2016. október 7., péntek

GothiConception – a fotókihívás

Ami tulajdonképpen nem is kihívás, hiszen már nemigen jelölgetjük egymást a hasonló kis feladat-, vagy kérdéssoroknál, aki szeretné úgyis kitölti, akinek pedig nincs kedve az úgysem, szerintem jól is van ez így.

A „Hallgassunk dark jellegű zenét!” kihívás után egy újabb interaktív kezdeményezést szeretnék indítani, ehhez szeretném a ti segítségeteket is kérni. Ezúttal nem zenei, hanem vizuális megoldás lesz a feladat, adott lesz 13 (legalábbis egyelőre ennyi, ha sok érdekes ötlet érkezik, akkor több :) ) téma, amelyet valamilyen módon meg kell valósítani – azaz a címhez illő fotósorozatot kell kreálni.


Néhány megkötés és ajánlás:

  • Hogy ne legyen egyszerű és szabadon szárnyalhasson a kreativitásotok, arra kérek mindenkit, aki kedvet érez a részvételhez, hogy ne használjatok olyan fotókat, amelyek már korábban publikálásra kerültek, hanem tényleg az adott címhez készítsetek egy sorozatot. 
  • Darabszámra vonatkozó korlátozás vagy minimum nincs, de természetesen minél több, annál jobban örülünk :)
  • Értelmezzétek szabadon a címeket/témákat, alakítsátok magatokhoz bátran, legyenek igazán egyediek, aztán lássuk, ki mire asszociál egy-egy pontnál. Vonatkoztassatok el, legyetek merészek!
  • Kísérletezzetek – használjatok bátran zenéket, idézetet, saját készítésű videót, bármit a hangulat visszaadására, viszont ne felejtsétek el, a fotókon van a hangsúly.
  • Fontosnak érzem kiemelni, hogy ez nem ruhaösszeállítás/OotD felhívás, viselhettek nyugodtan bármit, de ha megoldható, első sorban ne a ruhák legyenek a figyelem középpontjában. (Ha valaki ihletet kap, csináljon nyugodtan ugyanolyan témájú outfit bejegyzést, de az legyen egy másik poszt része vagy jól elkülönítve a koncepciófotóktól.)

A posztban indokoljátok meg (akár csak pár sorban), hogy miért pont azt az összképet választottátok, mi az, ami megfogott, ha van kedvetek, meséljetek róla, hogy éreztétek magatokat közben, milyen élményekkel gazdagodtatok, stb.

Az is bátran belevághat, aki nem igazán érzi magát közel a goth szubkultúrához, a teljesítendő pontok időnként csak érintőlegesen kapcsolódnak hozzá, viszont akár remek alkalom lehet picit kimozdulni a komfortzónából  :) Ha valaki nem rendelkezik bloggal, de készít egy Facebookos nyilvános mappát, az is bőven megfelel a célra.



Akinek van kedve, akár Facebookon, Tumblr-ön, Instagramon,
Twitteren, stb.használja bátran a 

#GothiConception 

hashtaget! :) 



Amikor teljes lesz a pontok listája, mindenki írja meg, akit érdekel, ugyanis aki belevág – mint az előző kihívásnál is – annak a posztjait itt linkelem majd csokorba gyűjtve.


  1. Strega of the … Forest – avagy A(z) … erdő boszorkánya | A három pont helyére egy általatok választott település vagy hely neve kerül, lehet akár fiktív, akár a hely, ahol éltek. (A ’strega’ olasz megnevezése az /erdei/ boszorkánynak, divatként viszont a dark morihoz hasonló, csak némileg felnőttesebb)
  2. Lady of the Lake 
  3. Árnyjáték
  4. "Ez lenne, vagy nem – / az álom, mit feledtem / hajnal előtt?" | Jorge Luis Borges: Tizenhét haiku (3.)  La cifra (A rejtjel), 1981, c. kötetből (Modern nyugati haiku,  Terebess Gábor fordításai).
  5. "S bármi járt is ott, magányosan járt" (Shirley Jackson: A Hill-ház kisértete).
  6. Doppelgänger
  7. Smoke and Mirrors - Füst és tükrök | megtévesztés, illúzió, lefordíthatatlan kifejezés arra a bűvészmutatványra, amelyben eltüntetnek egy tárgyat
  8. Sea of Words - Szavak tengere
  9. Lace and Tulle - Csipke és tüll
  10. Old times and everlasting feelings - Régi idők, örök érzések
  11. Secrets and roaches - Titkok és csótányok
  12. Silence of the library - A könyvtár csendje
  13. Fragments form the kitchen - Morzsák a konyhából
Néhány ötletet már én kigondoltam, írjátok meg bátran az elképzeléseiteket! :)

A 8-9-10-11-es pontokat köszönöm Beth-nek, a 12 és 13-at pedig Anitának :)

*

A megoldásaitok:

  1. Strega of the … Forest – avagy A(z) … erdő boszorkánya
    - Annie: Feketehegyi Strega
  2. Lady of the Lake
  3. Árnyjáték
  4. "Ez lenne, vagy nem – / az álom, mit feledtem / hajnal előtt?"
  5. "S bármi járt is ott, magányosan járt"
  6. Doppelgänger
  7. Smoke and Mirrors - Füst és tükrök
  8. Sea of Words - Szavak tengere
  9. Lace and Tulle - Csipke és tüll
  10. Old times and everlasting feelings - Régi idők, örök érzések
  11. Secrets and roaches - Titkok és csótányok
  12. Silence of the library - A könyvtár csendje
  13. Fragments form the kitchen - Morzsák a konyhából

3 megjegyzés:

  1. Ó, ez nagyon-nagyon jó kezdeményezés :) Lehetne akár a.) A könyvtár csendje, b.) Morzsák a konyhából alapötletű fotósorozat is.
    Ugyanitt én szeretnék jelentkezni, mert ebből nem szeretnék kimaradni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ezzel meg is lett a 13 pont, a héten le szeretném fordítani, ha már ilyen félig-meddig a dolog, aztán hétvégén "elindítom", ha van kedved, addig már ügyködhetsz rajta bátran :)

      Törlés
  2. Szuper, már agyalok az ideális témán néhány napja :)

    VálaszTörlés