2015. november 15., vasárnap

Mit csinál egy könyvtáros-gyakornok?

 
 
Elmaradoztak a bejegyzések, és amelyek születtek is az elmúlt hónapban, meglehetősen könyv(tár)közelinek bizonyultak, ez természetesen annak tudható be, hogy a gondolataim javát az új munkahelyem foglalja le - ennek kapcsán érdemesnek találtam írni is egy kis összefoglalót: jó terápia nekem, hiszen könnyebben tisztázom, milyen nem várt benyomások értek, mit tapasztaltam, miben csalódtam vagy épp miben értem el sikereket.
 
Nem tudom, ti mennyire vagytok kíváncsiak egy kis "behind the scenes" - dologra, de szerintem akit érdekel a szakma, de még vonakodik, esetleg "csak" lelkes könyvtárlátogató, annak tök jó lehet ezeket a dolgokat is elolvasgatni. 

Persze semmi igazán "titkos" nincsen a következő dolgokban, viszont kívülről ez nem "látszik", ezért izgalmas lehet.

Jobb esetben a legtöbben első alkalommal olvasóként/használóként lépünk be egy könyvtár ajtaján, viszont én elég speciális helyzetben voltam, állásinterjú előtt-után nem jártam ott, tehát abszolút ismeretlen volt számomra maga az épület, az állomány, a könyvtárosok is, van ennek egy hosszú előtörténete, páran tudják, igazából a lényege, hogy szinte nevetségesen egybehangzottak az események ahhoz, hogy oda kerüljek.


Pár éve a frissen végzett pedagógusoknak és nekünk is részt kell vennünk egy gyakornoki programban, ha nem volt még munkatapasztalatunk, ami abból áll, hogy minden egyes munkafolyamattal el kell töltenünk egy kis időt, amíg megismerjük (sok esetben intézményenként változnak a szokások, szabályok), illetve kapunk egy amolyan vezetőt, akivel konzultálunk, időnként jelentést kell tennünk - a gyakornoknak, a mentornak és a munkatársnak, aki mellett éppen dolgozunk, hogy hogyan áll az újonc (jelen esetben én), értékelni kell több szempont alapján, megbeszélni, mi megy, mi kevésbé, hogyan lehet változtatni rajta, ha szükséges, és ha minden jól megy, a delikvens kap egy 'megfelelt' értékelést ('nem megfelelt' esetén ha jól tudom, búcsút vesznek a nem túl eredményesen teljesítő kollégától, bár szerintem ez hamarabb kiderül, mint a kiszabott egy év, aminek a végén megejtődik ez az értékelés-dolog), a harmadik év végétől pedig már gyakorlott, rutinos munkatársként folytathatja a kiválasztott pozícióban - picit olyan ez, mint betölteni a tizennyolcadik életévet :) (Persze van egy kb. egyhetes fizetős kurzus, ami kiüti a gyakornoki három évet, de nekem valahogy nem stimmel, hogy egy idegen intézmény pár órája hogyan hozható össze annak a  három évnek a gyakorlatával, amit tuti úgy tanul be az ember, ahogy abban az intézményben csinálnak... no mindegy.)


Jelenleg hátul vagyok, a feldolgozó részlegen, ahol a rendeléseket, a dokumentumok feldolgozását (feltárását, adatbázisba történő bevitelét, tárgyszavazását, stb), felszerelését (bélyegzők, lopásgátlók, jelzet, egyebek), környező községek állományának leltározását, az állomány apasztását/selejtezését, az adatbázis hibáinak javítását, egységesítését pótoljuk, illetve egyéb napi teendőket végzünk. Így nem tűnik túl soknak, de higygétek el, mindig van mit csinálni, így év vége felé pedig különösen. (Én többynire a feltárásban segítek, egyelőre nagyon izgalmas, előtte a selejtezett állomány kivonásában vettem részt - ami kevésbé izgalmas, inkább monoton, de legalább egyszerű.)


Kis listákba szedtem az élményeket, talán így nektek is egyszerűbb, lássuk csak:

Negatív-fura:

- Ami meglepett, hogy kis túlzással én vagyok az egyetlen Y generációs informatikus-könyvtáros (oké, van még két korombeli, picit fiatalabb munkatárs, de ők nem könyvtárosok, tehát ilyen szempontból nem számítanak), és ez nagyon különbözően mutatkozik meg: van, aki nyitott, érdeklődő és pozitív, mások pedig borzasztóan zárkózottak az újítások iránt (pl. úgy vettem észre, vannak akik kevésbé kedvelik a számítógépeket vagy épp nem kifejezetten támogatják a life-long learninget!), ami engem nagyon meglepett, mert teljesen elszakadtam a "sztereotipikus konzervatív könyvtáros" karaktertől teljesen elszoktam, ami kicsit kényelmetlen, de kíváncsi vagyok, mi fog kisülni belőle.

- Ami szintén fura volt, hogy maga az épület egyáltalán nem alkalmas könyvtárnak (hosszú története van a dolognak, elvileg ideiglenesen került oda a sok dokumentum kb. 15 évvel ezelőtt, mostanra "itt ragadt") és én ilyen könyvtárban még sosem jártam azelőtt, a szülővárosom és Pest könyvtárai mind teljesen rendben voltak, modernek, világosak, akár kifejezetten könyvtárépületnek tervezve stb., viszont a suli alatt sosem került szóba olyan probléma, hogy "mit tegyünk, ha egy kisebb rendezvénynek sem elég az a tér, amit az épület nyújtani tud?" - bár erről nyilvánvalóan nem a könyvtáros staff tehet, csak számomra borzasztóan meglepő volt, hogy ilyen van.

- Ahogy az is, hogy létezik még cédulakatalógus (bár csak "hátul", az olvasók/használók nyilván gépeken keresgélhetnek) és a leltárkönyvet papíralapon vezetik - meg voltam győződve róla, hogy ezek már mind 100% gépesítve vannak, vagy digitalizálás alatt. (Bár valószínűleg sok dolog elő van írva, hogy ilyen-olyan formában kell őrizni, szóval ez lehet hogy inkább az én hiányosságom).

- A tény, hogy kistelepülési könyvtárban bárki lehet könyvtáros, ugye a '97-es könyvtári törvény kimondja, hogy csak szakképzett segédkönyvtáros vagy informatikus könyvtáros dolgozhat könyvtárosként - csak ez a kisebb községekben nem így van, gyakorlatilag bárki, akit kineveznek, az sem baj, ha nem tudja mi az a raktári rend vagy Cutter-szám (oké, persze hogy baj, de hallottam nagyon bizarr dolgokat...) Szóval számomra ez meglehetősen meglepő volt. Bár jobban belegondolva, sok helyen a könyvtár egyben van a művházzal, ráadásul csak napi/heti pár órát tart nyitva, szinte lehetetlen lenne annyi szakembert összekotorni, hogy  mindenhová jusson, főleg részmunkaidőben, kevés pénzért.

- Picit független, hiszen már korábban is tapasztaltam, de a reakciók. "Jaj, akkor biztosan szeretsz olvasni?" "Nahát, már ehhez is diploma kell?" "Ja, tök jó, az egy nyugis szakma." és társai. - Ne. Tényleg ne. Míg az előbbi elenite még aranyos, az ötvenedik után már nem természetes az ember mosolya, és a gondolat, hogy azt feltételezik sokan, hogy semmi mást nem csinál egy könyvtáros, mint olvasgat, borzasztóan bántó - hogy a többi megjegyzésről ne is beszéljek.


Pozitív-váratlan-aranyos


- Annak ellenére, hogy az előző pontban a generációs szakadékkal kezdtem, kifejezetten pozitívnak érzem, hogy ennek ellenére nem egy olyan kollégát sikerült kifognom,  aki abszolút haladó szellemiségű, kíváncsi és nyitott, szakmájában kiváló, rengeteg dolgot lehet tőlük tanulni, és kifejezetten érződik a szándék, hogy átadják, amit tudnak, amiért borzasztóan hálás vagyok. Számos olyan ember vesz körül, akinek rengeteg olyan tapasztalat, élmény van a  háta mögött, amit jelenleg még elképzelni is hihetetlen. Amit még nagyon szerencsésnek tartok, hogy akikkel eddig érintkeztem, sokan tanárok/pedagógusok voltak korábban, és ennek a pozitív hatásai nagyon érezhetőek.

- A következő, hogy maga a feldolgozói munkafolyamat nem elviselhetetlen. Jó, ez így kicsit furcsán hangozhat, de a fősulis tanulmányaim alatt végig ezzel a dologgal riogattak, és rendesen be is voltunk ijedve, nehogy véletlenül valaha is "hátra" kerüljünk, ennek ellenére meglehetősen pozitívan csalódtam: két hétnyi monoton papírmunka után (több méternyi leltárkönyvből kellett manuálisan kihúzogatni a selejtezett könyvek címét) a feldolgozó munka roppant izgalmasnak bizonyult, a legérdekesebb szerintem a tárgyszavazás és a besorolás, de néha egészen érdekes dolgok is adódnak (például amin legjobban le voltam döbbenve, hogy előfordul, hogy régi, el nem kelt könyveket a kiadók úgy próbálnak meg eladni, hogy ráragasztanak egy-egy védőborítót valami menő képpel és újként beharangozzák - és viszik, mint a cukrot! :D Tehát az átcsomagolás nem csak a hipermarketek sajt-, és húspultjaiban folyik :D)

- Borzasztó jó érzés azokat az új könyveket a kezembe venni, amelyek még csak most jöttek ki (sokszor előbb megjön nekünk, mint ahogy a boltokba kerülne!), eddig a legtöbb könyves-blogos bejegyzés másoknál picit idegen volt, ugyanis nagyon nem voltam naprakész, viszont így kvázi minden könyvvel találkozok, ami kis hazánkban megjelenik (legyen az szak-, vagy szépirodalom), még ha fizikailag nem is kerül a kezembe, mert nem rendeljük meg, legalább infóm van róla és el tudom hova helyezni. Na meg nem is beszélve az érzésről, amikor tíz, darabonként húsz-harminc új könyvet tartalmazó dobozt bont ki az ember! Igazi bookporn :)

- A közösségi szolgálatosok pedig nagyon kis cukik, bár én egyelőre sajnos alig találkozok velük, a foglalkozást mentoroló munkatárs egy irodában dolgozik velünk nagyrészt, sok aranyos történetet hallani, ami nagyon-nagyon szívmelengető! :)

*

Amivel szemben viszont nagyon kettős érzelmeim vannak, az a főiskolai tudás hasznosítása - számos olyan gyakorlati dologba nem engedtek belepillantást, amelybe szükséges lett volna (nem tudom, hogy ennek a technikai keretei nem voltak adottak, vagy a szervezetlenség volt az oka, szívesen írnék egy sor javaslatot a volt tanszékvezetőmnek, viszont sajnos az informatikus-könyvtáros oktatást, mint sok más helyen, Kaposváron is felszámolták, úgyhogy nincs mit tenni), mellette rengeteg olyan tudást kértek nagy mélységben, amire olyan alapossággal őszintén szólva semmi szükség, de legalább a széleskörűséget nem támadhatom, az abszolút rendben volt. Bár sokszor gondot okozott, legalábbis engem nagyon zavart, hogy a különböző oktatók nem építettek egymás tárgyaira, nem tudták rendesen felmérni, miből mennyit tudunk (főleg az informatikai jellegű kurzusokra volt ez igaz) és emiatt egy-egy dolgot többször is átvettünk, ami szerintem időpocsékolás volt, ehelyett részletesebben belemehettünk volna a könyvtári folyamatok gyakorlati részeibe...

(Így tanultam meg negyedszerre az adatbázis-kezelést és a bináris/hexadecimális számrendszerben való átváltást - általános iskola, középiskola, számítógépszerelő-, és karbantartó képzés, fősuli, hurrá. Amúgy nekem fura, ha valaki informatikus-könyvtáros akar lenni, és nemhogy a Access-szel, de még az Excellel sem boldogul. No mindegy, ez már nem tartozik ide.)

A másik, hogy nem készítettek fel azokra a helyzetekre, amikor nem  úgy történnek a dolgok, ahogy az a nagykönyvben meg van írva - gondolok itt mondjuk kifejezetten arra, hogy mi van, ha a leendő munkahelyünk (mint nálunk) nem egy megfelelő épületbe kényszerül? Mit csináljunk a betévedő hajléktalanokkal, lógós gyermekotthoni gyermekekkel? Hogyan működik a gazdasági része - a pályázatokat például csak akkor pályázatjuk meg, ha a fenntartó (önkormányzat) jóváhagyta, ami idő-idő-idő, papírmunka, és rendben, hogy ez nem feltétlenül az utolsó kis könyvtáros kolléga feladata, de nem lehet előre tudni, ki milyen pozícióba kerül majd. Persze emellett számos kérdés felmerül még, olyan helyzetek, amiket a padból nem tudunk elképzelni, hiszen egy nagyon ideális, modern információs központ tudásmenedzsereivé igyekeznek kiképezni minket -  aztán még az is előfordulhat, hogy egy konzervatív, régimódi intézménybe kerül az ember, ahol azok a sztereotipikus pisszegős goromba fehérnépek riogatják a kedves olvasót (aki véletlenül sem 'használó' ugyebár, mert ilyen modern szavakat nem) - na jó, befejeztem, bár tudnék még ehhez hasonló túlzásokat összehordani, de szerintem értitek, mire gondolok :) Nem szabad csodát várni, mert lesújtó lehet a valóság. (Vagy pedig erősen kell dolgozni azon, hogy az idealisztikushoz minél közelebb kerüljön, de ez egyedül bazi nehéz, gondolom, már ha ér valamit.)

No hát, egyelőre ennyi, néhány havonta majd írok erről is, mert tök jó kiírni magamból tényleg, meg azért ad egy reális képet arról, hogy milyen dolgok történhetnek (már amennyire egy szubjektív vélemény reális lehet...)  - Utóbb szerk., három hónap után passzoltam a dolgot több okból kifolyólag is, de a fő három az igen szegényes fizetés, a nem túl modern körülmények és a pozitív kilátások hiánya volt. Élménynek rendben volt, de borzasztóan csalódott és letargikus voltam. Nyilván nem minden könyvtár ilyen, illetve személyiségfüggő, hogy ki mit hogyan fog fel, hogyan áll hozzá, ezt mindenképpen fontosnak tartom kiemelni.

Ha bármi kérdésetek, tapasztalatotok van, ne fogjátok vissza magatokat! :)

5 megjegyzés:

  1. A gyakorlati oktatás az egyetemeken egy VICC. Ez nekem is fájó pont volt, hogy amit suliban tanultunk "gyakorlatot" az totál más volt, mint ami a valóságban. A kedvenc ezzel kapcsolatos történetem, hogy Gyermekvédelmis óránkon adminisztratív teendőkhöz a bácsi behozott egy könyvet, amit 1975-ben használtak, azt néztük meg, a Macis Lapokat (amiket ma használnak) azt be kellett bifláznunk, de egyet nem láttunk (pedig azt hiszem leszedhető netről ...) Most a kriminológián 200 óra gyakorlatot kellett teljesítenünk, amiről azért nem vagyok hajlandó nyilatkozni, mert minősíthetetlen volt, pedig rendőrségen, nyomozóknál voltam, de a kriminológiához semmi köze nem volt ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk nem volt olyan rossz a gyakorlat maga, bár sokszor úgy érzem, nem olyan feladatokat kaptunk, "ami a nagy könyvben meg van írva" és ezt valamilyen szinten el is fogadom, mert nem zajlik éppen mindig minden munkafolyamat, de voltak kb haszontalan dolgok is, amit bazira sajnálok, mert a halálom az olyan munka, aminek aztán nincs értelme. Nálunk azért nem volt olyan rossz a helyzet, mint nálatok ezek szerint, én a gyakorlati órákat fájlalom... De hát utólag már mindegy, többen is könyvtárosként helyezkedtünk el abból az évfolyamból, valahogy csak boldogulunk. :)

      Szerintem az a baj hogy sokszor maguk a gyakorlatot tartó intézmények sem tudnak elég/megfelelő munkát adni a gyakorlatosoknak, ill. nincsen összeszedett tervük - de én nem érzem úgy hogy ezek az indokok felmentenék őket, ha nincs kapacitás, akkor ne vállalják a gyaksisokat és kész. Hát nem?

      Törlés
  2. Szia!
    De jó volt olvasni a tapasztalataidat! :)
    é is a múlt héten fejeztem be a közösségi szolgálatot a szomszéd településen lévő könyvtárban, hamarosan bejegyzést is írok róla, volt néhány érdekes dolog ott is. :)
    Jó volt olvasni ezt a bejegyzést, kíváncsi vagyok a folytatására is, érdekes volt jobban belelátni ebbe, mert hiába töltöttem könyvtárban a közösségi melómat, ott nem eléggé láttam bele ebbe, legalábbis nem annyira, mint amiket itt most leírtál.
    További szép estét! :)
    Bettina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Halihó! Már olvastam is :) A hétvégén kommentelek majd (elmentettem a könyvjelzőim közé a komment-mappába, tuti nem marad el) :)
      Hidd el, még rendes gyakorlat során sem lát bele az ember rengeteg dologba (pedig én a saját fősulim egyetemi könyvtárában voltam gyakorlaton, szóval már ismert minket minden könyvtáros, nem egy tanított is), akik külsősök, közösségi szolgálatosok, még kevésbé vannak közel engedve a belső működéshez, gondolom. Szóval másutt is így megy ez. :)

      Lehet majd csak sokára, február/március táján lesz a kövi hasonló bejegyzés, akkor kerülök "előre" csak majd az olvasók/használók közé. :) Aztán ki tudja, mi lesz még addig.

      Törlés
    2. Szia!
      Kíváncsi vagyok a véleményedre :)
      Kár, pedig jó lenne azt is megtapasztalni... persze csak felügyelettel, hogy ha valami baj lenne, akkor az hamar meg legyen oldva. :)

      Mindegy, mikor lesz, akkor is kíváncsian várom. Érdekel ez a könyvtáros dolog, és bár nagyon úgy tűnik hogy nem erre fog sodorni az élet, de attól még mindig közel érzem magamhoz, és nagyon szeretek róla olvasni, főleg, ha jól van megírva. ;)

      Törlés