2014. február 27., csütörtök

OotD: Csipkenyakék és tüllszoknya


Előre is elnézést kérek a borzasztó képminőségért, úgy tűnik az öt megapixel nem számít olyankor, ha a kora esti gyér fényben megvilágított szobában igyekszik az ember lánya lekapni bármit is.
Tudjátok, nem vagyok nagy híve az outfit-posztoknak, egyrészt mert (főleg télen) borzasztó unalmasan öltözködök, bakancs, farmer, egyszerű garbó vagy pulcsi és a szövetkabát sállal, nem sok értelme volna lefotózgatni - a másik oka pedig, hogy a Kedves - nos a lehető legszebben szólva nem a fotózáshoz ért a legjobban, a gondolattól pedig, hogy a tükör előtt tekeregve kattintgassak, elmegy az életkedvem is. 

Viszont ha már egyszer sikerült egy klassz kis "ünneplős"- vizsgázós zsabós blúzt beújítani a hétvégén a vásárban, és még a rendelt nyaklánc is megérkezett, Kincsvadászat posztot nem érdemes két darabért írni, de így azért már megteszi. A nyaklánc elég hamar megérkezett, jelen pillanatban éppen négyszázötvenegy forintba fáj az az 1 euro és 99 cent, amennyit fizettem érte, és nem bántam meg: pont olyan, mint a képen, a csipke tartósnak tűnik, szép, a láncokkal és a gyöngyökkel is minden rendben van. Mondjuk sajnálok olyasmire pénzt kiadni, amit magam is meg tudnék oldani itthon, viszont elképzelésem sincs, ilyen széles csipkét honnan lehetett volna szerezni (csak egy-két centis keskeny csíkokkal találkoztam eddig), bár mondjuk láncot meg gyöngyöt lehetett volna szerezni, de egyetlen darabnál nem érte volna meg (mert pl. a láncot is sok helyen méterre adják, a kapcsot is ötösével, stb.), szóval így került ő hozzám. Jó lenne valami kis színes-rózsás-virágos is természetesen fekete alapon :)

A bakancs egyébként decemberi szerzemény, nagyon kényelmes, egyszerűen imádom, nagyon jól mutat szoknyával meg harisnyával :) Ezzel meg különösen, nem tudom, emlékeztek-e, még Ausztriában vettem lassan két éve (te jó ég, hogy repül az idő!).
A blúz, ami sajnos nem igazán kivehető - fránya kamera, ami a vadi új elemmel sem hajlandó feltámadni! - másfél ezer forintért lett az enyém, szívesen alkudoztam volna, de állítólag már így is akciós volt. És bosszantó módon ugyanúgy jártam, mint anno a nadrággal, az S-es derékban nagy volt, de az ujja olyan rövid, hogy elment volna háromnegyedesnek, a vállszélességéről ne is beszéljünk, az M-es pedig derékban olyan szinten bő volt, hogy ha a karjaimat nem az ujjaiba, hanem magam szorítom, még akkor is kényelmesen elférnék benne, ráadásul szerintem kicsit hosszabb is a kelleténél, viszont vállban kényelmes, az ujja meg éppenhogy rendben van. Hát morogtam is miatta rendesen, hogy a kabátokkal is mindig így járok: rövid ujj, keskeny váll, és olyan széles derék meg csípő, mintha egy hordó bebugyolására gyártották volna. Pedig nem vagyok ám sáska-alkat, van rajtam "vésztartalék" szépen szólva, de ez a derék-kérdés mindig gondolkodóba ejt. Milyen furcsa, hogy ahány ember, annyi alkat, és mégis a legtöbb helyen csak egyféle szabású holmikat lehet kapni! Őszintén sajnálom azokat, akik esetleg magasabbak vagy éppen komolyabb kebelmérettel lettek megáldva (megverve?), el sem tudom képzelni, milyen rossz lehet úgy megtalálni az Igazit - ruhaszempontból.


Egyébként lehet, hogy elférne még rajta egy derékfűző, de így is szépnek találom együtt, nem is annyira túl komoly, nagyon örülök, hogy sikerült őket összeszedni annak ellenére, hogy a hétköznapokban sokkal jobban szeretek farmerba és zenekaros pólóba bújni, motoros kesztyűvel bakanccsal meg minden.

Szeretem az elegáns ruhák fennköltségét és komolyságát, de nem tudnám jól érezni magam, ha folyamatosan ilyesféle holmikat kellene viselnem, és... ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy ezeket megvesszük a boltban/vásárban/Ebay-en, összekombináljuk és kész (azoktól a kevesektől eltekintve, akik megtervezik és megvarrják maguknak azokat a csodálatos viktoriánus hatású darabokat, elkészítik a saját ékszereiket), akinek pénze van, az seperc alatt elkészít egy ilyen koordinációt. Ellenben ott vannak a szaggatott gatyók, a saját kezűleg festett-tépett felsők, a rajzolt kitűzők, ami szintetizálja az önkifejezést és az alkotást és a vad szabadságot - magának a  viselőnek a személyében, megjelenésében.

De hát mindegyiknek megvan a maga szépsége és varázsa.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ez a szett, imádom ^^!

    A nyakékkel kapcsolatban - tényleg nem tudom, hogy mi kerül ezen 4-500 forintba, hiszen ha csak az alapanyagok árát vesszük többe jön ki ... Ilyenkor általában én is inkább megveszem készen a dolgot, hiszen olcsóbb, mintha te csinálnád meg (csináltatnád meg). Hasonló árban szoktak lenni gyönyörű karkötők, amikhez lánccal egy gyűrű van csatolva, hát az is ha összeadjuk az alapanyagárat 6-700 forintnál kezdődik, ráadásul gyönyörű a kivitelézés is ...

    Borzalmasan meguntam a "szakadt" megjelenésem, így úgy döntöttem, hogy holnaptól én is visszapártolok az elegánsabb megjelenésemig :D ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, hát őszintén szólva ez a legkedvesebb összeállításom mostanában :)

      És igen, nekem is ez járt a fejemben, hogy akkor én tudok-e rosszul valamit, de ha neked, aki azért tényleg jócskán többet foglalkozol ékszerkészítéssel - is hasonló a véleményed, akkor megnyugodtam. Hát "nagyiparban" gondolom mindenképpen olcsóbb előállítani. Láttam, láttam őket, vagy féltucat el is van mentve a megfigyeltek közé :))

      Csak bátran, egy idő után már a "trógergót" (hogy a te szavaiddal éljek) külső is kényelmetlenné válik akármilyen kényelmes is tud lenni :D :D

      Törlés
  2. Na, azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki olyan problémákkal küzd, hogy "ha derékban jó, kicsi a válla, ha vállban jó, eláll deréknál/hasnál" :D
    Meg tudok őrülni, komolyan :D A kabátomon arrébb kellett varrnom a gombokat, mert vállban nem fértem bele rendesen. A legtöbb felsőm M-es méretű, mert akkor kényelmesen tudok benne mozogni (pedig sima pamut felsőkről meg egyszerű pólókról, pulcsikról van szó), és konkrétan mell alatt mindegyikből be kéne venni, hogy úgy álljon, ahogy kellene állnia.
    Ami meg S-es, és mell alatt tökéletes, annak felugrik a válla :D

    Selania voltam :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, nem is gondoltam volna, hiszen te (hozzám képest legalábbis) olyan kis vékony vagy :o Fogadd együttérzésem, ha már mást sajnos nem tudok/tudunk tenni ellene :D Viszont te legalább igyekszel tenni valamit, nekem meg szatyorba gyűlik a "majd bevarrom/átalakítom" kupac...

      Törlés