú közkedveltségnek.


***

A bejegyzés nagyrészt Arabelle Sicardi: The History of Black Lipstick  fordításának felhasználásával készült.

3 megjegyzés:

  1. Én sokáig nagy fekete rúzs (és körömlakk) ellenes voltam, és bevallom, most se nagyon változott a véleményem, de már láttam olyan fekete rúzsos embert, akire azt mondtam, hogy "váó", olyan jól nézett ki rajta. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett a cikk, alapos, összeszedett, ahogy tőled megszoktuk :)
    Fekete rúzst eddig életemben egyszer viseltem emberek között, persze csak beöltözős halloween-buliba. Ahogy írtad is a cikk végén, a hétköznapi való életben ez gyakorlatilag elképzelhetetlen. Viszont azt kell mondjam, baromira élveztem, szerintem iszonyú jól néz ki.
    Egyébként ha valaki olcsó fekete rúzst keres: dm-ben/Rossmannban a Miss Sportynál találni. Persze önmagában nem fed túl jól, de fekete szermceruzával aládolgozva elég rendben van. :)
    A nagyon-nagyon mélyen rejlő goth énemet mindenesetre csupá annyiban fejezem ki, hogy amíg lehet (egyetemen, de szigorúan nem vizsgaidőszakban/gyakorlaton) halmozom a sötét körömlakkokat. (A England - Bridal Veil!!)

    VálaszTörlés
  3. Én a saját,"felnőtt" énemként megtanultam sminkelni, és hála az olcsó, mattra száradó rúzsoknak, rengeteg színt betáraztam a nude-tól a sötétzöldön át a feketéig. Utóbbit munkahelyen nem viselem, de szabadnapon néha belefér. Azt vettem észre, páran még mindig iszonyattal néznek rá, és van még beszólogatás is, csak sokkal kevesebb,mint 5-6 éve. Ennek azért örülök :)

    VálaszTörlés