2012. augusztus 10., péntek

Kincsvadászat után #04 Ruhák és DIY kellékek

Addig motoszkált a fejemben Amaranth videója, amíg le nem mentem a Mágika Kreatív kedvenc boltocskámba, és körül nem néztem, hogy nem tudnék-e onnan beszerezni némi alapanyagot - mondjuk jó kis nyomdát, festhető, dekorálható noteszt, szépséges szalvétákat meg ilyesmit, és mondhatom, találtam, de még többet is, mint amire számítottam.


Az első kép fura színű lett, olyan narancssárgás, élőben nem így fest természetesen. Sikerült egy vastagfedeles noteszt kiválasztanom, aminek a borítója kartonpapírra emlékeztet, festhető, szalvéta-technikával dekorálható, meg minden, amit csak lehet. A baj az volt, hogy amiket először nézegettem, mind vonalas volt, és abba nehezen lehetne bármiféle dekorációt is tenni, de megoldottuk, pont volt még két sima is, az egyiket elhoztam, viszont sajnos csak kicsit vastagabbak a lapjai, mint egy sima füzetlap, félek, hogy át fog látszani, majd óvatosan bánok vele, és nem használok alkoholos filcet. Viszont kárpótlásul RENGETEG lapja van, jó sokáig lehet majd vele bíbelődni. (850 ft volt)

Vettem egy sötétzöld filc lapot is (barnát is akartam, de azt majd legközelebb), ezt majd a külső borítóra szeretném felhasználni (150ft).

Ééés az üvegcsék :D Már egy hónapja be akartam szerezni őket (igaz, nagyobbakra emlékeztem, de ezek is jók lesznek), 200ft/db, kicsit sok volt érte, de jól van, egyszer ki lehet bírni. Kb. ujjnyi hosszúak, nem tudom, mennyire látszik - most nézem, az alsó képen azért igen :D.
Akartam még vékony láncot is venni a leendő nyaklánc/nyakpántkészítéshez, de csak egy darabka árválkodott a megfelelő vastagságból, úgyhogy inkább azt otthagytam, állítólag két héten belül úgyis érkezik még majd.

Mindenkinek ajánlom, aki kaposvári, hogy látogasson el ebbe az üzletbe (a TIT-től lejjebb, a Mozivilág étterem utcájában leledzik), annyi, de annyi remek dolog van ott, hogy hihetetlen, legközelebb lehet, hogy csinálok pár képet, ha megengedik :)

A turis darabok...


Ez a két darab volt összesen egy ezres, Hádában szereztem, igaz, a felső férfi M-es méret, ami... nos enyhén szólva nagy, de így is tetszik, a gatya meg álmaim nadrágja, csak van egy kis gond vele, igen, az a bazi sok strasszkövecske, aminek a levakarásával szerintem egy jó félórán át el fogok időzni, de legalább lesz egy új nyári oldalt nyitott farmerom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése