2013. november 14., csütörtök

Kincsvadászat után: Zöld fűző #2

 

A bejegyzés címe akár az is lehetne, hogy  "a kifogás, amiért még nincs saját domain neve az oldalnak" :D (Igen, készülőfélben van, eddig rajtam - és a páromon kívül - egyetlen egy ember tudott róla, hát most már mindenki :) ) Már múlt hónapra terveztem, viszont az Ebay holmi-áradata megint csak magával sodort (pedig most nincs nagy vásárolgatás, mert nagyon gyűjtök a nyár végén esedékes költözés miatt ^^).


Először kezdjük a kisebbel: ez bizony egy Sisters of Mercy bakelit kislemez, gyakorlatilag az Ebay tele van ilyenekkel, ezen pl a Torch és az egyik kedvencem, a This Corrosion számok hallhatóak. Elterveztem, hogy majd ha milliomos leszek, mert megnyerem a lottót, hahaha normálisan dolgozni kezdek, és tényleg jól összejönnek a dolgok, a kedvenc zenekarom összes CD lemezét beszerzem, sőt, az elérhető bakelitlemezeket is. Tudom, hogy valószínűleg a CD-ket nem lenne szívem ténylegesen széthallgatni, és úgyis a letöltött számokat játszanám le újra meg újra, de akkor is. Nem is értem, miért nem álltam neki gyűjteni az ilyesmit előbb. (Talán mert inkább könyvekre ment el az a némi pénz, ami "szabadfelhasználásra" maradt azt hiszem...)
No és a fűző... aki régebb óta nyomon követi a bejegyzéseimet, az biztosan emlékszik, hogy egy ugyanilyen zöld fűzős posztom, viszont az "csak" derékfűző volt - és nagyon nehezen döntöttem, hogy akkor a derékfűzőt, vagy a teljeset vásároljam-e meg, (még poszt is volt róla valahol, de azt már nem találtam meg...) Hát ugye akkor a rövidebb változat mellett döntöttem.
Nem sokkal születésnapom után viszont megláttam, hogy az S-es méretből mindössze egyetlen darab maradt, és szöget ütött a fejembe, hiszen másik eladónál nem láttam még Ebay-en, csak akinél ugye az előzőt is vettem...

Némi segítséggel (részben aputól kapott szülinapi pénzből) gyorsan meg is rendeltem... és mit látok leütés után? Naná, hogy "érdekes módon" még pont egy darab van belőle... Hát nem mondom, elég csalódott voltam, még most is az jár a fejemben, hogy a fenébe is, hát azért csak átverés ez vagy nem is tudom, hiszen felpiszkálják az embert , hogy jaj, már csak egy darab van, gyorsan vigyed, mielőtt más elviszi, aztán... na egye fene, előbb vagy utóbb úgyis sorra került volna.
Három hét alatt postázták ki, ami nem rossz, bár az előző két hét alatt megérkezett.


 

A színek nem lettek tökéletesek a képen, a lámpafény tehet róla szerintem, jobban hasonlít a katalógusképre, de leginkább a derékfűző színével egyezik meg. Szegénykének a fodor-dísze megnyomódott egy picit, míg ideért, de a fő, hogy megérkezett :) Természetesen kaptam hozzá egy olyan semmire sem jó béna bugyit, ami már mondhatni megszokott az ilyen holmiknál, de valahogy kötve hiszem, hogy bárki is viselné őket (hacsak nem egy-egy különleges alkalom erejéig...)



Nagyon szép a színe, a mintája, nagyon elégedett vagyok vele, a merevítői igazán masszívak ahhoz képest hogy (szerintem) csak az elülső merevítők vannak fémből, bár ebben sem vagyok biztos. De maga az anyaga vastag, stabil.

Viszont mint az előzőnél, a zsinórt itt sem vitték túlzásba, kaptam hozzá egy ilyen random szaténszalagot, ami kb. ezzel a lendülettel ki is került belőle...


Sajnos alig látszik belőle valami, de egyesül - és este felé, lámpafénynél - ilyen képet sikerült csak készítenem, de azért némileg kivehető, hogy miről is van szó :)
Ja, és mint említettem, még "pont egy" darab van belőle (még mindig, micsoda szerencse... khm-khm...), akit érdekel, ezen a linken találja meg.

1 megjegyzés:

  1. Elösször is: Csodálatos a füződ *o* Nagyon szép,és jól is áll rajtad!

    Sajnos én is megszívtam a saját füzőimmel mert vagy randomra adtak valami kiegészitőt vagy nekem kellet még kipótolnom egy két merevítővel -.-
    Volt nekem is egy ugyan ilyen füzőm csak a drága felett eljárt az év :(
    Aztán rendeltem 1 hónappal ezelőtt egy másikat..egy szép feketét.Persze acélmerevitöst. Azt most "féltet kincsként" örzöm a szekrényemben.
    2 hónappal ezelött pedig még1et rendeltem egy szürkét benne fekete mintás hollókkal :) Most azt hordom mindennapra. A feketét pedig bálra,vagy találkozókra ^-^
    De megjegyzem mindkettőre várni kellett fél-fél hónapot.

    VálaszTörlés