2014. szeptember 14., vasárnap

Olx, Jófogás, és a Vatera halála

Emlékszem, amikor elköltöztem otthonról (idestova hat éve lassan), mekkora csodát jelentett számomra a Teszvesz, ahol rengeteg mindent vásároltam és számos megunt, kinőtt (többnyire inkább kifogyott :) ) holmimat adtam, illetve cseréltem el, aztán a sokkot, amikor összevonták a Vaterával, hogy most mi lesz, megszűnik, vagy egybeolvad (ugyanis a Vateráért kevésbé rajongtam: olyan rideg, a Fórumnak köszönhetően a Teszvesz sokkal családiasabb, emberközelibbnek tűnt, míg Vatera olyan hivatalos és steril volt - kinek mi tetszik ugye).


Aztán egyszer csak romlani kezdett: valahogy egyre kevesebb releváns (nyilván értve ezalatt a goth ruhás, kiegészítős, ékszeres, zenei holmis, metálos stb.) holmi volt megtalálható, többnyire újra és újra ugyanazok az ezer éve hirdetett darabok bukkantak fel, ráadásul idővel elözönlött mindent az Ebay-ről rendelt tucat (nem, amúgy nem zavar, én is rendeltem számos dolgot, de szomorú, hogy ha rákeresek a goth* kulcsszóval, kb ugyanazt látom, mint a nagy kínai óccón, csak háromszoros áron. Egyébként hogy fellendült az Ebay-ezés is, ami a maga módján jó is, rossz is: hiszen aki a rendelt áruk eladását használta mellékesnek, azok most gondolom nem örülnek annyira, akik meg eddig márkás boltokban vásároltak, azok előtt kinyílott a világ /most nem említve a "magyar termék a legjobb", tőkekiáramlás, stb dolgokat persze/).

Gondolom nagyban hozzásegített ehhez a Jófogás, meg az Olx (korábban Apród) megjelenése, ami annyiból jóval előnyösebb, hogy a Teszvesszel/Vaterával ellentétben tök ingyenes, nemhogy jutalékot nem kell fizetni, de listázási díj sincs, (természetesen azért a kiemelésekért, és egyéb különleges szolgáltatásokért mindenhol fizetni kell), és ez azért szerintem rengeteg embert eltántorított a két aukciós oldaltól. Bár funkció szerint ugye a Jófogás/Olx inkább apróhirdetéses, de rengeteg fix áras, azonnal vihető cucc is volt Teszveszen/Vaterán, így nem kellett sokat gondolkodni a "költözésen".
Gyakorlatilag egy éve nem használom igazán a Vaterát/Teszveszt, csak költözés előtt pakoltam fel hirtelen egy csomó cuccot, de ugyanazt tapasztaltam, amit korábban: valahogy olyan kihalt az egész. Viszont van egy óriási nagy előnye minden hátrány mellett (nyilván, hogy licitálós mivoltából adódóan néha meglepő árakon kel el némelyik holmi), mégpedig a bizalom. Ugyanis Olx-en, Jófogáson látsz egy nevet, egy telefonszámot (jó esetben), és kész, kifújt, viszont az aukciós oldalakon a regisztrációból és részletes (már-már Ebay-szerű) szöveges és csillagozási értékelési rendszerből simán lehet következtetni arra, hogy az eladó mennyire megbízható, azaz előreutaláskor valóban azt kapsz, amit látsz, és egyáltalán, kapsz-e bármit is.

Mondjuk pont ennek a dilemmának kapcsán fedeztem fel a futárszolgálatot (még nem tudom, mennyire jó dolog, holnap jönnek felvenni a cuccost), többet is végigbogarásztam, végül a Vaterafutár mellett döntöttem (a DPD opciónál, bár a MPL-s sem tűnik rossznak. Tudjátok, az utánvétel szívás.
Mármint tényleg az, ugyanis ha eladnék egy ezer forintos , 40 grammos cuccost, amit utánvétellel szeretnék a vevő felé továbbítani amaz bizalmatlansága miatt, 3010 forintért tudom megtenni, ugyanis: 1560 ft a csomagfelvétel, 500 forint hogy megkapjam a pénzt a postás által, 950 pedig a portó, hogy majd csak a vevő fizeti ki. És erre még jön a vásárolt holmi ára. Még lehet annyit karcsúsítani a dolgon, hogy számlaszámra kéri az ember a pénzt, akkor 500 ft helyett csak 260, de elég meh így is, úgy is.
Viszont szöget ütött a fejembe, ha kifizetem én a postát, és akkor nem kell a portó, úgy az a 950 ft ugrik, így máris "csak" 1820 ft a posta (ami ajánlottan lenne 360 ft).
És itt jön a dilemma: ha nem veszi át, nekem ugrott 1820 forintom, meg még az eladott termék ára, de viszont ő is gondolhatja ugyanezt: ha előre elutalja az 1360 forintot, és végül nem kap semmit, mert teszem azt, bunkó csaló vagyok, elég patthelyzet. Tehát bizalmatlanság a köbön.
Aztán jött az ötlet a futárral kapcsolatban, kiderült, hogy a levelet 1110 forintért felveszik háznál, és már repül is, szóval a nagy izgalom teljesen felesleges volt. Remélem, rendben lebonyolítják majd, pár nap és kiderül.

Egyébként nekem az Olx szimpatikusabb, könnyebben kezelhető, és bár érdekes módon a másik oldalon háromszor annyian nézik meg a hirdetéseket, az Olx-en jóval több az érdeklődő. viszont csak 50 cikket lehet meghirdetni egyszerre, ami első hangzásra soknak tűnik, de ha pl egy stóc könyvet egyenként raknál fel a könnyebb kereshetőség érdekében, már a fele a limitnek fel is lett használva. Sajnos egyiknél sem túl részletes a kategória-rendszer, szánalmasan gyenge a Vaterához/Teszveszhez képest, így a hirdetők leírására kell hagyatkozni (érdemes ezért minél részletesebb, specifikusabb dolgokat megadni, a hajamat téptem az ötvenedik "gépjármü" néven meghirdetett autónál :D), ami azért nehézkes, de türelemmel kincsekre lehet bukkanni.

(Szó se róla, ott vannak a külön erre a célra kialakított goth/dark/rocker/metálos/stb. Facebook-csoportok is, ott pedig sokszor mindenki ismer mindenkit, ezért nincs ilyen bizalmi kérdés-nyavalya, szóval azért annyira nem vagyunk elveszve neten így használt gótcucc-téren, de azért valahol sajnálatos az egész, nincs akkora mozgás, mint korábban.)

Nektek milyen tapasztalataitok vannak? Találtatok valami nagyon jó cuccot mostanában Teszveszen/Vaterán, Olx-en vagy Jófogáson? Szoktatok online vásárolni vagy eladni? Mennyire bíztok meg ismeretlen eladókban?


5 megjegyzés:

  1. Egy véleményen vagyunk, bár én ennyit nem használtam a Teszveszt, de jobban szerettem, mint a Vaterát, most pedig jobban szeretem az Olx-et, mint a Jófogást. Én a bizalmi kérdést azzal kerülöm ki, hogy az Olx-en csak helybeliektől vásárolok, szépen lebeszéljük az átvételt és minden tiszta. Persze ezzel saját magam számára szűkítem le a kínálatot, de Teszveszen simán el mertem utalni a pénzt, itt viszont csak akkor tenném meg, ha nagyon fontos/sürgős/egyedi helyzetről van szó. Anno a rockerek.hu portálon vettem ruhákat egy lánytól, Ő felajánlotta, hogy felezzük az utánvét árát, nekem ez nagyon szimpatikus megoldás volt, de most már annyiba kerül az utánvét, hogy mindkét fél rosszul járna vele.

    Egyébként nem vagyok oda a netes vásárlásért, de az utóbbi években kezdtem nyitottabb lenni, egyszerűen azért, mert sokszor még a szállítással együtt is olcsóbban jutok hozzá rengeteg mindenhez. Viszont egyelőre ragaszkodok a magyar webáruházakhoz, valahogy nyugodtabb a lelkem.

    Vannak most egyébként eladó dolgaid?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, én nagyon szerettem. :) Mindig irigykedtem a pestiekre, hogy mennyi postaköltséget megspórolhatnak, mert ott voltak a legklasszabb cuccok, én meg mennyit elszórtam, csak a postára...

      Hát igen, mondjuk az a fix tényleg, hiszen látod, mit veszel át, milyen állapotú, és ott nincsenek meglepetések, de itt Somogy megyében elég halott a piac, annak ellenére is, hogy a megyeszékhelyen lakok... jó ha 4-5 alkalommal vettem át személyesen, és vásárolni sem vásároltak innen sokan.

      Az aranyos :) De szerintem ritka az ilyen eladó, hacsak nem egy jóó nagy adagnyi holmitól szabadítottad meg, és akkor örömében :D Régebben olyan 14-1600 forint körül volt, nem? Jól meglepődtem, amikor a csomagfelvételen elmagyarázta a fickó :(

      Hát azért az Ebayt csak ajánlom, ha picit elbogarászgatsz rajta, szerintem hamar rászánod majd magad, mert pofátlanul alacsony árakon lehet némely dolgokat megkapni (és van egy olyan gyanúm, hogy sok magyar webshop is hasonlóképp szerzi be, csak újracsomagolja, bár ki tudja... Ékszereknél fix, hogy így van, nem egyszer láttam a Bijou Brigitte-ben /álom bolt egyébként, azok a gyöngyös nyakláncok meg csipkés, rózsás gyűrűk, áh/ olyan holmit, amit aztán sokkal-sokkal olcsóbban megtaláltam Ebay-en is./)
      Még a Restyle.pl klassz, nézegetni jó, bár nekem azok a ruhák már túl látványosak. :)
      Te honnan szoktál rendelni?

      Most már csak nagyon kevés, szerencsére sikerült megszabadulni a javától, néhány ruha maradt, szegecsek, gimnáziumi tankönyvek, meg sok-sok számítógépes és telefonos alkatrész, ami az évek során gyűlt össze, ha gondolod, nézd meg:
      http://www.teszvesz.hu/listings/index.php?us=RatLady
      (Teszveszen, itt nem sok minden van, csak kütyük, amit licitre szánok),
      http://olx.hu/hirdetesek/hirdeto/mSIN/
      (itt pedig a maradék, még egy-két sima farmer meg tankönyv vár feltöltésre, de ahhoz képest a rengeteg cucchoz képest hála az égnek ez már nagyon nem sok ^^)

      Törlés
    2. (Ja, a párom nevén vagyok fent, mert frusztrál a gondolat, hogy bárki megtudhatná a telefonszámom csuprán a nevem kiguglizásával :D)

      Törlés
    3. Meg tudom érteni, én sem adnám meg csak úgy a számomat a világnak :)
      Főleg ékszeralapanyagokat szoktam rendelni, százszor olcsóbb, mint az egy szem kreatív boltunkban, a múltkoriban a Rossetti bizsuról néhány hajas cuccot, ilyesmik. Azért parázok az Ebay-től, mert ha valami nem stimmel, akkor borzasztó macerásnak tűnik elrendezni, ha egy hazai webshopnál vásárolok, tudom, mik a jogaim, és hol verjem az asztalt, ha gond van... egyszerű paranoia :)

      Törlés
  2. Az OLX utódja: http://addelma.hu

    VálaszTörlés