Helyes és etikus hivatkozás a blogszférában

Már jó ideje érik ez a téma bennem, és az utóbbi időben egyre aktuálisabbnak érzem (túl gyakran látom visszaköszönni a saját képeimet, írásaimat másutt, természetesen a forrás megjelölése nélkül, pedig az én blogom nem is valami komoly dolog, csak egy hobbi-kreálmány mondhatni), meg úgy általánosságban, túlontúl sokszor látok olyat, hogy itt-ott felbukkan némely fotó, amiről fixen tudom, kit ábrázol, ki a fotós sőt, még sokszor azt is, melyik weboldalról származik, - egyszóval minden adatot, amit illene feltüntetni, de valamiért mégiscsak elmarad.

 

forrás: artbiz

 

Az egyetemen volt anno egy egy szemeszteres Könyvtári etika nevű óránk, amit én borzasztóan szerettem, mert nagyon intelligens, korrekt dolognak találtam, többnyire a különböző jogvédett tartalmakról, jogkezelésről, hivatkozásokról, szabályokról, liszenszekről, problémás helyzetekről és egyebekről tanultunk, hogy hogyan lehet úgy felhasználni egy adott anyagot (legyen az kép, hang, multimédia, vagy bármilyen adat a világon), hogy az ne sértse a szerző, alkotó, tulajdonos jogait.

Miért hivatkozzunk?

Akármikor, amikor olyan anyagot használunk fel, aminek nem mi magunk vagyunk a szerzői, kiötlői, illendő lenne megjelölni, hogy hol olvastuk, ki az, aki foglalkozott a témával, hogy egyrészt ezzel tisztelegjünk az alkotó előtt, másrészt ha valakit érdekel, utánaolvasna, megcáfolná, stb, visszakereshetővé tegyük, egyben ezzel hitelesítve a saját munkánk korrektségét is.

Sokan, főleg itt blogszférában nem fektetnek erre elég hangsúlyt, ami szerintem elszomorító, hiszen attól, hogy online formában jelentetjük meg időről időre a gondolatainkat, még a tiszteletről és a jogokról nem lenne szabad elfeledkezni. Persze senki sem szeretné saját kis bejegyzéseit, fotóit másutt viszontlátni - főleg sajátként feltüntetve (ugyanis ha mellőzzük a hivatkozást, némileg arra enged következtetni, hogy mi magunk készítettük az adott tartalmat), de mégis, fordítva valahogy mégis el-elmarad.

Pedig a jó hivatkozás aranyat ér: az olvasók, látogatók ha felfedezik, hogy tőled érdemes elindulni, szívesen keresgélnek akkor is, ha már teszem azt, minden bejegyzésedet olvasták, ráadásul ha később eszedbe jut, hogy hoppá, volt ott valami, amivel érdemes foglalkozni, egyszerűen csak kattintasz és már meg is van. El tudom képzelni, hogy akár barátságok is kialakulhatnak egy-egy ilyen alkalmával - hiszen ha neked tetszik az övé, neki miért ne tetszhetne a tied? Nem utolsó sorban a Google robotjai is begyűjtik, honnan-hova mutatnak a hiperhivatkozások.

Hogyan hivatkozzunk?

• Bejegyzések - Igazán kettő dolgot elegendő lenne véleményem szerint megjelölni, a szerző nevét (vagy nicknevét, ha látjuk), a weboldal/blog/portál/stb url címét, ami az adott bejegyzésre mutat - esetleg a weboldal nevét, ha nagyon precízek akarnánk lenni, természetesen a cikk megjelenési dátumát, illetve a mi "letöltésünk", látogatásunk dátumát is fel lehet tüntetni /hiszen azóta változhatott, frissülhetett/, de utóbbi kettőt szerintem, ha csak nem valami komoly munkáról van szó, felesleges. Még az sem vészes, ha maga a blog/weboldal kerül linkelésre (feltéve, ha nem egy sok kis blogot/felhasználót magába foglaló portálról van szó), de ennyi erővel már a releváns bejegyzést is lehetne linkelni, mert ha valaki utánaolvasna, jó ideig keresgélhet, mire rábukkan.
• Fotók, képek, animációk - Nem ritka az illusztráció használata, mert egyrészt feldobja a bejegyzést, másrészt több kattintást eredményez, aztán nem utolsó sorban könnyebb olvashatóságot eredményez, jó, ha van. Viszont abban az esetben, ha nem a posztoló készítette (akár sima illusztráció, akár képcsokor esetén), az a minimum, ha a szerző/szerkesztő/fotós/modell neve feltüntetésre kerül, illetve a weboldal, ahonnan származik. Természetesen arra is oda kell figyelni, hogy számos fotó tulajdonosa kifejezetten tiltja az újrafelhasználást, külön engedélyt kell kérni.
• És ez a helyzet a multimédiás tartalomra is, illetve minden egyéb másra: szerző, hol található, minimum.
• Ajánlott magát a blog nevét linkelni egyébként, keresőmotor-szempontból szerencsésebb, mint a "kattints ide", vagy simán "ezen a linken találtam".

Hogyan ne hivatkozzunk?

• "Sehogyan" - avagy (majdnem) a legrosszabb, amit tehetünk, ha lementjük a képeket, vagy a szöveget, idézőjel nélkül felpakoljuk saját tartalomként. Egyrészt bosszantó a szerző részéről a koppintó tevékenysége, aki aztán vagy szépen megkér, hogy urambocsá', ez az enyém, jó lenne, ha lenne valami nyoma, vagy egyszerűen jelenti a szolgáltatónak, ahonnan aztán érkezik a felszólítás, rosszabb esetben blogtörlés.
• Hanyag módon - azért írtam, hogy a nem-hivatkozás majdnem a legrosszabb, mert szerény véleményem szerint sokkal rosszabb, a legnevetségesebb, és egyben legbosszantóbb, amikor ugyan valaki feltünteti, hogy ez vagy az a kép/szöveg honnan származik, de forrásként csak annyit jelöl meg, hogy "Tumblr", vagy "Pinterest", "Weheartit". Jó, köszönjük szépen, és akkor azon belül? Melyik felhasználó? Vagy mégis mi? Sokszor ott sem saját posztok születnek, hanem más bloggerektől emelik át forrásmegjelöléssel a saját tartalmat, tehát abszolút visszakövethetetlen! Ennél már csak az a rosszabb, de az abszolút mélypont, amikor a "kép forrása: Google" - na ne viccelj! Nem, a kép forrása nem a Google, az csak kilistázta neked az adatbázisából, forrásként azt kell megjelölni, ahol a kedvenc keresőnk is megtalálta az adott dolgot.
  Egyik oktatóm mesélte, kicsit hitetlenkedve álltunk a történet előtt, de most már egyáltalán nem lepődök meg, hogy rendes esszé végén volt a forrás úgy feltüntetve, hogy "az internet". Igen, megtörtént eset, komoly, mi meg csak nevettünk rajta, közben meg gyakorlatilag a net nagy részén ugyanez folyik. Kiábrándító, nem?

Engedélyek és speciális esetek

• Creative Commons és társai - szerencsére egyre elterjedtebb a CC használata, ami kitűnő támpont lehet arra, hogy merjük-e használni az adott tartalmat avagy sem, és ha szabad, mennyire szabad, milyen minőségben és meddig mehetünk el. Természetesen a szabad felhasználásnak is vannak korlátai, nem szerencsés egy egész cikket, bejegyzést másolni, még forrásmegjelöléssel sem, kicsit lejjebb azt is elárulom, miért.
• Fordítás esetén - ahogy képmanipuláláskor, egyéb anyag feldolgozásakor is ugyan ez a helyzet, engedélyt kell kérni, hacsak nem kifejezetten szabad felhasználású tartalomról van szó, akad olyan is bőven, amivel szabadon lehet rendelkezni.
• Ami szerintem még kifejezetten taszító, amikor egy adott blog (Facebookos oldal, portál, stb) címét utólag írják rá az eredeti, jogvédett képre, érezhetően Painttel szerkesztve, én egyszerűen nem tudom mire vélni. Nyilván nem ő készítette, de még ha ő is gyűjtötte, honnan veszi a bátorságot? Nem csak az élvezeti értéket csökkenti (többnyire ronda, oda nem illő felirat, a kép minőségromlása), de felettébb modortalan dolog is egyben.

Miért nem érdemes felelőtlenül másolgatni és nem-hivatkozni?

• Jogi szempontól mert pont olyan, mintha valaki fizikai tulajdonát használnád - attól, hogy nem megfogható, még valakié, ahogy egy József Attila verset sem adhatsz elő, hogy a tied, Newton törvényeit sem vallhatod sajátodnak, épp úgy egy egyszerű nyaralásról készült beszámolót, vagy egy manikűrről készült képet sem tehetsz fel sajátként, ha nem te készítetted.
• Etikai szempontból - gondolj csak bele, te örülnék annak, ha valaminek a "megszülésén" hosszú időn keresztül fáradoznál, és egyszer csak arra lennél figyelmes, hogy valaki két kattintással elvette tőled és a sajátjaként állítja be? Mit gondolsz, ha kiderül, hogy te vagy az, aki másol, az olvasóid mit fognak gondolni rólad? Milyen embernek tartanak majd?
  Arra kell törekedni, hogy saját erőnkből - egymást támogatva, nem akadályozva - tudjunk kibontakozni, nem mások koppintásával, megalázásával.
• Meta-szempontból, ugyanis a Google-nak van egy olyan jó szokása, hogy figyeli, hogy egy adott egyedi tartalmat mikor töltenek fel és publikálnak, és ha az duplázódik-triplázódik, és a többi, a második-harmadik-sokadik oldal már nem kap olyan jó rangsorolást, sőt, gyanúsan sok egyező találat esetén a kevesebb egyedi tartalommal rendelkező, későbbi duplikált "ikerblogot" egészen egyszerűen kizárhatja a találatok közül, és tudjátok, úgy megy ez, hogy amit a Google-ban nem lehet megtalálni (vagy csak a sokadik oldalon), az az átlag felhasználó számára nem is létezik - tehát magunknak teszünk vele keresztbe.
• És végül, de nem utolsó sorban, mivel a legtöbb blogszolgáltatónak igen serény supportja van, az eredeti szerző levelére gyorsan és precízen reagálnak (előbb csak figyelmeztetés, aztán a bejegyzés/blog törlésével), ami hosszú távon nem ad lehetőséget arra, hogy az efféle kópiák büntetlenül fennmaradhassanak. (És ez nem csak a blogokra, hanem bizonyos közösségi oldalakra, tárhelyekre, megosztófelületekre, portálokra is igaz.)
  Nem tudom, mennyire gyakori, de nem lennék meglepődve, ha volna, aki ügyvéddel és feljelentéssel fenyegetőzik, nos én biztosan megspórolnám magamnak az efféle idegeskedést.

Tehát azt tanácsolom mindenkinek, hogy bármilyen tartalmat vesz át, először nézzen utána szabad-e, ha úgy adódik, kérjen engedélyt, mielőtt közzétesz (ha emailben történik, nem árt megtartani), hivatkozzon legalább az url-címre, ahol az anyagot találta, így nem lehet semmi probléma, semmibe nem lehet belekötni, és nyugodt szívvel kijelentheti, hogy "én becsületes vagyok, legyetek ti is azok".