...hogy itt pakolászom a holmijaimat, bontom ki az évek óta dobozban szomorkodó ruháimat, és ahelyett, hogy örülnék, hogy újra viselhetem őket, egyszerűen csalódott és ingerült vagyok. Felveszem a tükör előtt a szoknyákat, felsőket, nézegetem magam és valahogy nem stimmel az összkép.
Az elmúlt több, mint fél évet kvázi corpgothként éltem (legalábbis külsőségeimben biztosan), most, hogy szabadon ruházkodhatnék egy-két hetet, pedig gyötrődök, olyan idegen az a múltból előbányászott ruhakupac.
Nem értem, miért érzem magam jobban egy egyszerű fekete trikóban/bandás pólóban és bakancsban, mint abban a sok cifra és különleges ruhában, amit anno olyan nagy lelkesedéssel gyűjtögettem össze. (Na azt nem tudnám őszintén kijelenteni azért, hogy nem örülök, hogy kicsit kiszabadultam a szaténblúzok meg kosztümnadrágok-blézerek világából, vagy mostantól szívesebben viselnék valami hétköznapit, mint a kedvenc gót-cuccaimat.)
Kidobni nyilván nem dobok ki semmit, eladni sajnálnám, elajándékozni - nincs kinek olyan téren, hogy annyira közel nem áll senki hozzám, hogy őszintén jó szívvel lemondanék a javára, na meg minden egyes darabhoz emlékek kötnek.
Azt hiszem, egy mosás után visszaköltöznek a dobozokba, és vagy megmaradnak emléknek vagy ha eljött az ideje, elbúcsúzok tőlük és valaki más fog nekik örülni.
*szomorú sóhaj*
(- Mert felnőttél, azért, miért csodálkozol, hogy nem tetszik ugyanaz, ami öt évvel ezelőtt, hiszen te sem vagy már ugyanolyan - mondja a párom a háttérben.
- Hát hogyne, látom én azt - közben belecsípek a csípőtáji feleslegbe, erre ő a fejem felé mutat:
- Első sorban ott változtál.)
Amúgy igaza van, újra kell gondolni a dolgokat.
Annak ellenére érdekes, mert nem érzem úgy, hogy kevésbé tartoznék a szubkultúrához, viszont határozottan mást ad, mint amikor teszem azt, tizenhat vagy húsz éves voltam.
Nem valami nagy dolog, de úgy éreztem, ki kell írnom magamból. No meg ha esetleg te is, kedves olvasó, voltál ilyen helyzetben, szívesen meghallgatnám, hadd ne érezzem már magam egyedül ezzel a "problémával" :)
Én így voltam a szegecses cuccokkal, már egy éve csücsülnek a dobozban, mert már nem érzem jól magam könyökig szegecsben, így nagyon ritka, ha felveszek ilyesmit.
VálaszTörlésAzt hsiezm, hogy nálam ez pozitívum, mert amikor szívesen hordtam ezeket, akkoriban ilyen "szúrós" volt a belsőm is...
Aj, én a hálós holmikon léptem túl így kb. 16-18 éves korom között :D Pedig hogy szerettem őket! Néhány még most is megvan. (És milyen jól tettem, iszonyatosan idétlenül állt a necc harisnya - hálós kesztyű, hálós felső, eh :D Rossz visszanézni azokat a képeket, de megvolt a varázsa.)
TörlésHát akkor úgy néz ki, neked is megmaradnak emléknek.
Tavaly nyáron vettem egy necc harisnyát, ami egyszer volt rajtam (mármint harisnya funkcióban), utána kivágtam káhúztam a karomra. Hülyeséget csináltam, mert nem tudom mivel felvenni, de harisnyaként jól állt :D Lehet majd szerzek hozzá egy jó kis felsőt, vagy valamit.
TörlésRemélem, nem volt túl drága :) Esetleg egy sima fekete ujjatlan pólóval vagy valami mintás felsővel?
Törlés(Nekem van egy rakás régi vastagabb harisnyám, pont pár napja válogattam át, én karmelegítőket akarok majd szabni belőlük őszre-télre :))
Gábornak teljesen igaza van. Az ember folyamatosan változik élete során. Az alapbeállítás megmarad, csak "upgrade"-eli magát.
VálaszTörlésDe nem vagy ezzel egyedül, rengeteg cuccomat szórtam ki úgy, hogy tudtam, soha többé nem fogom felvenni, pedig előtte 1-2 évvel meg le sem lehetett volna rángatni rólam :D Vagy azért, mert hirtelen fellángolásból vettem meg, de végül magamon mégsem tetszett és paprikajancsinak éreztem magam bennük.
A smink téma a másik fele ennek. Ma már semmilyen festéket nem vagyok hajlandó magamra kenni (nem csak sminket, de körömlakkot meg hajfestéket sem), régebben meg negyen órákat eltökörésztem a tükör előtt csak a vakolatommal, meg képes voltam fél meg háromnegyed óráig széttárt ujjakkal várni, amíg megszárad a lakk.
Hiába no, öregszünk...
Valahogy éreztem, hogy te is írni fogsz, de nagyon örülök neki ^-^
TörlésEmlékszem, még pont te voltál az, aki évekkel ezelőtt mondta (írta), hogy minek mindig kiöltözve lenni, amikor csak a boltba ugrik le az ember vagy otthon ül (mondjuk azt tartom továbbra is, hogy akinek jól esik, csinálja, de mára már nem érzem szükségét), aztán elhagytad a hosszabb szoknyákat ha jól emlékszem, maradtak a rövidebbek, és egy csomó minden más, úgy veszem észre, nekem is sikerül(t) követnem ezt a tendenciát, pedig évekkel ezelőtt nem gondoltam volna.
A smink dettó, emlékszem a gimis fehérre mázolt arcokra, naagy szürke-fekete szemekre, eh :D Néhány hónapja poénból megcsináltam itthon, és le voltam döbbenve, hogy ehhez már mennyire nem lenne energiám/kedvem/(bátorságom?), bár én azért a teljesen natúr formánál azért nem tartok (még).
Kíváncsi vagyok, mit fogok mondani/gondolni öt év múlva a mostani dolgokról...
Én például az ilyen megjegyzéseket nem szoktam érteni,hogy "felnőttünk". Oké mindenki változik az évek alatt,de aki így kijön meg elhatárolódik a dolgoktól az akkor lehet nem is volt teljesen része soha?! Vagy akkor ez az egész dolog gyerekeknek van?!
VálaszTörlésNyilván az ember nem várja senkitől,hogy állandóan beöltözve flangáljon,de így az érzések alapján amit leírtál hát nem jók. Sajnálom,hogy elvesztetted ezt az érzést.
Szerintem arra gondolt/arra gondolnak ilyenkor, hogy az ember túlesett az önútkeresésen, a próbálkozással teli korszakán, hogy (jobb esetben) eljutott oda, ahonnan már csak apránként fog változni, bizonyos szempontból megkomolyodott, tapasztalttá vált, stb., így ilyen szempontból igazat adok a páromnak.
TörlésMiért ne lett volna a része? Vannak olyan dolgok, amelyek csak egy ideig jellemzőek ránt, aztán elhagyjuk, ahogy más irányt vesz az életünk, attól még nem lesz kevésbé fontos, hiszen anno ugyanúgy szerettük, a részünk volt, és nem tartanánk nélküle ott, ahol most tartunk (Nyilván nem pár fodros ruhadarabra gondolok most, hanem bármire, amiért képes rajongani az ember - eszme, példakép, sorozat, író, vagy egy egyszerű énekes, stb.)
Nem az elvárásról van szó, meg... nem tudom, nem érzem magamtól távolabb a szubkultúrát, mint mondjuk öt vagy tíz éve, ahogy írtam is, csak kicsit meglepődtem. Bár mondjuk a főiskolai évek alatt már ebbe az irányba mutatott az egész, úgyhogy nem kellett volna, hogy így meglepődjek rajta, de mégis.
(Jó mondjuk nagyobb váltás lenne, ha valamelyik viktoriánus/romantikus irányzatot érezném magaménak, alapból inkább a trad-hoz húz a szívem, ott meg azért nem jellemzőek jobbjára a nagy harangujjú felsők, hosszú szoknyák, stb.)
Őszintén, én a mai napig ábrándozok arról (majd 10 éve), hogy egyszer anyagilag megtehetem és holló fekete Victorian ruhában fogok flangálni egy ilyen összejövetelen. Ha lenne anyagi hátterem, simán élnék úgy. Megértem, amit írtál, de én úgy vélem, hogy a kényszer helyzetek miatt ( péládul munkába nem mindegy, milyen külsővel mész, nem mindegy milyen vagy fontos helyeken, etc) az megváltoztatja az embert. Mert belegondolva, ha anyagilag nem függnél semmitől és senkitől, ooooh de kiöltöznék, már csak azért is!
VálaszTörlésAmi most van, az kompromisszum velem és a környezetemmel. Nem szívesen, őszintén, fáj a szívem sok gyönyörű ruhadarabért, amit ha tehetném gondolkodás nélkül megvenném, hordanám. De, ahogy írtam, a pénz nagy úr. és azért nem akarok éhezni, mert elítélnek, mert annak mutatom magam, aki valójában vagyok.
Például, most világos lila hajam lenne, az általam ismert legjobb fodrász keze álltal, nem álltam volna meg a tetoválásokkal, már lenne száj piercingem, szegecses börkabát (inkáb saját kézzel készitve), mindenféle csipkés darab, füzők, hatalmas szoknyák, amik leomlanak (vagy sem, a rövidi is tetszik), gyönyörű lábbelik. Oké, a sminkel nekem is bajom van így nyáron, de a szemtúsos fekete csík vagy "macskaszem"-et simán hordanám. DE! Nem tehetem meg, mert nem lesz munkám, nem lenne senkim.....
Értelek, komolyan. Változunk. Ki így, ki úgy. De, ha gazdag lennél, akkor is így lenne? Mert nálam, nem.
En is majd ha egyszer megtehetem victorianus es steampunk ruhakba fogok jarkalni, de ugyan akkor lehet valaki szamara ezek.meg nagyon is fontosak. Viszont a valtozas az,elet termeszetes velejaroja es egyaltalan ne legyen rossz kedved amiatt, hogy mar jobban erzed magad a sima trad gothos cucccokba! Valojaban amugy sem a ruha hatarozza meg, h kik vagyunk es hova tartozunk. :) En buszken viselek egyszeru feher ruhat, vagy felsot is es neha a olyan kedvem van, akkor kioltozom. Azert mert mar nem mindenki koveti oltozkodesileg a stilust, attol meg ugyan ugy tartozhat valaki ahhoz az adott szubkulturahoz. Regen a makd kinovod kihelentesekrol mas volt a velemenyem, de mar tenyleg ugy gobdolom, hogy aki egyszer kozenk tartozonak mondta magat, atmenetileg tenyleg kozenk tartozhatott. Viszont, en, aki gyakran meg csak rockernek sem.lehetne nevezheto tudom, hogy az eletem resze es igy is a szubkulturahoz tartozom.
VálaszTörlésÓó meddig gondoltam én is ezt és most, hogy kb megtehetném, már nem mozgat meg... és ez olyan fura, mert tizenpár évesen nem gondoltam volna hogy valaha is ilyet fogok mondani/írni :)
TörlésVan igazság abban, amit mondasz. (Amúgy követem én csak már nem azt az irányt mint régebben, azt hiszem)
Nekem is volt néhány olyan cuccom, amiket hihetetlen lelkesedéssel szereztem be, aztán évek múltán kidobáltam őket, mert már nem éreztem magaménak. És ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kinőttem a goth-ból, hanem hogy azon belül is változott az ízlésem. Volt néhány nagyon cifra ruhám, amit semmilyen módon nem tudtam volna hasznosítani, azoktól megváltam. Ami megmaradt azokat próbálom úgy kombinálni a mostani ruháimmal, hogy tükrözzék a személyiségemet és jól is érezzem magam bennük. Szerintem ez az egyik legjobb módja annak, hogy a régi holmikat újra használhatóvá tegyük - úgy kell őket kombinálni más, mostani ruháiddal, hogy beleférjenek a jelenlegi ízlésedbe. :) Én legalábbis ezen vagyok és egész jól szokott sikerülni a dolog :)
VálaszTörlésMegértem, mit érzel, egy darabig nagyon frusztrált, hogy már nem aggatom úgy telem magam szegecsekkel és nem hordok annyi csipkét nap, mint nap, és van, hogy akkor sem, amikor igazán lehetőségem adódik rá, de aztán ez valahogy kifutotta magát, leülepedett. Úgy vettem észre, hogy amíg stílusosnak és önkifejezőnek látom magam, addig jól érzem magam a bőrömben, és ha magát az öltözködésemet nem is merem kiforrottnak nevezni, még most sem (hiszen 15-16 évesen is annak hittem), az ízlésemet és úgy általában véve a stílusomat igen. És ez lényegesebb.
VálaszTörlésEngem egyébként rettenetesen sért, mikor korszaknak nevezik a stílusomat, vagy azt mondják, hogy kinövöm (főleg mert jellemzően engem felületesen ismerő emberek teszik), de tény, hogy változunk, alakulunk, érünk. Valahol tényleg kinövünk dolgokat, csak nem úgy, ahogy azt a környezetünk elképzeli.
Amíg közel érzed magadhoz a szubkultúrát, addig szerintem semmiképpen sem katasztrófa. És szerintem szubkultúrától függetlenül is előfordulhat ez az emberrel, csak olyankor nem annyira feltűnő. Lehet amúgy, hogy átmeneti. Meg lehet attól is, hogy a munkahelyeden állandóan elegánsnak kell lenned, és ha nem ott vagy, akkor nem kívánod a hozzád közel álló eleganciát sem.