2019. november 17., vasárnap

Zenei vérfrissítés #14 Aktuális kedvencek


Legutóbb oldschool EBM bandákkal ismerkedhettetek meg, előtte a körülbelül jó egytized évvel ezelőtt sokat hallgatott, népszerű Vampirefreaks lejátszási listáról szemezgethettetek, (nosztalgia annak, akik akkor már benne voltak a szcénában, potenciális újdonság és egyben ízelítő azoknak, akik még nem). Ezúttal most vegyesebb zenéket szeretnék nektek mutatni, nem azok a kifejezetten tipikus goth/dark bandák, ám a jelenlegi hangulatomhoz ezek passzolnak leginkább, így őket hallgattam legszívesebben az utóbbi időben. Ne ijesszen el ez senkit, nagyon extrém módon nem kóboroltam el a megszokott mezőkről, biztos vagyok benne, hogy lesz olyan közöttük, amelyet érdekesnek találtok majd. Most kettő-kettő számot ajánlok nektek a szokásos egy-egy darab helyett, nem akartam választani, mert nem tartom az egyiket kevésbé érdemesnek a hallgatásra, mint a másikat, meg hát elfér itt bőven. 
Ha ismertek hasonló számokat, szívesen meghallgatnám őket, ajánljatok bátran.

Személyesebb hangvételű lett a bejegyzés, mint általában, ha kevésbé köt le az efféle téma, akkor a szöveget ugord át bátran, de a videókat és a linkeket, amelyek további videókhoz vezetnek, ne hagyd ki! :)

Alcest - Procetion; Sapphire

A francia poszt-metál bandát abszolút véletlenül fedeztem fel, még valamikor ezer éve Youtube-on elmentettem a Protection-t a 'Klassz zenék' mappámba, amit akkor indítok el, amikor már nagyon unok mindent és nincs kedvem válogatni, és pár szám után egyszer csak ott volt ez, én meg csodálkozva, értetlenül néztem a telefonomra, hogy ugyan már, ez mi és hogyan került ide. Végülis elég volt egyetlen egyszer végignéznem/hallgatnom, hogy brutális dallamtapadással ne tudjak aztán megszabadulni tőle, a képi világa és a szövege is megragadott. Franciául szól a vokál ugyan, de a Google remek angol fordításokat dob rá szerencsére. Valahol olyan enyhe Thy Catafalque-feelinget árasztott a dolog, ami akkor lett bizarr, amikor belenéztem egy élő klipjükbe, és a vokalista Neige a göndör barna hajával, kerekded arcával és jellegzetes vonásaival hirtelen kísértetiesen Kátai Tamásra emlékeztetett, na mondom bammeg, hát ilyet :D De utóbb összehasonlítva azért belátom,  nem annyira indokolt ez az asszociáció (vagy szerintetek? [KÉP] vs. [KÉP] Persze, tudom, kb. hunyorítva, ötven méterről, ködben :D)


Night collapses as a
Suspended tapestry
And I hear
Roars within
And I struggle
And fight
The shadows
Piercing us
Like arrows

The swell of the sea
Is a suit of armor
To protect us
When day expires
So many blades
So many icy waves
To face the feral beasts
That growl inside of us
- fordítás a lyricstranslate-ről

Oké, befejeztem, haladjunk a következő számhoz, ami a Sapphire, és úgy vettem észre, az új albumról, amely a Spiritual Instinct nevet viseli, talán ez a mások által leginkább kedvelt, bár nehéz megítélni. Magam részéről nagyon szeretem a hangulatát, igazán finomnak és szépnek találom mind a zenét, mind a vokált, időnként igazán jól esik ez a fajta lágyság, számomra olyasmi, mint elmerülni egy kád meleg vízben és kizárni mindent. Majd' megvesztem, hogy kiderítsem, vajon miről énekel Neige, mert borzasztóan kíváncsi voltam, hogy ilyen atmoszférához milyen mondanivaló tartozhat vajon... sosem találnátok ki, a dalszöveg rögtönzött "halandzsa". Én meg csak ülök és lesek, hogy hát ezt hogyan, mert ha meghallgatom, rendben, hogy nem értem (nyilván), de valahogy nem tűnik furcsának a füleimnek. Szerintetek?



Katatonia - Evidence; Rainroom

A svéd Katatoniát valószínűleg hogy - ha csak futólag is, de biztosan ismeritek, ha rendszeresen keresgéltek a neten sötétebb zenék után, nagy eséllyel belebotlottatok már valamelyik számukba. 1991 óta látnak el minket a rendszeres death/doom-, doom-, alternatív metál, néhol gothic rockba hajló zeneadagunkkal, és bár stílusukból adódóan nem tartoznak a fő érdeklődési körömbe, mégis mindenképpen ajánlom őket igényességük miatt azoknak, akik szeretik a komorabb, metálosabb (de nem "túl" metálos) témákat, komoly mondanivalókkal. 

Az Evidence-t viszonylag nem régen fedeztem fel (talán 2-3 éve? 2003-as a track egyébként), nem mentem végig végig soha a teljes Katatonia diszkográfián talán itt lenne az ideje), körülbelül egy tucat számukat hallgatom viszonylag rendszeresen, természetesen a Youtube-nak köszönhetem, hogy rábukkantam, abszolút hangulatzene számomra, de nagyon megragadt a gondolataim között. Különösen tetszenek a szöveg utalásai (rengeteg találgatás megy a különféle oldalakon, hogy vajon pontosan miről is szól a dalszöveg, hiszen elég kiragadott az egész, de ez egyáltalán nem válik hátrányára, csak fokozza azt a fojtott hangulatot), és nagyon ügyes, ahogy a zenével hangsúlyozzák, drámaivá teszik az adott sor mondanivalóját.
(Élőben is nagyon szép, ha gondoljátok, hallgassátok meg ITT).


(...)Be still for a moment
Everything depends upon you
If you die I will die too
Once we were heroes
But everything has changed since then
Now they recognize you too
(...)
A Rainroom egy korábbi találat, a '96-os Brave Murder Day albumról származik, talán 2003-2005 között hallottam először, bár először nem tett rám olyan nagy hatást, mint pl. a The Great Cold Distance számai (My Twin, Deliberation, aztán évekkel később a Soil's Song és a July), másmilyen is, érződik, hogy korábbi, és bevallom, nekem a metál zene, mint olyan, sokszor "sok", de ezt mégis szívesen hallgatom, mert nagyon egyben van: a szöveg kifejező és nem túlcsicsázott, húsba vágóan életszagú (vagy ildomosabb lenne halálszagút mondani egy ilyen bandánál?), a zene szépen felépített, nem unalmas, sehol egy "felesleges gitárszóló" (ez amolyan mumus nálam, kiakaszt, amikor a track közepén egy teljesen kizökkentő oda nem illő trillázás szakítja meg az addig felépített atmoszférát, de hát ez abszolút ízlés kérdése, nem véletlenül nem vagyok metálos, na, azért pl. egy darkwave számnál nem sok eséllyel fordul ilyen elő :D). 
Mindenesetre "felhősebb" napokon szívesen veszem elő, amíg elő nem bukkan a Hold, hogy a fényében magabiztosabban járhassam az ösvényt, amit kell. Mert hát nem lehet megállni, csak amíg összeszedi magát az ember, de az is haladás lehet, ha bár kívülről nem történik változás, belül igen, sőt, talán az az igazi haladás.


We saw it all pass by and you went by
And I can't control anything
When you said that life can't be what you want
And I really want everything
(...)

Black Nail Cabaret - Verge on the Creepy; Fekete

Nem hagyhattam ki a BNC zenéjét, ugyanis ez határozta meg az elmúlt két évemet igen erőteljesen (ami tudatos az össz-zenehallgatásom kb. 70 %-át kiteszi, meredek így belegondolni azért), de mindig találok egy-egy olyan számot, amit aztán képes vagyok rongyosra hallgatni, mert szép és mert segít az adott szituációban. Ezért szeretem igazán a sötét-alternatív zenéket, mert hatalmas palettáról válogathatunk az adott helyzethez illően, attól függően mire van szüksége az embernek: megerősítésre, elfogadásra, energiára, kiengedni a gőzt, zúzásra, a fájdalom enyhítésére, vagy csak élvezni egy esztétikus hangulatot, mindenhez meg lehet találni a megfelelőt.

A Pseudopop előtt is rengeteget hallgattam őket, ám ez utóbbi olyan számokkal is szolgált, amelyek jó időre kilökték a korábbi kedvenceimet a helyükről, a "bűnös" a Verge on the Creepy, bevallom, amikor először nekiláttam végighallgatni az albumot, megragadtam a hetedik számnál, aztán újra és újra és újra, és azóta sem okoz problémát annyiszor meghallgatni egymás után, amit már nem tartok egészségesnek leírni :D (Azóta azért sikerült végigmenni a teljes albumon, szóval minden oké :D)
Tudom, hogy nem egy vidám, pozitív szám ez, sem a dallamvilág, sem a szöveg nem az, amire azt mondaná az ember, hogy tipikusan olyasmi, ami képes kimozdítani egy nehezebb időszakból, de számomra ez a visszafogott, kissé transz-jellegű hangulat, amit a zene lüktetése hoz létre, valahol megnyugtató. És bár a téma nem nevezhető vidámnak vagy lelkesítőnek, mégis a refrében megjelenő "(...) I want words / I want time / I want peace of mind (...)" sorok felvetik a reményt, hogy létezik nyugalom és lelki béke, ami nekem akkor és ott nagyon kellett, mármint maga a tudat, hogy ez egy létező és elérhető dolog, ezáltal vált az utóbbi időszak kulcsfontosságú elemévé.


(...)
Fear in my eyes
In my hands
In my day
In my sleep

Fear on my tonuge
I want words
I want time
I want peace of mind

Pale yellow cloud wall
Growing over us
Let's run run run
The vortex is coming
Vast church tower
Collapsing on me
Another bad dream

(...)
Szeretnék majd kifejezetten a kedvenc BNC számaimnak szentelni egy külön bejegyzést, szóval nem fogok itt most végigmenni mindenen, amit szeretek, mert aránytalanul hosszúvá nyúlna ez a bekezdés, mindenesetre nagyon gondolkodtam, hogy a Trigger Happy (ami a maga módján hasonló a Verge on the Creepy-hez számomra, csak éppen az "I refuse to panic" sorral, de igazából az egész tele van olyan kulcsgondolatokkal, amibe jó kapaszkodni), vagy a korábbi Comfort Zone legyen-e, amit itt megemlítek, mégis a Feketére esett a választásom.

A Fekete nem egy újkeletű szám, még a 2015-ös Steril albumon volt (hallgassátok meg, pl. a Mágia igazi arany!), viszont a klip csak '19 áprilisában lett nyilvánosságra hozva, és hát hú. Magában is fenséges, de videóval egészen elképesztő.



(...)Hagysz-e majd idõt
Ha azt mondom maradnék?
Csókolj és halál
Érints és sötét
Karodban viszel át
Orromban moha
Fogaim között sár
Szépséged ritka
Szeretni ki mer
(...)

Watch My Dying - Kő alatt; Öntudatlan holdak

A Watch My Dying és a mi (Gáborral) kapcsolatunk igazán érdekesen alakul, nem voltunk nagy rajongók, valahogy nem sikerült azonosulni a dologgal, aztán '14-ben volt az a koncert, amire a megboldogult ScerrA miatt mentünk, és ők is felléptek, előtte kénytelen-kelletlen meghallgattunk pár számot, hogy azért mégse úgy érkezzünk, hogy azt se tudjuk, kifélék-mifélék ők (Gábor ugyan egy-egy számot mutatott korábban, de neki sem esik a fő irányvonalába a dolog), hát úgy voltunk vele, ha már ott vagyunk, meghallgatjuk. Zavart a számok darabossága, hogy mire belelendülne az ember, hirtelen visszarántják a tempót, aztán újra, nem sikerült felvenni a ritmust, nem éreztem és értettem az egészet.

Aztán eltelt némi idő, és azon kaptuk magunkat, hogy rendszeresen hallgatjuk a Carbont, az Étert, a Száraz felhőket, az Ohm-ot, a Nicht vor dem Kind-et (érdekes módon az igazán népszerű Háttal álmodó valahogy nagyon nem jött be, pedig sokan szeretik, ha ismeretlen számotokra e banda, érdemes lecsekkolni, hátha nektek bejön).
Aztán idővel valahogy ciklikussá vált ez is, évről-évre elővesszük pár hétre, aztán jönnek újak, majd régiek, de megválni nyilván nem válunk meg tőle, olyan élményt tudnak nyújtani, ami a magyar színtéren igencsak ritka.

már kifelé tartok
abból az erdőből
amiben te még csak épp
most vesztél el
pont, ahogy engem is
valaha veszni hagytak
átkozol magadban, de
vissza-vissza nézel

az utat látod, de tovább
egyedül kell majd menned
soha többé nincs akadály
de ha másképp tervezted
az a perc váratlanul ér
amikor indulhatnál
suhogó lombok közepén
ha vadak lesnek majd rád

húzhatod az idődet csak
a feltételezésekkel
innen csak kifelé vezet út
nem tévedhetsz el
nincs olyan, aki feltart
és nem lesz, aki vár
mind az, akire számíthatsz
majd máshol jár
(...)

Mindkét számot az elmúlt hetekben találtam, az én kedvencem most a Kő alatt, a szövege igazán betalált, majd Youtube barátunknak az Öntudatlan holdakra esett a választása folytatás terén, ami meg Gábornak ragadt be (természetesen hamar megbarátkoztam vele én is), szóval aktuális kedvencek, egyértelműen. érdekes módon mindkettőnket emlékeztetett valamire az utóbbi track, de egyszerűen nem tudtuk meghatározni, Gábornak valami régi - talán folkosabb? - banda egy száma ugrott be, meg a Morpheus Dicső múltja, nekem az Avatar The Eagle Has Landed-je, meg Ákos Conquistadorja (ne nevessetek! :D szerintem a ritmus miatt...) de igazán nem sikerült nyakon csípni ezt a fura érzést, talán majd idővel rájövünk.

(...)
titkok mozgatják őket
de csak egyetlen szót várnak
fénylő sarlók vágják el
az égen tartó szálat
véget vetnének mindennek
nem számít mi az ára
felhőkön túlról dőlnek
a mélység párnájára
(...)

Orbit Culture - Saw; Sun of all

Kissé kilóg a sorból "fiatalságából" adódóan a 2013-as, melodic death metált/groove metált játszó svéd Orbit Culture. A tiszta vokált leszámítva tipikus Gábor-zene (bár kissé talán lágy a többi muzsikához képest - azaz én is képes vagyok halláskárosodás nélkül huzamosabb ideig hallgatni :D), neki köszönhetem, hogy megismertem, a Saw volt az első, amit hallottam tőlük. A 3:00 körüli (szintén enyhén Thy Catafalqure-ra emlékeztető) dallamrészlet és a szöveg volt, ami miatt újra és újra hallani szerettem volna. Kedvencet avattam. Ilyenkor is klassz, ha az embernek sötét-alternatív párja van, mert jó érzés olyasmit találni, aminek a másik fél örül (mint fentebb az Öntudatlan holdaknál fordítva, bár azért inkább színesítettük egymás ízlését az évek alatt, mint mélyítettük, ami egyáltalán nem gond, sőt, így nem tud egysíkúvá válni a paletta. A fontos, hogy megvan a közös metszet és mellette mindenki képes abba az irányba növekedni, amerre jól esik, úgy, hogy a másikat is tudja ebben támogatni.)

(...)
I have drowned in this vague world.
We pretend, but the madness always on deep inside
our sleeping state, where our black thoughts thrive.
I can't be, the only one.
That sees this, that feels the fumes from the motors.
Delusions starts to eat the world as we know
it. Can we ever change ourselves, the strange?

(...)
I'll fight this sentence.
Nothing's real inside this scope.
I'll fight my condition.
Nothing will ever break or harm, us strange.
Strange.
We're hiding the knifes, scared of what we'll meet.
And in myself I feel that I'm always outside the reality.
And inside my fragile me lies the truth concealed.
Hidden deep down in me.
We'll face them all.
We'll face them all.
We'll take it all.
We'll take it all.
How can I be so afraid of living?
We're the ghosts of this world.
(...)

A Sun of all szintén Gábor érdeme, szánom-bánom, bevallom, általában egyből kb. 1:30-hoz tekerek, mert onnan tetszik igazán, előtte nekem sok, de 2:20-tól igazi 'eargasm'.


(...)
The restless nights of battling goes away.
In the darkest of times the light will show itself.
Cause in the end there's not much left to save.
When your lungs grasp for air, use your heart instead.

How am I supposed to feel?
How am I supposed to cleanse my mind?
In my greatest fight, I must be sure to win.
With my hollow self, I must become free.

Don't shed no tears, the flash will light your way.
The answers lies deep inside yourself.
Fighting the darkness is their way of strength.
Embrace your fears and It will go away.

Nos, ezek voltak az elmúlt időnem legyakrabban halgatott, legkedvesebb számaim, bízok benne, hogy ti is találtatok olyasmit köztük, amit szívesen elővesztek még majd.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése