Kifejezetten kedvelem a found footage típusú filmeket, ámbár a horrorfilmektől lassacskán elsodródtam, ez az a műfaj, ahová azért mégis szívesen vissza-visszatérek. Ütőképessége egyben a gyengéje is, hiszen ezzel a módszerrel lehet igazán riasztó, hátborzongató atmoszférát is teremteni, de éppen olyan könnyű egy nevetséges, túljátszott dolgot összehozni.
Nem merném azt állítani, hogy ez a film a műfaj netovábbja, de azért nézhetetlennek sem minősíteném, valahol az arany középút felső harmadát súrolja nálam, azaz egyszer mindenképp érdemes megnézni a szokatlan sztori (és a meglepő módon felbukkanó dark karakterek) miatt, aztán legrosszabb esetben legyint az ember és elfelejti.
A története viszonylag egyszerű: a kutató Scarlett feltételezi, hogy Párizs felfedezetlen katakombáiban rejtőzik a Bölcsek Köve, amit aztán nagy lelkesedéssel igyekszik felkutatni, egy stáb segítségével pedig meg is örökítené a ragyogó pillanatot. Persze ez azért nem megy az olyan egyszerűen, hogy szépen lesétálnak és felmarkolják az alkimista álommatériát.
Nem kifejezetten horror, az első kétharmadában inkább misztikus és nyomasztó jelenetek fordulnak elő döntő többségében, az utolsó fél óra az, ami kissé valamiféle bizarr látomáshoz hasonlít. Ami miatt abszolút élvezhetővé válik, az a hangulat és a megoldandó rejtélyek, feladványok felbukkanása, főleg attól a ponttól kezdve, amikor hőseink rájönnek, hogy ha rosszul vizsgáznak, nos annak az életük látja a kárát. Tulajdonképpen ha nem esnének csapdába és nem csúszna bele abba a bizarr rémálomszerű dologba a végén, akár még egy kalandfilmnek is elmenne, ezt viszont – ésszerű okok miatt – nem ajánlanám gyerekek társaságában megnézni, a 16-os korhatár úgy-ahogy korrekt.
forrás: wheresthejump |
Szóval Scarlett és a stáb, kiegészülve néhány idegenvezetőként funkcionáló fekete ruhás alakkal lemerészkednek Párizs alá. Már az első lépések sem túl biztatóak, főhőseinket kvázi bekergetik a katakombákba – kiderül ugyanis, hogy nem igazán legalábbis dolog odalent csak úgy jönni-menni.
Némi csontokon-koponyákon való átvergődés után feltűnnek különös dolgok, például az idegenvezető srác jele egy olyan falon, ahol még sosem járt azelőtt, egy teljesen illogikus módon felbukkanó zongora, majd egy vonalas telefon, ami mélyen a föld alatt megcsörren – a vonal végén pedig a régésznőt keresik. Aztán egyszer csak felbukkan egy rég halottnak hitt, a rossz hírű járatokban eltűnt , különösen viselkedő alak, aki egykor az idegenvezető srác, Papillon barátja volt.
A főbb karakterek közül nem igazán nőtt senki a szívemhez, de annyira nem voltak rémesek, hogy ne lehetett volna drukkolni nekik, viszont a gót pár tetszett, ahogy a dark klubos jelenet is, még ha csak egy kis felesleges adalék is volt csupán a filmhez.
A dark karakterekről – mint idegenvezetők jelennek meg, akik ismerik a helyi földalatti szférát, Scarlett, a kutató egy klubban szedi össze őket. Bár nem túl sok szerepük van a történet alakulásában, pár riasztó infót azért elhintenek, szimpatikus embereknek tűnnek. Nem lettek túljátszva, nem érződik az a tipikus izzadságszagú "mert mi vagyunk a nagy alter karakterek" dolog sem, amit sajnos sok más filmben sikerült túltolni. Megmosolyogtató utalás a csajszi, Souxie a neve (sőt, Souxsie, the banshee-ként kerül bemutatásra). Szerintetek? :)
Ötletesnek találtam a végén a személyes tragédiákkal, fel nem dolgozott fájdalmakkal és sérelmekkel történő operálást, viszont szerintem ennyi elég is lett volna, teljesen fölösleges volt belekeverni azokat a lényeket, amelyek látszólag csak azért kerültek bele a filmbe, hogy a nézőt riogassák. A hangulata és a nyomasztó gondolatok szép összhangot alkottak, úgy vélem felesleges volt beletenni pár ilyen rohangászó-riogató entitást csak hogy benne legyen és kész, mert minden found footage filmbe kell egy pár ilyen, számomra sokat rontott az összképen, a fojtogató atmoszférát inkább oldotta azzal, hogy kizökkentett, mintsem hogy rátett volna még egy lapáttal, ahogy lennie kellett volna. De a vége, az üt. Az utolsó pár percet imádtam :)
Más kritikákban olvastam, hogy sokan monotonnak találták, előfordulhat, hogy aki nem találja alapvetően izgalmasnak az ilyen bóklászós sztorikat, annak kevés lesz, nekem ezzel nem volt problémám.
A vágások, hang- és képminőség jók voltak, már-már túlságosan is, nehéz megítélni egy ilyen technikával készített filmnél, hogy ez előny vagy hátrány, ha direkt „rontják el”, hogy életszerűbb legyen (pl. remegő kamera, nem kivehető hang, lencsébe belelógó ujjak, akármi), akkor lesz, aki azért kritizálja majd, ha viszont túl jóra sikerül, egyből életszerűtlennek, beállítottnak tűnik, szóval nehéz igazán eltalálni. Itt nem éreztem, hogy a történet rovására ment volna, egyik véglet sem jellemezte a felvételt. A zenéket is jól eltalálták - külön megérne egy posztot kielemezni őket -, párat el is tettem későbbre.
forrás: wegotthiscovered |
Néhány érdekesség (IMDb-ről):
- A filmet forgatására valóban francia katakomákban került sor, ez volt az első olyan katakombás film, aminek forgatásához hatósági engedélyt kértek.
- A felbukkanó csontok, csontvázak között akadt valódi.
- A nightclub, ahol Scarlett összeszedte Papillonékat szintén igazi, DJ Axion bulija zajlott a forgatás alatt, amit hallhattunk is a fimben.
- A Nicholas Flamel sírján levő vers valójában nem rímelne angol nyelven.
- A színészek a fejlámpáikat fejjel lefelé viselték, különben folyton belevilágított volna a kamerába.
- A három lyukon történő leugrás utalás Dantéra, aki hasonlóképp menekült kia Pokolból – akivel aztán ugyanaz történt, mint a túlélőkkel a legvégén. Több utalás is történik az említett műre.
- Flamel szerint valójában nem 741 lábnyira található Párizs alatt a Pokol, ugyanis Franciaországba az 1700-as évek végén hozták be a lábat mint mértékegységet, jóval Flamel halála után. Lehetséges, hogy az ősi római „pes” vagy görög „pous” mértékegységben adta meg, viszont tájegységenként változott a szokás, így nehezen megítélhető – a lényeg, hogy körülbelül 220-250 méterről van szó.
forrás: dailygrindhouse |
Néhány hiba is becsúszott a filmbe, amit én őszintén szólva nem fedeztem fel, pedig viszonylag látványosak, például hogy a szereplők többször is vízbe merülnek, ám jelenetről jelenetre sokszor száraz hajjal látjuk őket újra, vagy éppen Souxie sebesült karján az elszakadt ruha pár perccel később újra ép, de nem nevezném zavaróan soknak.
Összességében egyszer mindenképpen nézhető, születtek sokkal rosszabb alkotások is, nem igazán véres vagy gyomorforgató, ha szemet tud hunyni a néző a hibák fölött és szereti az ilyen hangulatú sztorikat, annak biztosan tetszeni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése