2014. december 26., péntek

Kincsvadászat után #12

Végre rávettem magam, hogy megmutassam, miket vásároltam (és kaptam) az elmúlt két hónapban - bár leginkább a "kaptam" van túlsúlyban, nem igazán vagyok még annyira ismerős, hogy tudjam, mit hol  érdemes, bár az Ebay itt is ugyanúgy Ebay, Olx-ről meg szinten ugyanúgy érdekes dolgokat lehet összeszedni.

Ezeket már részben innen rendeltem, Sopronból, részben még Kaposvárra érkeztek (édesapám postázta nagy örömömre), a holdas nyakláncért egyszerűen odáig vagyok,  én ugyan licitáltam és egy 30 forint körüli összegért vettem postával együtt,  de ~ 210 forintért azonnal beszerezhető. Van többféle színben, mintával, amit majd ki is akarok használni, jó lenne még néhány. A lila kifejezetten nagyon tetszetős. Mondjuk a lánc, amin lógnak, elég kis bóvli, de nem tart semeddig lecserélni.
A fehér fülbevaló is csodaszép, olyan angyali, finom, nőies, viszont azzal a ténnyel kellett szembenéznem, hogy sajnos összenőtt a lyuk az egyik fülemen, így egyelőre (amíg össze nem szedem a bátorságomat...) addig esélytelen.

Nekem eddig sosem volt derékig érő bőrdzsekim, erre a feketének hitt (de valóságban étcsokibarna) műbőr darabra olx.h-n találtam, egy kedves lánytól vettem, akitől az alábbi ingek is származnak.
Nagyon kényelmes, pont jó, alig várom, hogy tavasz vége/nyár eleje legyen és viselhessem! :)

Ők pedig leginkább munkahelyi darabok, kis egyszerű de nagyszerűek, nadrágkosztümhöz, kötött mellényke alatt jól mutatnak. Szörnyű szükségem van még néhány blúzra meg egy teljes kosztümre, cipőre, de valahogy sem kedvem, sem időm nincs válogatni, pedig biztosan vannak klassza, Ebay-en is sok szépet láttam, meglepően olcsón (már félig kész a wishlist-poszt belőle, lassacskán várható).

Ez pedig itt a mikulás-névnapi-karácsonyi összes, bár még tartozna hozzá egy nagy csomag kényelmes zokni, de az annyira nem érdekes, még ha éppoly hasznos is. :) A kistáskát és a müzliket a munkahelyi ajándékozáson kaptam, nagyon örültem nekik, táskából sosem elég, főleg ha fekete, és ez a masnis kis darab nagyon édes, szoknyához különösen tetszetős ^^
A csokik egy részét a lakótárs lánytól, B-től kaptam, ahogy a csokoládés teát is, a többi csokit és a gyümölcsszeleteket pedig édesanyámtól. voltak még mindenféle tejcsokik is, de azok elég hamar áldozatul estek a kedvesnek, na meg ezek közül sem mindet én fogyasztottam el - becsapósak ezek az étcsokik, nem mindegyik tejmentes, utána meg csak a bosszankodás van.



Ezek pedig a még korábban rendelt Ebay-es holmik, illetve egy pár fülbevaló, amit a bolhapiacon vettem, és nem voltam benne biztos, hogy megmutattam-e... na most akkor megmutattam :) Vannak itt rózsás kis szatén díszek, egyéb DIY kellékek, mint a fából készült gyöngy (egész nyáron ilyet akartam a hajamba fonni, meg színes szalagokat, elejtett madártollakat), és amit még Bilthe-nél láttam, a dekor-ragasztó, vagy nem tudom, mi a neve, ilyen fekete csipkeszalag, ami tapadós és lényegében olyan, mint egy ragasztócsík, csak masszívabb és díszítésre szolgál, ötletes és tetszetős kis holmi. Sikerült liciten leütnöm jópár ringlit, amiből aztán fűzős-még nem tudom micsoda alakul idővel, meg kettő kis filléres karkötőt, az egyik zöld szíjon fa mintás, a másik barna alapon leveles.

Igazából még mindig ott tartok, hogy nem merek semmit sem venni, meg inkább a lakberendezés felé kacsintgatok, de hát meh, nem egyszerű ez így.

2 megjegyzés:

  1. Az a holdas nyaklánc, úristen, lilában nagyon, de nagyon szeretném *.*

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűűű ez a dzseki :)) És hogy étcsokibarna, huhúúú, ... :))
    Nekem is pont most lett bőrdzsekim, bár az nem a Te színed :D de nagyon örültem neki :) Mostanában én is sokat olx-eztem (még odahaza), és nagyon sok jó cuccot ki lehet fogni olcsón. Nem is tudom, minek ennyi bolt, és ennyi új és új ruha. Már annyi ruhát gyártottak a Földön, hogy mindenkinek jut elég akkor is ha csak cserélgetünk..... :D Egyébként a gardrobcsere.hu is nagyon jó

    VálaszTörlés