Úgy alakult, hogy az elmúlt év utolsó és az idei év első koncertje is a Black Nail Cabaret előadása lett számunkra, ami nem volt véletlen, hiszen a tavalyi évemet és 2019 első hónapjait is egyértelműen ők uralták zenei téren számomra - kivételesen fontos szerepet töltenek be a BNC dalok jelenleg az életemben. Ebből adódóan természetesen nem fogok tudni igazán objektív és elfogulatlan képet közvetíteni az eseményről, viszont az élményt, hogy számomra milyen volt, a lehető legjobb tudásom szerint szeretném nektek átadni.
Két legyet ütöttünk egy csapásra mondhatni, hiszen az estnek az az Analog Music Hall adott otthont, amelyben szeptemberben a következő Országos Gothic Találkozó kerül majd megrendezésre, mivel sokan nem voltunk még ott azelőtt a Találkozó potenciális vendégei közül, így elindult a találgatás, vajon miféle hely lehet ez, mekkora, jó lesz-e, stb. A Google Maps és a helyen készült fotók alapján nem akartam látatlanban ítélni, így megörültem, hogy van lehetőségem első kézből felderíteni a terepet.
Az előzenekar a Maneuver Maneuver volt, amelyről az alábbi információkat tudtuk meg:
2017-ben alakult Szabó “Tonyo” Tamás (The Moog, Dope Calypso) és Szilágyi Máté (Dorothy's Legs) kezdeményezéseként. A sötét hangulatokkal vegyített szinti popot játszó duó 2018 februárjában jelentkezett első öt számos EP-jével és a “Locked Out” című számukhoz készült videoklippel.
A Maneuver Maneuver kapcsán zeneileg leginkább egy olyan elegyet érdemes elképzelni, amiben ugyanúgy megfér a mai alternatív és indie előadók világa, mint a 80-as és 90-es évek sötétebb, szintetizátor alapú zenéi és az amúgy alapjáraton slágeres popzene is. Talán a New Order, a 2 Unlimited, Crystal Castles, Gary Numan és a Late of The Pier szerelemgyerekeként fogható fel a duó stílusa, ami azért tudatosan korszerű formában hozzá vissza az említett hatásokat. - az event leírásából
Azt gondoltuk, teljesen le fogjuk késni, mert nagyon csúszva indultunk, viszont szerencsére a kapunyitást elnéztem, így időben megérkeztünk - gondoltuk, amíg rá nem jöttünk, hogy ez nem igazán a mi világunk. Nem teljesen értettem, miért kerültek ők ezen az estén a színpadra - tagadhatatlanul ügyesek voltak a saját stílusuk atmoszférájának megteremtésében, viszont nem éreztem a kapcsolatot köztük és a BNC zenéje között. Mindenesetre a célközönség úgy látszott, élvezte.
A “Pseudopop” egy fordulópont a Black Nail Cabaret életében. Kimásztunk egy dobozból amihez korábban annyira kötődtünk, de egy olyan cél felé megyünk amit mindig is el szerettünk volna érni. Nem akarunk bármiféle címkét aggatni erre a lemezre, mert a műfaji besorolások sokszor zavarosak, félreérhetőek. Hiszünk abban, hogy a popzene lehet tartalmas és avantgarde, és abban is, hogy az alternatív zene nagyobb közönséget is elérhet, nem csak egy szűkebb csoportot. Manapság sok a műfajok közötti átfedés és ez lehetőséget ad arra, hogy valami új születhessen - szerintünk ez rendkívül izgalmas és annyi mindent lehet tanulni!
A “Pseudopop” tulajdonképpen egy összegzés, minden olyan zenét magába foglal ami óriási hatással volt az életünkre. Nem tudnánk pontosan megmondani, hogy melyik dallam vagy hangzás melyik impulzusra vezethető vissza. Egyszerűen kiürítettük a fejünket, eldobtuk a műfajokat és szabadjára engedtük, ami ki akart jönni.
Végül is ez egy egészen jó kis hibridje lett a bennünk élő káosznak. Szeretnénk azt gondolni, hogy ez tulajdonképpen kortárs avantgarde popzene, dark alternatív gyökerekkel - az event leírásából
Az előadás minden másodperce meglehetősen hátborzongatóra sikeredett, a performansz igazán látványos volt, a mozdulatok, jelmezek abszolút illettek az adott szám szövegéhez, dallamvilágához, hangulatához. Érezhető volt a rengeteg belefektetett munka. A színpadon Emke és Árvai Krisztián párosa mellett Vanyuscsák Bernadett (vokál), Számvéber Tamás (gitár), és a DanceReform Showtánc Egyesület művészei biztosították az emlékezetes élményt.
Az Icarus-szal indult az est, amire számítani lehetett, nem csak fülbemászó, hanem tökéletes nyitány is egyben. Nem tudtam, milyen jellegű előadásra lehet majd számítani (bár voltak elejtett információmorzsák előtte, nem raktam össze), így - számomra - teljesen az újdonság erejével hatott.
A Verge on the Creepy egészen más arcát mutatta - ahogy valahogy a többi szám is, az előadásmód folytán sokkal erőteljesebb, már-már agresszívebbé vált az egész (ami alapvetően nem volt különös, mert minden BNC track lendületesebb és erőteljesebb a letisztultabb és némileg visszafogottabb stúdiófelvételekhez képest), de itt valami egészen más érződött.
Bár nem mondanám magam rutinos koncertezőjüknek, de eddigi tapasztalataim és Youtube élő felvétel-nézegetős múltam alapján merem azt állítani, hogy a plusz gitárt és vokált leszámítva is mélyebb és sötétebb volt a szokásosnál.
A Sister sisternél tudatosult, hogy valamiért annyira az új számokra koncentráltam, hogy meglepetésként ért, amikor egy korábbról már ismert track dallamai csendültek fel. A gitár kiemelte az amúgy is drámai és borzongató történetet sejtető dallam és szöveg egyvelegét. El tudnám hallgatni hosszú távon is gitárral, egy olyan plusz eszköz volt itt, amely nem csak a hangzásvilágot tette színesebbé, hanem az üzenetet/történetet is szinte az arcunkba csapta a korábbi passzív-nyomasztó prezentációhoz képest.
A Technicolorba tulajdonképpen a koncert alatt szerettem bele, annyira gyönyörű elegyet alkotott a zene-vokál-szöveg-kivetítő-performansz, annyira dinamikus volt és szívszorítóan fájdalmas! A Resonance és az Unrequired Love szintén így lopták magukat beljebb a szívembe.
A Bête Noire kötelező volt, a videoklipre emlékeztető elemeket véltem felfedezni az előadásban, kellően dühödtre és energikusra sikeredett, a Rhythm X összetett koreográfiája igazán elismerésre méltó volt. A további új számokon túl találkozhattunk régi ismerősökkel, Dorával, Veronicával, megtapasztalhattuk ilyesfajta előadásban a Satisfaction-t is (imádom a kivetítő és az éppen előadott szám precízen összehangolt voltát!), a meglepően lágyra sikeredett Therapy-t.
Talán kissé (nagyon) pózer kijelentés lesz, de a Butterfly volt az, ahol azt éreztem, hogy oké, ennél nem lehet szebbet és jobbat, merész dolog volt ezt színpadra vinni, mert utána nehéz lesz megugrani a magasra tett lécet (amúgy fura, mert több másik számra is igazán rá lehetne mondani, hogy komplexebb volt, számomra mégis valamiért ez volt a tetőpont).
(Az esetlegesen kimaradt említésekért elnézést & passz. Mindenesetre szép volt minden, igazán egyben volt.)
A játék a színekkel, fényekkel, különféle anyagokkal lenyűgöző volt, ezek után nehéz lesz izgalmasnak találni egy hagyományos koncertet. Nagyon-nagyon örülök neki, hogy élőben láthattam, különleges élmény volt.
Az Icarus-szal indult az est, amire számítani lehetett, nem csak fülbemászó, hanem tökéletes nyitány is egyben. Nem tudtam, milyen jellegű előadásra lehet majd számítani (bár voltak elejtett információmorzsák előtte, nem raktam össze), így - számomra - teljesen az újdonság erejével hatott.
A Verge on the Creepy egészen más arcát mutatta - ahogy valahogy a többi szám is, az előadásmód folytán sokkal erőteljesebb, már-már agresszívebbé vált az egész (ami alapvetően nem volt különös, mert minden BNC track lendületesebb és erőteljesebb a letisztultabb és némileg visszafogottabb stúdiófelvételekhez képest), de itt valami egészen más érződött.
Bár nem mondanám magam rutinos koncertezőjüknek, de eddigi tapasztalataim és Youtube élő felvétel-nézegetős múltam alapján merem azt állítani, hogy a plusz gitárt és vokált leszámítva is mélyebb és sötétebb volt a szokásosnál.
A Sister sisternél tudatosult, hogy valamiért annyira az új számokra koncentráltam, hogy meglepetésként ért, amikor egy korábbról már ismert track dallamai csendültek fel. A gitár kiemelte az amúgy is drámai és borzongató történetet sejtető dallam és szöveg egyvelegét. El tudnám hallgatni hosszú távon is gitárral, egy olyan plusz eszköz volt itt, amely nem csak a hangzásvilágot tette színesebbé, hanem az üzenetet/történetet is szinte az arcunkba csapta a korábbi passzív-nyomasztó prezentációhoz képest.
A Bête Noire kötelező volt, a videoklipre emlékeztető elemeket véltem felfedezni az előadásban, kellően dühödtre és energikusra sikeredett, a Rhythm X összetett koreográfiája igazán elismerésre méltó volt. A további új számokon túl találkozhattunk régi ismerősökkel, Dorával, Veronicával, megtapasztalhattuk ilyesfajta előadásban a Satisfaction-t is (imádom a kivetítő és az éppen előadott szám precízen összehangolt voltát!), a meglepően lágyra sikeredett Therapy-t.
Talán kissé (nagyon) pózer kijelentés lesz, de a Butterfly volt az, ahol azt éreztem, hogy oké, ennél nem lehet szebbet és jobbat, merész dolog volt ezt színpadra vinni, mert utána nehéz lesz megugrani a magasra tett lécet (amúgy fura, mert több másik számra is igazán rá lehetne mondani, hogy komplexebb volt, számomra mégis valamiért ez volt a tetőpont).
(Az esetlegesen kimaradt említésekért elnézést & passz. Mindenesetre szép volt minden, igazán egyben volt.)
A játék a színekkel, fényekkel, különféle anyagokkal lenyűgöző volt, ezek után nehéz lesz izgalmasnak találni egy hagyományos koncertet. Nagyon-nagyon örülök neki, hogy élőben láthattam, különleges élmény volt.
Néhány felvétel:
Icarus
Verge on the Creepy
Butterflies
Satisfaction
Butterflies
Satisfaction
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése